Ukrajnában előrehozzák az őszi szünetet a járvány miatt

A technogén-ökológiai, valamint a rendkívüli helyzetekkel foglalkozó állami bizottság az őszi szünet kezdetének előrehozását javasolta az oktatási minisztériumnak – közölte szerdán az Ukrinform hírügynökség.

Viktor Ljasko egészségügyi miniszter megerősítette: a nap folyamán levélben értesítik az általános és a középiskolákat, hogy az őszi szünet kezdetét a tárca október 18-tól javasolj október 25. helyett

A tárcavezető indoklása szerint a járvány terjedésének lassítása érdekében van szükség erre a lépésre.

“Mindent meg kell tennünk, hogy lassítsuk a koronavírus-járvány terjedését az országban”

– fogalmazott a miniszter, aki azt várja ettől az intézkedéstől, hogy 15 százalékkal csökkent az új fertőzöttek száma.

Lajsko azt nem tudta megmondani, hogy meddig tart majd az őszi vakáció az iskolákban, ugyanakkor hozzátette: öt nap után látszik majd mennyire volt eredményes a vakáció előrehozása.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó