Ukrán helyzet: az EU-ban már gyakorlatoznak, Kína is közbeszólhat

Az Európai Uniós országok kormányai várhatóan még ezen a héten megkezdik a több tagállam elleni kibertámadások nagyszabású szimulációját – számolt be róla a Bloomberg. A gyakorlatozást az ukrán helyzet fokozódásával magyarázták.

Az uniós szimulációra amiatt kerül sor, mert egyre nő az aggodalom arra vonatkozóan, hogy Oroszország egy esetleges Ukrajna elleni agresszív katonai fellépést a nyugati országok ellen irányuló kibertámadásokkal is párosíthatja. Bár az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország tárgyalt az ukrán helyzetről Genfben, egyelőre messze még a megállapodás.

Vége az amerikai-orosz tárgyalásnak: egyik fél sem engedett az álláspontjából

A szimuláció hat hétig fog tartani, és elsődleges célja Európa ellenálló-képességének stressztesztelése, a felkészültség és a tagállamok közötti együttműködés erősítése, valamint az együttesen végrehajtandó válaszlépések hatékonyságának növelése.

Mindeközben két szakértő is új megvilágításba helyezte az Oroszországgal szemben kilátásba helyezett nyugati szankciók esetleges hatásait.

A szankciók nem hatnak Oroszországra – mondta Tony Brenton, volt oroszországi brit nagykövet. A diplomata szerint Oroszország csak megmakacsolná magát, ami miatt a Nyugat is még önfejűbb lenne, így veszélyesen közel kerülnénk egy fegyveres konfliktus kitöréséhez. Brenton szerint Oroszország és az Egyesült Államok is el akarja kerülni a katonai konfrontációt. Moszkva gyengébb, Washington pedig inkább Pekinget tekinti elsődleges fenyegetésnek az állam alapvető biztonságára nézve.

Ha komoly összetűzésbe keveredünk az oroszokkal, sokkal bonyolultabb lesz kezelni Kínát – figyelmeztetett a nagykövet.

Angela Stent, a Georgetown Egyetem Eurázsiai, Orosz- és Kelet-Európai Tanulmányok Központjának igazgatója szintén azt nyilatkozta, hogy a szankciókkal való fenyegetés nem riasztja el Oroszországot.

Az igazgató elmondta, hogy ez annak ellenére van így, hogy a javasolt büntetőintézkedések meglehetősen átfogóak, és kiterjednek a technológiai exportra és a bankok nemzetközi pénzügyi rendszerhez való hozzáférésére is.

Ha Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy dönt, hogy megtámadja Ukrajnát, nem vagyok benne biztos, hogy visszariasztják a szankciók – tette hozzá Stent. Az igazgató szerint fennáll az orosz invázió veszélye, aminek az esélye jelenleg 50-50 százalék körül mozog.

Oroszország továbbra is tagadja, hogy inváziót kezdene Ukrajnában, mondván, csapatai azért vannak ott ahol, mert a saját területén oda helyezi őket ahová akarja.

Forrás:

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó