Platánfa emlékeztet az összetartozásunkra ● Kárpáti Igaz Szó

Összetartozás-napi rendezvények a Beregvidéken.

A Magyar Országgyűlés június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. Beregszászban több helyszínen is megemlékeztek a 101 évvel ezelőtt történt trianoni eseményről.

Hegedűs Csilla

Emléktábla őrzi a múltat ● Kárpáti Igaz Szó

A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Beregardóban, a Perényi Kultúrkúriában tartott nemzeti összetartozás-napi alkalmat, melynek keretében a Tulipán Tanoda növendékei adtak koncertet, majd elültették az összetartozás fáját a kúria udvarán.

– Hálásan köszönjük a főiskolának azt, hogy lehetőséget biztosított számunkra arra, hogy a Tulipán Tanodával közösen életet hozzunk a Perényi Kultúrkúriába. Mi pedig mindent megteszünk annak érdekében, hogy ennek eleget tegyünk, és bízunk abban, hogy a jövőben a pandémia sem fog hátráltatni minket ebben – fejtette ki köszöntőjében Pallagi Marianna, a szervezet igazgatója.

Szilágyi Mátyás, a beregszászi külképviselet főkonzulja a magyarság legnagyobb történelmi gyásznapjának nevezte június 4-ét, a Trianoni évfordulót, melyre minden magyar ember emlékezik.

– Ezt a megemlékezést immár tizenegy éve Magyarország kormánya egy előretekintő és a megmaradásban bízó szellemiségben törvénybe foglalta.

Nem a múltba szeretnénk révedezni, hanem a jövőt kívánjuk építeni, hiszen bízunk a megmaradásban. Ez az üzenete ennek a nemzeti gyásznapnak – hangsúlyozta a diplomata.

Dr. Csernicskó István, a főiskola rektora az elhangzottakhoz csak annyit fűzött hozzá, hogy ami összeköti a nemzethez tartozókat, az a közös nyelv, a közös kultúra, az együtt megélt történelem. Mi, magyarok pedig már 101 éve bizonyítjuk, hogy ez a kapocs milyen erős.

A Tulipán Tanoda növendékeinek színvonalas előadása után Szilágyi Mátyás, Csernicskó István, Pallagi Marianna és Vincze István, Beregszász alpolgármestere közösen elültették a nemzeti összetartozás fáját, egy platánfát a kúria udvarán. Az ungvári főkonzulátust Kuti László, első beosztott konzul képviselte.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó