Covid: Lukasenko Ukrajnából is várja az oltakozni vágyókat

Belarusz kész megnyitni a határokat azok előtt az ukrán, lengyel és litván állampolgárok előtt, akik be akarják oltatni magukat a koronavírus ellen – jelentette ki még a múlt héten Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök Minszkben, a FÁK-tagországok miniszterelnöki tanácsának ülésén. Jóllehet kormányaik illetlenül viseltetnek országunkkal szemben, de látják, mekkora keletje van a Szputnyik V-nek a nyugati […]

Kapós az ukrán munkaerő Európában

Az elegendő munkáskéz hiányában a következő években az európai országokban jelentősen megnő az ukrajnai munkaerő iránti igény, vélekednek a Nemzetközi Munkaközvetítéssel Foglalkozó Ukrajnai Vállalatok Szövetségében. Vaszil Voszkobojnik, a szövetség elnöke egy tévéműsorban kifejtette, a tavalyi koronavírus jegyében eltelt év ellenére sem csökkent az ukrán vendégmunkások elvándorlása, bár több országban, azon belül Németországban csökkent a legálisan […]

Moszkvának nem tetszett az ukrán radikálisok kijevi performansza

Határozott tiltakozásának adott hangot az orosz külügyminisztérium a moszkvai ukrán nagykövetség ideiglenes ügyvivőjének a kijevi orosz diplomáciai képviselet elleni provokációk miatt. A moszkvai külügyi tárcához bekéretett Vaszil Pokotilo figyelmét felhívták arra, hogy ukrán radikális nacionalisták egy múlt heti performanszuk során elzárták a kijevi orosz nagykövetség bejáratát, valamint az orosz vezetésnek szánt fenyegetéseket és szidalmakat hangoztattak. […]

715 csomag cigarettát akart átcsempészni Csapnál egy magyar állampolgár

Hétfő este a Tisza határellenőrző ponton újabb illegális cigaretta csempészeti akciót akadályoztak meg ‒ tájékoztat a Mukachevo.net. A Csapi Határőrség sajtószolgálata szerint az Ukrajnából kifelé tartó 58 éves magyar állampolgár által vezetett személygépkocsi felülvizsgálata során a rendvédelmi dolgozók rejtekhelyeket vettek észre, ezért a járművet alapos ellenőrzésre küldték. Az alaposabb vizsgálat során 715 csomag zárjegy nélküli […]

Újra jár a vonat Csap és Záhony között

Mától újraindult a nemzetközi vasúti személyszállítás Ukrajna és Magyarország valamint Ukrajna és Ausztria között – tájékoztatott hivatalos Facebook-oldalán az Ukrán Állami Határőr Szolgálat nyugati regionális parancsnoksága az Ukrzaliznicja állami vasúttársaság közleményére hivatkozva. Mint ismeretes, a MÁV-START és az Ukrán Vasút megállapodása szerint június 1-től  ismét közlekednek Magyarország és Ukrajna között Záhony–Csap határátmenetben közlekedő vonatok. A […]

Derbi Nagyszőlősön, thriller Kőrösmezőn

Rangadóval folytatódott a megyei labdarúgó élvonal, a mezőny két veretlen tagja találkozott egymással. A három győzelemmel kezdő Nagyszőlősi FC az egy meccsel kevesebbet játszó, de ugyanúgy százszázalékos Huszti FC-t látta vendégül. A vezetést Mihajlo Fljasko révén a husztiak szerezték meg az első negyedóra végén, de a második félidőben Mihajlo Csedrik büntetőből egyenlített. Az 1–1-es végeredmény […]

Napirenden az új kisebbségi törvénytervezet

Május utolsó hetében a Legfelső Tanács emberjogi, a Doneck, Luhanszk megyék, a Krími Autonóm Köztársaság, Szevasztopol város ideiglenesen megszállt területeinek deokkupációjával és reintegrációjával, a nemzeti kisebbségekkel és a nemzetiségek közötti kapcsolatokkal foglalkozó parlamenti bizottság tagjai tájékozódó körúton vettek rész, amely során más kérdések mellett az előkészületben lévő kisebbségi törvény tervezetét ismertették a nemzeti kisebbségek képviselőivel, […]

Lexikon rólam: Korszakova Regina

Ha szeretné, hogy az Ön gyermeke vagy unokája is bekerüljön a Játszótér rovatunkba, küldje el a gyerek kedvenceit egy fotó kíséretében az [email protected] email címre. 1.Nevem:Korszakova Regina 2.Becenevem:Reg,Regi 3.Melyik iskolàba jàrok:Beregszàszi 4. szàmù Kossuth Lajos Lìceum 4.Hànyadik osztàlyba jàrok:3 C 5.Hol lakom:Beregszàsz 6.Kedvenc tantàrgyam:mindegyik tantàrgyat szeretem 7.Ami nehezen megy:- 8.Kedvenc tanàrom: Bodnàr Alexandra az osztàlyfőnököm […]

Elhunyt Zsoffcsák Zoltán, Ungvár díszpolgára

Életének 87. évében elhunyt Zsoffcsák Zoltán kiváló ungvári pedagógus, egykori iskolaigazgató, Ungvár díszpolgára. Az ungvári magyarság körében is jól ismert Zsoffcsák Zoltán 1934-ben született Szerednyén. 60 évet áldozott a pedagógusi pályának, 1990-től 2010-ig a megyeszékhely 2. számú középiskolájának volt az igazgatója, ahol megszervezte a fakultatív magyar oktatást is. 1994-ben, első ukrajnai intézményként itt integrálták az […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com