Négy év lopásért és halálos közúti baleset okozásáért is…

Nem múlik el úgy nap, hogy ne történjenek kisebb-nagyobb törvénytelenségek. Ezek jelentős részét hamar felgöngyölítik, ám előfordulnak többeket megbotránkoztató ítéletek, melyeket igazságtalanul enyhének vagy hihetetlenül szigorúnak tartanak.

Csuha Ivett

A Huszti járásban négy év börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki 125 ezer hrivnyának megfelelő összeget lopott.

A helyi ügyészség álláspontja szerint a 21 éves zaberezsi fiatalt betörés miatt ítélték négy év börtönbüntetésre. A besurranó nem először követett el hasonló bűntényt, emellett másokat is bevont törvénytelen cselekedeteibe.

Bebizonyosodott, hogy 2020 januárjában a vádlott bűntársával együtt hatolt be egy lakóépületbe a szomszédos településen. A tolvajok 50 ezer hrivnyát, 500 dollárt, 2 ezer eurót és 10 ezer cseh koronát tettek zsebre. Az okozott anyagi kár teljes összege elérte a 125 ezer hrivnyát. A betörés elkövetésekor a férfi épp próbaidejét töltötte egy korábban elkövetett lopás miatt.
A vádlottat az ítélet hatálybalépéséig őrizetben tartják.

Szintén négy év börtönbüntetésre ítélték azt a fiatalt, aki hatszor követett el lopást a Beregszászi járásban.

Az illetékes ügyészség szerint a 19 éves elkövetőnek sorozatos betörésért kell felelnie.

Jaroszlav Bihari, a Beregszászi Járási Ügyészség nagyszőlősi kirendeltségének ügyésze elmondta, a siheder hat lopásban vett részt, amelyek nagy részét Nagyszőlősön követte el. A vádlott lakásokba, mellékhelyiségekbe tört be. Elektromos szerszámokat, mobiltelefonokat, tévékészüléket, gyermekmotort és réz mellszobrot is zsákmányolt. Két alkalommal bűntársai is voltak, akiket szintén elítéltek.

A fiatalember a bírósági tárgyaláson elismerte, az állandó jövedelem hiánya miatt követte el a bűncselekményeket. A tárgyak egy részét sikerült eladnia, ám a rendfenntartók mindent visszajuttattak a jogos tulajdonosokhoz.

Négy év börtönbüntetésre ítélték azt az ungvári nőt, aki halálos közúti balesetet okozott a megyeszékhelyen.

A megyei ügyészség tájékoztatója szerint az emberéletet követelő tragédiát okozó nőt a szabadságvesztés mellett három évre megfosztották a járművezetés jogától.

Az előzetes vizsgálat megállapította, hogy 2020. szeptember 18-án a megyeszékhely Szobránc utcáján a Skoda Fabia 23 éves sofőrje elvesztette uralmát a járműve felett, az út szélére sodródott, és fának ütközött.

Megállapították, hogy a sofőr jelentősen túllépte a megengedett sebességet, és ittasan vezetett. Az ütközés következtében 19 éves utasa a helyszínen életét vesztette.
A száguldozót a baleset óta őrizetben tartották. Az Ungvári Városi-Járási Bíróság bűnösnek találta, az ítélet jogerős.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó