A gyerekeknek igazi családban a helyük │KISZó-interjú

Addig a pillanatig, amíg egy állami intézményben nevelkedő, elhagyott gyermek szerető családba kerül, hosszú az út, tele adminisztrációs feladatokkal, szervezéssel. A Sámuel Alapítvány húsz évvel ezelőtt azt a célt tűzte maga elé, hogy minél több gyermeknek biztosítsa a család melegét, az anya és az apa jelenlétét. Az egyik alapítótag Taracközi Ferenc, a Beregszászi Egyházközség vezető lelkésze, ám a feladatokból, a munkából neje, Marianna is kivette a részét. A szintén református lelkipásztort kérdeztük arról, hogy indult a Sámuel Alapítvány, milyen utat jártak be napjainkig.

Hegedűs Csilla

– Taracközi Ferenc, a Sámuel Alapítvány megálmodója és alapítója az ön férje, ebből kifolyólag bizonyára ön is az első perctől kivette a részét az alapítvány létrehozásából, további munkájából.

– Friss házasok voltunk, amikor Ferenc az utcagyerekeket látván úgy gondolta, valamit kezdeni kellene velük, valami úton-módon fordítani az életükön. Arra gondoltunk, hogy otthont kellene létrehozni, felkarolni őket, egyfajta biztonságot nyújtva nekik. Ezért magyarországi otthonokat kerestünk fel, például az SOS Gyermekfalut és állami intézményekbe is ellátogattunk. Találkoztunk a Fehér Kereszt Gyermekvédő Alapítvány egyik vezetőjével, tőle is érdeklődtünk, mi a jobb a gyerekeknek.

Végül mindig oda lyukadtunk ki, hogy ez nem a legjobb megoldás, mert a gyerekek ugyan otthonokban laknak, és hivatásos nevelőszülőként egy „anya” felügyel rájuk, de ez mégsem igazi család, mert hiányzik az apa.

Itthon ajánlották, hogy építsünk egy hatalmas gyermekotthont, ám mi továbbra is arra gondoltunk, hogy ezeknek a gyerekeknek igazi családban a helyük, hogy érezhessék az anyai, az apai, a testvéri szeretetet.

Nem munkahely, nem foglalkozás – hivatás │KISZó-interjú

– Ezután próbáltak olyan házaspárokat keresni, akik hajlandóak voltak családjukba fogadni az elhagyott gyermekeket?

– Igen, de mivel Ukrajnában akkor még nem volt ilyen, először ennek jogi hátterét kellett rendezni. Miután ezzel is készen voltunk, sorban jelentkeztek a házaspárok, akik jelezték, készen állnak arra, hogy gyermekeket fogadjanak a családjukba. Megnyíltak az első családi típusú gyermekotthonok. A kezdetekben természetesen ez még mindenkinek új volt – a szülőknek, a befogadott és vér szerinti gyerekeknek egyaránt. Ezért felkészítő tanfolyamokat szerveztünk, s jó volt látni, hogy a szülők tartják a kapcsolatot, megbeszélik egymással a tapasztalataikat, ki hogyan reagál a kihívásokra. A Sámuel Alapítvány is szervezett találkozókat, hogy a szülők elbeszélgethessenek egymással, a gyerekek pedig összebarátkozzanak.

– Önök látogatják a családokat?

– Igen, a kezdetekben gyakrabban, de amikor Ferenc átadta az elnökséget Sipos Gézának, bár maradt kuratóriumi tag, onnantól kezdve picit kevesebbet foglalkozott ezzel. Egyébként a családok mind a mai napig igénylik a gyakori látogatást, és mi is fontosnak tartjuk ezt. Emlékszem, amikor az első családi típusú gyermekotthon megnyitotta a kapuit, várandós voltam az első gyermekünkkel. Megdöbbentett, letaglózott az, amit az állami intézményekben láttam, vagy az a pillanat, amikor a szülő a karjaiban hozta ki a gyermeket az ódon falak közül, ő pedig görcsösen kapaszkodott az anya vagy az apa nyakában, mintha soha nem akarná elengedni.

Ezek a pillanatok nagy hatással voltak rám, és úgy hiszem, nemcsak engem érintettek meg. Most már nem ismerem az összes gyermeket, mert sokan vannak, de az elsőkre mindmáig emlékszem, és történetük külön-külön mind egyedi és megható.

Sokukkal a mai napig tartjuk a kapcsolatot, nyomon követjük az életüket. De olyan is van, akivel napi szinten találkozunk, hiszen aktív tagja a gyülekezetünknek. Az Ilosvay családban nevelkedett Márk például lelkésznek tanul, ami nagy öröm számunkra. Ő a mi gyülekezetünkből nőtt ki, nálunk volt konfirmandus, itt volt ifis. Szerintem minden lelkipásztor számára nagy dolog, ha a gyülekezetéből valaki ezt a hivatást választja.

– Még egy hónapja sincs, hogy beindult a Sámuel Alapítvány média kampánya. Van azóta valamilyen fejlemény?

– Még tart a kampány, figyeljük a statisztikákat. Sok emberhez eljutnak ezek a felhívások, az interjúk, a családokkal való beszélgetések. Úgy gondolom, hogy sokak fogadnának a családjukba állami intézményekben nevelkedő gyermeket. Már tudunk családról, amely a napokban kezde el az örökbefogadási okmányok intézését. De ha az emberek pozitívan állnak a dologhoz, imádkoznak, hogy minél több gyerek kerüljön szerető családba, már az is jó. Ugyanis rengeteg gyermek vár erre, Kárpátalján közel háromezer. Én pedig mindig azt mondom, ha egy van, már az is sok.

Éppen ezért lenne fontos, hogy ezek a gyerekek is kapjanak egy lehetőséget, mert ezáltal teljesen megváltozik az életük.

Olyan mintát tapasztalnak a családban, amit érdemes követni. De minden az Isten kezében van. Úgy hiszem, mi minden tőlünk telhetőt megteszünk, és másoktól sem várunk mást, mint ami tőle telik. A többit bízzuk az Úrra.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó