Eljárás indult az újságírókat vegzáló bankelnök ellen

Október 5-én bántalmazták a Szhema újságíróit, miközben interjút készítettek az állami tulajdonban lévő Ukreximbank elnökével.

Az érintettek elmondása szerint Jevhen Mechernek, a bank elnökének nem tetszett az egyik feltett kérdés, ezért az őrző-védő szolgálat munkatársait utasította, hogy vegyék el a kamerákat az újságíróktól. Az ügyben a kijevi rendőrség eljárást indított.

A történtekre az Elnöki Hivatal is reagált. Mihajlo Podoljak, a hivatal vezetőjének tanácsadója azt nyilatkozta, hogy az újságírók megtámadását elrendelő elnököt első lépésként fel kell függeszteni tisztségéből, a továbbiakban pedig el kell bocsátani.

A korrespondent.net egy korábbi írásában közölte, hogy 2020-ban 77 alkalommal támadtak meg munkájukat végző zsurnalisztákat. A legtöbb eset a fővárosban és Kijev megyében történt.

Megjegyzendő, az ilyen esetek mindössze 8 százaléka került bíróság elé.

 

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó