Koronavírus – Ukrajnában meghaladta a tízmilliót a beadott oltások száma

Az oltási kampány februári kezdete óta mostanáig több mint tízmillió, koronavírus elleni oltást adtak be Ukrajnában – közölte szerdán Viktor Ljasko ukrán egészségügyi miniszter, kiemelve, hogy ezzel teljesítette azt, amire beiktatásakor ígéretet tett.

Az általa részletezett adatok szerint eddig 5 666 019-en kapták meg valamely védőoltás első, 4 407 024-en a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában. A miniszter közölte, teljesítette azt az ígéretét, hogy a hivatalba lépésétől számított száz nap alatt ötmillió oltást adnak be az országban. Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy Ljasko miniszteri kinevezése előtt még kevesebb mint egymillióan kapták meg az első dózist, mindkettőt pedig csupán mintegy 37,5 ezren.

Denisz Smihal miniszterelnök a szerdai kormányülést megnyitva bejelentette, hogy hamarosan összeül ismét a kormányzati válságstáb és dönt a karantén szigorításáról. Korábban már ismertté vált, hogy az egészségügyi minisztérium kezdeményezte az egész ország átsorolását jövő hétfőtől a jelenlegi legenyhébb “zöld” kategóriából az eggyel súlyosabb “sárgába”. Ukrán híradások szerint lehetnek régiók, amelyek rögtön még súlyosabb, “narancs” vagy “vörös” kategóriába kerülnek.

Ljasko a kormányülésen megerősítette, hogy azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknek az alkalmazottai be vannak oltva, kedvezményeket biztosítanak még a legsúlyosabb, “vörös” besorolásban is, bár ez esetben az alkalmazottaknak teljes védettséggel kell rendelkezniük, a “sárgában” viszont elegendő lesz, ha az első oltást már felvették. Az oktatási intézmények például a szokásos módon működhetnek a “sárga” besorolású régiókban, ha a tanári kar 80 százaléka megkapta már legalább az első oltást.

Az oktatási tárca közben az RBK-Ukrajina hírportál érdeklődésére közölte, hogy eddig a pedagógusoknak kevesebb mint 60 százaléka vette fel a védőoltásnak legalább az első adagját, közülük is a legkevesebben – 52,2 százalék – a felsőoktatásban, míg az óvodai pedagógusoknak az 54,2, az általános és középiskolai tanároknak pedig a 58,2 százaléka. A dél-ukrajnai Odesszában például, kevesebb mint húsz iskolában folytathatják emiatt “sárga” besorolás alatt az oktatást a szokásos módon, a megyében pedig több olyan település is van, ahol egyetlen tanár sem oltatta be még magát – írta az UNIAN hírügynökség a helyi kormányzóság oktatási osztályvezetőjére hivatkozva.

Ukrajnában szerdára 2772-vel 2 303 276-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A növekmény 575-tel több a megelőző napinál. Az elhunytak száma hatvannal 54 114-re, az aktív betegeké pedig több mint 1300-zal 33 145-re emelkedett.

Forrás:

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó