Hogyan működik a védővám alkalmazása?

Valamennyi kormányprogram egyik leghangzatosabb ígérete a hazai termelők és szolgáltató vállalatok védelmezése, helyzetbe hozása.

Ez mindenekelőtt abban az esetben valósulhat meg, amennyiben az állam valójában megvédi a hazai piacot a külföldi cégek gyenge minőségű, olcsó áruitól, illetve a hazai ipar számára nélkülözhetetlen nyersanyagot nem adja el külföldre.

Ahhoz, hogy a kormány intézkedni tudjon, egy kifejezetten erre a célra létrehozott ágazatközi bizottság döntése szükséges. Ez a testület a gazdasági minisztérium, az állami vámszolgálat, a monopóliumellenes hivatal és az állambiztonsági szolgálat szakértőiből áll.

A gyakorlatban ezzel az a gond, hogy a bizottság tagjai nem szakértők, így kevés rálátásuk van a konkrét termék valódi jelentőségére, annak felhasználása során bekövetkezhető pozitív, illetve negatív hatására.

Az eljárás hatékonyságát az is befolyásolja, hogy a testület tagjai a döntéshozatal előtt mindössze néhány nappal kapják meg a gazdasági minisztérium által elkészített határozati javaslatot, és nem áll módjukban ellenőrizni annak megalapozottságát, illetve követelményeit. Így leggyakrabban a gazdasági minisztérium hivatalnokai által képviselt vélemény kerül be a határozatba.

A szakemberek véleménye szerint itt az ideje radikálisan megváltoztatni az eljárást, lehetővé tenni a nyilvánosság számára, hogy még a határozat elfogadása előtt megismerkedjenek a felterjesztett téma anyagaival.

Amíg a most érvényben lévő rendszer szerint szelektálják a védővámra érdemes termékek, illetve szolgáltatások listáját, a fő mozgatóerő, a korrupció gátolja ennek az egyébként hatékony lépésnek a vállalatok és a kereskedők védelmét.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó