Szijjártó Péter: Kárpátalján folyamatosak a magyarok kárára elkövetett incidensek

Lavrov Szijjártó

“Minden korábbi képmutató vita zárójelbe került” az energiabiztonságot illetően az Északi Áramlat-2 nevű, Oroszországot Németországgal összekötő gázvezeték ügyében létrejött megállapodással – vélekedett Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a tárca közleménye szerint, miután orosz kollégáját, Szergej Lavrovot fogadta Budapesten.

Szijjártó Péter arra az újságírói kérdésre válaszolt, amely szerint korábban folyamatos volt a szankciókkal való fenyegetőzés az épülő gázvezeték kapcsán, mivel bírálói szerint az aláássa Ukrajna és Európa energiabiztonságát. Washington és Berlin között végül mégiscsak megállapodás született.

“Abból, hogy megegyezés született a vezető nyugati államok és Oroszország között, világosan látszik, hogy kölcsönösen előnyös energetikai együttműködés van a felek között. Ezek után pedig nem volna korrekt semmilyen szempontból egyes közép-, illetve délkelet-európai országokat fenyegetni azért, mert a saját nemzeti rendszereik korszerűsítésével egy másik szállítási útvonalat is kiépítenek” – közölte a tárcavezető az újságírói kérdésre válaszolva.

Hozzátette, a magyar kormány stratégiai szempontból tekint az ügyre, ugyanis nincs nemzeti szuverenitás energiabiztonság nélkül, ezért a saját érdekeket kell előtérbe helyezni, ahogyan mások is teszik.

A külgazdasági és külügyminisztert az ukrajnai helyzetről is kérdezték, erre válaszolva kiemelte, hogy “Magyarország mindig kiállt Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, ez soha nem volt kérdés”.

Ugyanakkor rámutatott, hogy a szomszédos országban sérülnek a magyar és más nemzeti közösségek jogai, ami elfogadhatatlan, és Kárpátalján is folyamatosak a magyarok kárára elkövetett incidensek.

Szijjártó emellett kijelentette, hogy Magyarország tagja az Európai Uniónak, és az is marad, így abban érdekelt, hogy a közösség erős legyen, ennek mikéntjéről azonban vita van a kontinensen.

Mint arról írtunk, Áder János köztársasági elnök is szóvá tette a kárpátaljai magyarok jogfosztását a Krími Platformon:

Áder: a magyarok pontosan tudják, miért érzékeny seb a Krím bekebelezése

Forrás:
MTI/KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó