Ismét felbukkant a rejtélyes csupakabra Kárpátalján?

Közel két tucat nyúllal végzett egy eddig ismeretlen ragadozó az Ungvártól 35 kilométerre fekvő Turjaremetén. A félig dingó, félig kenguruszerű lénynek, a csupakabrának – magyarul kecskevámpírnak vagy kecskeszívónak – tulajdonítják a mészárlást.

A Goloskarpat.info beszámolója szerint egy ungvári járási települést egy ismeretlen lény tart rettegésben már napok óta, amely a hírportál információi szerint a falu portáin az éjszaka leple alatt aklokba, nyúl- és csirkeketrecekbe bejutva tizedeli a haszonállat állományt. A minap több mint 18 nyulat ölt meg az ismeretlen ragadozó, amely rejtélyes módon, akár egy vámpír, kiszívta az állatok vérét. A gazdaasszony a hírportálnak elmondta, hogy reggel talált rá a nyulakra a nyakukban szúrt sebekkel. Mária asszony, amikor hátrament a ketrecekhez, megdöbbenéssel és elszörnyedéssel látta, hogy valami felfeszítette a jól bezárt ketreceket és kiszívta a jól meg termet nyulai vérét, mindössze háromnak sikerült megmenekülnie.

A helyiek egyelőre csak találgatnak, milyen állat garázdálkodhat a baromfiudvarokban, ólakban és ketrecekben. Többek szerint egy – eddig csak legendákban létező – szörny, a csupakabra követhette el a mészárlást. A reálisabban gondolkodó emberek szerint görény vagy nyest tizedelte meg a jószágokat.

Legutóbb áprilisban, Szinevéren tört fel több nyúlketrecet egy ismeretlen állat, a turjaremetei esetekhez hasonlóan az állítólagos csupakabra itt is kiszívta a háziállatok vérét.

Időről időre felkapja a kárpátaljai és az ukrán sajtó a csupakabráról szóló híreszteléseket. Viszont biológusok kétségbe vonják az ukrajnai kecskeszívó létezését. Szerintük valószínűleg hiúzokról van szó, amelyek szintén előszeretettel fogyasztják el az általuk elejtett állatok vérét, közvetlenül az elejtésük után.

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó