Vigadalom Nagymuzsalyban ● Kárpáti Igaz Szó

Őszi mulatság, bor- és gasztronómiai fesztivál, szüreti bál, ki minek nevezi, egy a lényeg, vasárnap Namuzsalyban egy igazán vidám népünnepélyre került sor. Sokan becsatlakoztak a szervezésbe, hogy e nap kellemesen teljen kicsinek és nagynak egyaránt.

Hegedűs Csilla (Nagymuzsaly)

Szegedi Erika azt emelte ki, ilyenkor, ősszel az a legfontosabb, hogy minél több finomsággal töltsük meg kamráinkat, abban legyen benne minden jó, ami az asztalra való.

– A mai ünnepünkre a turisztikai egyesület borászai is eljöttek, hogy ízletes nedűikkel kínálják a vendégeket, a falusi turizmussal foglalkozók pedig sok-sok gasztronómiai finomsággal készültek – fejtette ki az UMDSZ helyi alapszervezetének elnöke.

– Ez az első olyan nagyszabású rendezvény itt, ahol immár úgy ünnepelünk, hogy Nagymuzsaly a Beregszászi kistérség része

– jegyezte meg Babják Zoltán. Roppant fontos számomra, hogy ennek mindenki csak az előnyét lássa, én ezért keményen dolgozom. Azon munkálkodom, hogy senki ne érezze hátrányát annak, hogy kistérségünk tagja. Fontosnak tartom kiemelni, hogy Muzsaly gazdaságilag az egyik legerősebb az összes település között, amire nagyon büszke vagyok. A helyi vezetéssel jól együttműködünk az ilyen rendezvények pedig még inkább megerősítik a kapcsolatok kialakítását – fogalmazott a Beregszászi kistérség polgármestere.

Beke Mihály András a beregszászi konzulátus nevében köszöntötte a népünnepély résztvevőit. A külképviselet első beosztott konzulja elmondta, itt ma mindenkinek alkalma lesz a kikapcsolódásra, egy jó beszélgetésre egy pohár ital mellett.

– Úgy vélem, mindig annyit várhatunk, amennyit adunk. A mi feladatunk arra törekedni, hogy tudjunk adni, és a jövőben is ezért fogunk munkálkodni. Főképpen azért, hogy a szociális intézményeink működjenek, a gyermekeink semmiben ne szenvedjenek hiányt

– hangsúlyozta Péter Csaba megyei képviselő, a KárpátHáz Civil Szervezet kuratóriumi elnöke.

Mester András, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács elnöke megjegyezte, a Beregszászi kistérség turisztikailag egy frekventált helyen fekszik, amit vétek nem kihasználni. Vagyis olyan fesztiválokat kell szervezni, amelyek nemcsak a helyieknek, hanem az egész Kárpátaljának, a hozzánk látogatóknak is szólnak.

Rácz István római katolikus pap Isten áldását kérte a rendezvényre. Jakab Erika, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnök ismertette a kulturális programot, ami szintén igen gazdagnak ígérkezett. Volt néptánc, énekverseny, a helyi ovisok és hagyományőrzők mellett felléptek a kisbégányi és a halábori néptáncosok is. Megválasztották a Nagymuzsalyi szőlőhegyek királynőjét, díjazták a legkreatívabb madárijesztőt, sütőtököt. A késő éjszakába nyúló jó hangulatot Pitkin műsora emelte.

 

Forrás:
KISZó/Fotók:Hegedűs Csilla

Post Author: KISZó