Hogyan néz ki a gyakorlatban az 1-4. osztályosok új értékelése? │KISZó-háttér

Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma új módszertani irányelveket fogadott el az 1-4. osztályos tanulók tudásának értékelésére. Azt javasolják, hogy a jegyekkel való pontozási rendszert váltsa fel a verbális (szóbeli). Az értékelésnek azonban anonimnek kell lennie, csak a tanuló és szülei férhetnek hozzá. A tudásértékelés, az intézmény döntése szerint zajlódhat szóban, az 1-2. osztályban, illetve szóban és szintek szerinti értékelés alapján, a 3-4. osztályban.

Hegedűs Csilla

Kíváncsiak voltunk, hogy a pedagógusok, az alsós tanítók mit gondolnak az új módszerről, hogyan képzelik annak megvalósítását, ezért látogatást tettünk a Beregszászi Kossuth Lajos Líceumba, ahol Zseltvay-Vezsdel Emese igazgató fogadott. Az intézményvezető elmondta, a 2021-2022-es tanévet több mint háromszáz 1-4. osztályos tanulóval kezdik, vagyis ennyi gyerekre vonatkoznak a változások.

– Valóban teljesen más oktatási folyamat és értékelési szabályzatrend alakult ki. Az új generációt játékosabban, élményszerűen kell oktatni – magyarázta az igazgató.
A szót átvéve Győrffy Ágnes alsós tanító elmondta, két részre bomlik az alsó tagozat. Az 1-2. osztály főleg a játékos elemeken nyugszik, nekik hagyományos vett értelemben nincs különösebb értékelés, új értelemben viszont igen.

– Értékelő lapot kell vezetnünk, amit évente kétszer töltünk ki, az 1-2. osztály esetében az első részét október végén a tanító első benyomásai alapján: milyen a gyermek, hogyan viszonyul a társaihoz, miben kell segíteni őt stb.

Május végén töltjük ki másodszor, immár tantárgyakra bontva. A 3-4. osztályosok esetében lekerül a hangsúly a játékosságról, de megmarad az élményszerű tanulás. A gyerek kifejezheti a véleményét, megpróbálhatja úgy alakítani a tanulási viszonyát, amilyen ütemben neki jó. Itt bevezették a jegyek helyett a szintezési rendszert, ahol négy betűt használhatunk: alap (P – pocsatkovij), közepes (C – szerednyij), elégséges (D – dosztatnyij), magas (B – viszokij). A pocsatkovij alapszint, ezt azok a gyerekek kapják majd, akik sok segítséget igényelnek. Aztán következik a közepes, és itt jön egy kis probléma, mert szerintem a dosztatnyijt inkább csak megfelelőnek nevezném… És az a gyerek, aki a B betűt kapja, azt jelenti, hogy valóban magas szinten elsajátította a tananyagot, akár az internetet is tudja használni, azt is megtanulja, amit nem kötelező – magyarázta a tanító.

– Az ön „gyermekei” szeptember elsején a harmadik osztályt kezdik. Gondolom, nagy változás lesz ez mind a tanulók, mind az ön számára.

– Igen, nekünk már kevesebb játékos elem marad, a hangsúly a begyakorlásokra, a kreatív munkákra, az olyan feladatvégzésekre tevődik, ami az első két évben nem volt jellemző. Most például a társaikhoz való viszonyukat kell értékelni, azt, hogy hogyan tudják kifejezni magukat, és így tovább.

Egyszóval ez egy teljesen más módszer, számomra is nagy kihívást jelent, holott idestova harminc éve vagyok a szakmában.

– Ön szerint hatékony lesz ez a fajta értékelés?

– Vannak jó elemei is. Nem újdonság a kijelentés, hogy a mai világban nagyon másak a gyerekek. Nem biztos, hogy a mai 6-10 éveseknek ugyanaz kell, mint tíz évvel ezelőttieknek. Nagyon sokat változott a világ, és benne változtunk mi is. Tíz évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna például, hogy a digitális oktatásban is helytálljunk, és azt működőképessé tudjuk tenni. De az is tény, hogy aki évtizedeket dolgozott le egyfajta rendszerben, kicsit döcögősebben áll át. Kicsit még visszavágyik arra, hogy pirossal javíthassa a füzetet, vagy megbeszélje a gyerekkel a hibákat. Igaz, ezt most is megtehetjük, csak másképp. Újszerűen kell hozzáállni, hogy rávezessem az osztályomat azokra a típushibákra, amiket esetleg felfedezek az ellenőrzések folyamán. Csak a pozitívumra hívhatjuk fel a gyerek figyelmét. Hangulatjeleken mutathatja meg a gyerek, hogyan érzi, érezte magát (a fotón) az órákon. Ezekre az aspektusokra odafigyelve kell átállni, és belehelyezkedni abba, hogy újat adjunk, egy értékrendet nem megmásítva próbáljunk megtartani, de a minisztériumi javaslatokat és ajánlásokat követve, és végül eredmény szülessen.

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó