5 év börtön várja az anyát

A kisfiú megbotlott a szökőkútban, majd a vízben belső sérüléseket is szerzett.

A szökőkútban való „fürdőzésnél” bekövetkezett halálos baleset miatt az anyára 5 év börtönbüntetés vár.

A tragédia Dnyipróban történt, több tucat szemtanú előtt. A négyéves kisfiú más gyermekekkel együtt fürdőzött a szökőkútban, amikor véletlenül megcsúszott, és ráesett azokra a fém fúvókákra, amelyből erős nyomás alatt előtör a víz.
Az esetet a térfigyelő kamerák is rögzítették.

A felvételeken látszik, az anya ott volt a gyermek mellett, a telefonjával bíbelődött.

Amikor észrevette mi történt, kikapta a gyereket a szökőkútból, és mentőt hívott. A fiút kritikus állapotban vitték a helyi gyermekkórházba. Az orvosok nyolc órán át műtötték a kicsit, de a sérülések annyira súlyosak voltak, hogy nem tudták megmenteni az életét.

„A gyereknek eltört a medencecsontja. A másik sérülést a szökőkút vízkalapács sugarától szerezte, amely több belső szerv károsodását okozta.” – mondta el Szerhij Jegorov, a megyei gyermekkórház intenzív osztályának vezetője.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó