KISZó-kérdés: Ukrajnában lassan halad az oltási program

A válaszadók 83 százaléka már megkapta az oltást – ez derült ki a Kárpáti Igaz Szó Facebook-oldalán az elmúlt hét elején indított reakciógombos szavazásból. Ukrajnában kedden az oltási kampány az ötödik szakaszába lépett, ami azt jelenti, hogy minden 18 éven felüli állampolgár jelentkezhet oltásra, ugyanakkor továbbra is prioritást élveznek a 60 éven felüliek és a krónikus betegségben szenvedők.

Szabó Sándor

Lassan halad az oltási program Ukrajnában. A február 24-én kezdődött immunizálás óta alig több mint 2,7 milliónyian kapták meg a vakcina első adagját, és a teljesen átoltottak száma nem éri még el a másfél milliót. Legutóbbi KISZó-kérdésünk ehhez kapcsolódott, azt kérdeztük közösségi oldalunkon, hogy „Ön már megkapta az oltást”? Ami a nem reprezentatív felmérés eredményét illeti, a válaszadók nagy többsége, 83 százaléka válaszolta azt, hogy megkapta a vakcinát. Mindössze 17 százalék nyilatkozott úgy, hogy még nem vakcinálták.

Egészségügyi minisztérium: Ősszel visszatérünk a szigorú karanténhoz

Ez ellentmond az országos trendnek Ukrajnában egy felmérés szerint alacsony az oltakozási kedv, amihez hozzájárulnak az oltóanyag szállítása körüli botrányok is. Az elmúlt héten közel 38 ezer adag Pfizer vakcinát a szállítási előírások megsértésével küldtek szét a régiókba. A közzétett videó szerint Harkivba speciális hűtőkonténer nélkül érkezett egy adag vakcina, melynek belső nyomkövetője hosszú ideig – +12,6 °C – hőmérsékletet regisztrált. Holott, mint ismeretes, a Pfizer-t mínusz 60-80 fokon kell tárolni. Átlagosan 100 ezer főt oltanak naponta, ami messze elmarad az európai átlagtól. A kezdeti nehézségek után folyamatosan bővül a vakcinaellátás, a napokban kétmillió adag Moderna Covid–19 elleni vakcina érkezik Ukrajnába. Az egészségügyi minisztérium azt fontolgatja, hogy a patikákban is engedélyezi a vakcinálást. A kérdés egyelőre elbírálás alatt van, kidolgozás alatt áll, milyen feltételek mellett kerülhetne erre sor.

A Kárpátaljaik körében egyre népszerűbb a magyarországi oltási lehetőség. Mint ismeretes Magyarország július másodikától a vele közös határok mentén élők számára is elérhetővé tette az oltást állampolgárságtól függetlenül. A Kárpátalján élők három helyen Záhony, Barabás, Lónya határátkelőknél kihelyezett oltópontokon vehetik fel a védőoltást. A jogosultak az oltóanyagok között válogatni nem tudnak, számukra a Johnson & Johnson egydózisú Janssen vakcináját bocsátják rendelkezésre.

Kik jogosultak oltást felvenni Magyarországon?

Ljasko bejelentette az oltási program ötödik szakaszát

Fotó: MTI/Nemes János

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó