Újabb vakcinaadomány Kárpátaljának; A Csongori Kultúrház ajtaja mindig nyitva áll; Márton-napi bormustra és libalakoma; Ahol a gyümölcsfák „születnek”

A Kárpáti Igaz Szó csütörtöki számából ajánljuk: ÚJABB VAKCINAADOMÁNY KÁRPÁTALJÁNAK – Magyarország a jövőben is kiszámítható és megbízható partnere lesz Ukrajnának. MEGYEI TANÁCS: PETROV BEFEJEZTE, JÖHET A KÖVETKEZŐ – A magyar frakció kimarad a politikai sárdobálásból EMLÉKTÁBLÁT AVATTAK ORTUTAY ZSUZSA TISZTELETÉRE SZABOLCSBÁKÁN – Az emléktáblát dr. Seszták Miklós, Somogyi László és Dalmay Árpád leplezte le. […]

Távozik hivatalából Kárpátalja kormányzója és csapata

Anatolij Poloszkov csütörtök délután saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy lemond a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás elnöki posztjáról. A kormányzó a felmondólevelet helyetteseivel – Petruska Istvánnal, Ihor Sinkarjukkal és Miroszlav Bileckijel – közösen írta meg. “Mindannyiunk életében elkerülhetetlenek a változások. Fontos, hogy egy csapat és hasonló gondolkodású emberek legyünk és maradjunk. Ezért döntöttünk úgy, hogy együtt […]

Az erkélyen keresztül jutott be a lakásba a betörő

A 32 éves ungvári betörő szembe találta magát a lakás tulajdonosával, ezért kést rántott. A betörő megfenyegette, pénzt követelt a 65 éves férfitól. Miután a lakásban nem talált pénzt sem más értéktárgyat, a tolvaj üres kézzel, sietve távozott, írja az Ua-reporter.com. A sértett azonnal értesítette a rendőrséget, akik forró nyomon elindulva kézre is kerítették a […]

Matl Péter szobrának avatása a beregszászi kórház udvarán

A ProArte-Munkács Civil Szervezet által, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával szervezett kárpátaljai alkotótáborban készült szobrok közül ma a beregszászi járási kórháznak adományozott, Matl Péter Család című alkotása került felavatásra. Hegedűs Csilla Babják Zoltán köszöntőjében kifejtette, igazi gyöngyszemek születtek a tavaly megszervezett szobrásztáborban, amelynek a Beregszászi kistérséghez tartozó Makkosjánosi adott otthont. – Matl Péter Család […]

Anonim módon jelentkezhetnek oltásra azok, akik megvették az oltási igazolást

Covid-amnesztia bevezetését követően Ungváron megnyílt az első anonim oltópont azok számára, akik hamis oltási papírokat szereztek, viszont most valóban be szeretnék oltatni magukat koronavírus ellen. Viktor Petrov infektológus szakorvos elmondása szerint olyan személyek kereshetik fel az oltópontot, akik neve szerepel az Egészségügyi Minisztérium nyilvántartásában, de nem kapták meg a védőoltás egyetlen adagját sem, valamint azok […]

17 ezer hrivnyás bírságot kapott, mert nem volt nála személyi

Szumi megyében 17 ezer hrivnyára bírságoltak egy személyt, aki személyi igazolvány nélkül ment ki az utcára. Az incidens Hmeliv településen történt. A férfit igazoltató rendőr a jegyzőkönyvet átadta a bíróságnak, mely néhány napon belül bírság befizetésére kötelezte. A hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy a vörös színnel jelölt karanténzónákban a Miniszteri Kabinet idevágó rendelkezése értelmében az állampolgárok […]

Kerékpárutat építenek a Beregszászi járásban

Bicikliutat építenek a tiszaújlaki és a nevetlenfalui ellenőrző pontok között. A munkálatok már elérték Tiszabökényt. Petruska István, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás elnökhelyettese megjegyezte, a kerékpárút 150 méteres szakasza már elkészült. „Ez az útvonal stratégiai jelentőségű a megye számára, hiszen az ukrán–magyar és az ukrán–román határátkelőhöz vezet. A kerékpárút megépítése lehetővé teszi a nemzetközi jelentőségű […]

Elemző: akár 45 hrivnyáig is felkúszhat a benzinár

A szakértő úgy véli, hogy Ukrajnában az üzemanyagok kiskereskedelmi árát alapvetően az olajpiac globális alakulása befolyásolja. Az UNIAN hírügynökségnek nyilatkozó szakember azt mondta, hogy a benzin és a gázolaj árának idén májusban, a kormány által elrendelt „befagyasztása” nem bír befolyásoló erővel a benzinkutak áraira. Artem Kujun, az A-95 Consulting Group szakértője szerint nagy kérdés, hogy […]

Az ukránok többsége szerint jogsértő az oltatlanok korlátozása

A közvélemény-kutatásban részt vett válaszadók több mint fele ugyanakkor támogatja a pedagógusok, orvosok és közalkalmazottak kötelező védőoltását. A felmérésben megkérdezett ukránok csaknem háromnegyede (71%) úgy véli, emberi jogokat sért az oltatlanokkal szembeni korlátozások bevezetése – közölte az UNIAN a Rejting szociológiai csoport kutatására hivatkozva. Az eredmények szerint a válaszadók 46%-a nyilatkozott úgy, hogy már beoltotta […]

Külhoni tartalommal bővült az Okos Doboz digitális oktatási portál

Külhoni régiókat bemutató feladatokkal bővült az Okos Doboz digitális oktatási portál – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Dombóváron. Potápi Árpád János az államtitkárság által támogatott fejlesztés bemutatóján, a belvárosi általános iskolában hozzátette: az új feladatok segítségével a Magyarországon, a Kárpát-medence külhoni régióiban és a diaszpórában élő diákok mélyebben megismerhetik az erdélyi, a felvidéki, […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com