Atrocitások nélkül zajlott a felvonulás Kijevben

Mintegy tízezren vettek részt az Ukrajna védőinek napja és az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) megalakulásának évfordulója alkalmából rendezett felvonuláson Kijevben – számolt be az UNIAN helyszíni jelentésére hivatkozva az MTI.

A beszámoló szerint a menetben többségében a nacionalista Szabadság (Szvoboda) Párt aktivistái voltak jelen, de felvonultak velük a szintén nacionalista Nemzeti Hadtest (Nackorpusz) és a Jobboldali Szektor (PSZ) hívei is, továbbá veteránszervezetek tagjai és a Donec-medencei fegyveres konfliktusban elesett ukrán katonák hozzátartozói. A résztvevők javarészt nemzeti lobogókkal, az UPA vörös-fekete lobogójával, valamint pártok és szervezetek zászlóival vonultak fel.

A Majdanon ért véget a felvonulás, ahol nagygyűlést tartottak.

A szónokok egyebek mellett követelték, hogy a parlament fogadjon el törvényt a kelet-ukrajnai és az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félszigeten “a megszálló rezsimekkel együttműködő személyek felelősségre vonására”, továbbá azt, hogy vessenek véget a “hazafiak üldözésének” Ukrajnában.

Oleh Tyahnibok, a Szabadság Párt elnöke a felvonulás előtt reményét fejezte ki, hogy jövőre az UPA megalakulásának 80-ik évfordulóját állami szinten ünneplik meg.

Okszana Szavcsuk parlamenti képviselő, a Szabadság Párt tagja hozzátette, hogy erről már a parlament előtt van az előterjesztés, és reményét fejezte ki, hogy a törvényhozás novemberben elfogadja. Szavai szerint a Moszkva-barát Ellenzéki Platform – Életért párt frakcióján kívül minden képviselőcsoport támogatja.

A rendezvényt több száz rendőr biztosította, atrocitásról, rendbontásról nem érkezett hír.

Forrás:
KISZó/MTI/Fotó:Unian, KISZó/Fotó:Unian

Post Author: KISZó