Emese álma – a kárpátaljai borok más megközelítésben ● Kárpáti Igaz Szó

Bortárlat nyílt a Munkácsy Mihály Magyar Házban.

Kiváló borok és sajtok, pazar látvány és hangulat – röviden ez jellemezte a Munkácsy Mihály Magyar Házban megrendezett bortárlatot. Ennél viszont jóval mélyebb tartalommal bírt az esemény. Emese álma – a közös kárpátaljai bor – az összetartozásról szól.

Simon Rita (Munkács)

Már csak néhány nap, néhány hét, és hivatalosan is megnyitja kapuit a Munkácsy Mihály Magyar Ház. Addig is szeretnék, ha igazi kultúrotthonná nőné ki magát az épület – hangzott el a köszöntőben Rajkó Balázs és Margitics Ágnes tolmácsolásában.

Az egyesület tagjai között az egyetlen női borász Kovács Erika

Az este díszvendége a magyar lélek folyékony filozófiája, a vízben oldott napfény – a bor volt.

Bereczky István az esemény apropójáról beszélt. A Kárpátaljai Magyar Borászok Egyesületének elnöke elmondta, 3 éve alakult a csapat,

amely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a kárpátaljai borok minősége, illetve a borfogyasztás kultúrája fejlődjön, visszanyerje a régi fényét, hírét.

Hozzátette: szeretnék, ha a helyi emberek is megismernék a kárpátaljai borokat, és a fesztiválokon túl fórumot biztosíthatnának nekik, ahol találkozhatnak a bortermelőkkel, szőlészekkel.

A Latorca-parti város patinás épületének kiállítótermében 11 borászat egy-egy palackba zárt esszenciáját mutatták be. Minden asztalon a hegy levének hangulatához illő dekoráció (Papp Viktória munkája) és egy idézet szerepelt. Rajkó Balázs rögtönzött interjúkat készített egy-egy borásszal, akik elmondták, miért épp azt a nedűt választották a mai estére, és mi jellemző az itókára. A borászok amolyan ars poeticákat fogalmaztak meg, amivel csak még jobban meghozták az érdeklődők kedvét a kóstoláshoz.

Erre az épület dísztermében volt lehetőség. A közel százfős vendégsereg ízlelgette, szagolgatta, csodálta a borokat, ismerkedtek a készítőikkel.

A tizenkettedik bor – az Emese álma – közös összefogás révén jött létre. Az egyesület tagjai összeadták a szőlőjüket és abból született meg a kárpátaljai bor.

Bereczky István érdeklődésünkre elmondta, az elnevezést a Turul-monda ihlette, s ezzel is jelképzeni szeretnénk a magyarság összetartó erejét.

Egy palack természetesség │KISZó-interjú

Dr. Grezsa István miniszteri biztos online pohárköszöntőjében elmondta, nagy fába vágták a fejszéjüket, amikor azt vették a fejükbe, hogy visszaállítják az egykori minőségi bortermelést amellett, hogy valahogy fenn kell tartani a családot, nyereséget kell produkálni a jelen ukrán valóságában.

„Nagyon szimpatikus a Bereczky István vezette társaság, és nagyon bízom abban, hogy azt a vállalást, amit tavaly tett arra vonatkozóan, hogy három éven belül a magyar külügyminisztérium borkínálatában minőségi kárpátaljai bor fog megjelenni, sikerül tartania.” – zárta videóüzenetét a politikus.

Kudlotyák Krisztina, a Kárpátaljai KultúrKaraván programfelelőse a KISZó-nak megjegyezte, a hivatalos megnyitó már nagyon közel van, de a pontos dátumot még nem szeretné elárulni.

Az a céljuk hogy a házat, a közösségi teret élettel töltsék meg, és megtalálják a saját közönségüket. A rendezvényre szép számmal érkeztek ukrán és magyar érdeklődők is. A programfelelős szerint a szervezés során az volt a legnagyobb kihívás, hogy megtalálják azt, amivel szemléletváltást érhetnek el. A borfogyasztás szokásain, a bemutatás környezetén szerettek volna változtatni, elegáns, vibráló és méltó atmoszférát akartak teremteni.

A vendégek elmondása szerint a szervezők sikerrel vették az akadályt. A látogatók nem csak szemlélői voltak az eseménynek. A véletlenszerűen kiválasztott embereket interaktív borpárbajba is bevonták, egy-egy termelő borát megkóstolva kellett eldönteniük, melyik ízlik jobban. A rögtönzött zsűri ajándékot is kapott.

A háttérben Pősze Attila muzsikája szólt. A borkorcsolyát a szürtei Italia Snack és Pizza étterem, a kézműves sajtokat Barkaszi Levente biztosította.

Az esemény a Kárpátaljai KultúrKaraván, a Kárpátaljai Magyar Borászok Egyesülete és a Munkácsy Mihály Magyar Ház szervezésében jött létre. A rendezvény a Magyar Ház Nyitásváró programja keretében a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja Együttműködéséért, és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program Koordinálásáért Felelős Miniszteri Biztos hivatala támogatásával valósult meg.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó