Százmilliárdokba kerül majd Ukrajna újjáépítése – prognózis

Az ukrán gazdaság a háború első napjaiban a felére zsugorodott, közölte a jegybank alelnöke. Szerhij Nikolajcsuk közlése szerint amióta kitört a háború, a napi GDP-termelés adatai a felére zuhantak vissza. A nemzeti bank alelnöke hozzátette, a romboló háború utáni újjáépítésre több százmilliárd dollárra lesz szükség. Volodimir Zelenszkij elnök szintén hangsúlyozta az újjáépítés fontosságát és annak […]

Eddig 1200 Kárpátaljára menekült férfi lépett be a seregbe

Az utóbbi napokban 1318 katonai behívót kézbesítettek azok között a hadköteles férfiak között, akik más megyékből érkeztek Kárpátaljára – közölte Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője pénteken Facebook-oldalán. A kormányzó tájékoztatása szerint eddig 1200-an csatlakoztak a fegyveres erők valamelyik harci egységéhez. Mint arról korábban beszámoltunk, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás kötelezi a lakóhelyüket […]

Több mint 700 ezren érkeztek eddig Ukrajnából Lengyelországba

Az ukrajnai háború kezdete óta már 706,3 ezren érkeztek Ukrajnából Lengyelországba –  közölte a lengyel határőrség a Twitter-oldalán péntek délután. Egy felmérés szerint a lengyelek 73 százaléka bekapcsolódott az ukránoknak szánt segítségnyújtásba. Csak csütörtökön 99,2 ezren, péntek 15 óráig pedig 59,1 ezren lépték át a határt – derült ki határőrség adataiból. Andrzej Duda lengyel elnök pénteken […]

Már orosz harckocsit is lehet venni az ukrán használtautó-portálon

Egy МТЗ 100 MTLB 1964 típusú harckocsit hirdettek meg az Auto.ria nevű használtautó-portálon, írja a Mukachevo.net. A katonai járművet 500 dollárért hirdette meg egy Misha Veksler néven regissztrált felhasználó, a hirdető szerint csere is szóba jöhet egy Daewoo Lanosra, vagy autóalkatrészekre, fémhulladékra. A leírás szerint az Ukrajnában alig futott jármű, sérülésmentes, nincs újrafényezve, viszont van […]

Újabb ukrán–orosz béketárgyalásokat terveznek a hét végén

Az ukrán és az orosz tisztviselők várhatóan a hét végén tartják a következő béketárgyalásukat, hogy megpróbálják befejezni a harcokat – írta a BBC.com brit hírportál cikkében. „A harmadik szakaszra holnap vagy holnapután kerülhet sor – folyamatos kapcsolatban vagyunk” – mondta pénteken Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó. A két ország tisztviselői az előző tárgyaláson egyetértettek abban, […]

Őrizetbe vették Nesztor Sufrics ellenzéki politikust

Az oroszbarát Ellenzéki Platform – Életért (OPZS) kárpátaljai származású képviselője az ukrán hadsereg állásairól készített felvételeket, írta Facebook-oldalán Jurij Birjukov, Petro Porosenko korábbi ukrán elnök és a védelmi miniszter tanácsadója. Nesztor Sufrics ellenzéki politikust a katonák tartóztatták le. A Birjukov értesülései szerint a botrányairól ismert politikust bezárva tartják egy helyiségben. A tanácsadó szerint Sufrics az […]

Újabb baptista segélyszállítmány Kárpátaljára

Újabb, kéttonnás segélyszállítmányt juttatott el Kárpátaljára pénteken a Baptista Szeretetszolgálat. A segélyszervezet az MTI-vel azt közölte, ezúttal tartós élelmiszert, higiéniai eszközöket, gyermektápszert, takarókat, ágyneműt küldtek a beregszászi járásba. Az ukrajnai háború kirobbanása óta a Baptista Szeretetszolgálat kárpátaljai és ukrán baptista partnereinek összesen 22 millió forint készpénzt biztosított humanitárius feladatok ellátására – írták. Kiemelték, a segélyszervezet […]

Meghalt a kárpátaljai dandár két katonája

A békeidőben Munkácson állomásozó 128-as gépesített hegyivadász dandár hivatalos közösségi oldalán számolt be első veszteségeiről. A közleményben kiemelték, hogy a kárpátaljai dandár az invázió első óráitól a háborús övezet legforróbb pontjain teljesít szolgálatot. A katonák hősiesen védik hazájukat. Az orosz megszállókkal folytatott heves harcok során eddig a dandár két katonája vesztette életét: az 1999-es, rivne […]

Megrendítő, már 28 ártatlan gyerek halt meg a háborúban

Jelenleg mintegy 1,5 millió gyermek tartózkodik az orosz megszálló erők által körbezárt, és ostrom alatt álló városokban – közölte pénteken az Elnöki Hivatal sajtószolgálata. Darija Heraszimcsuk a gyermekek jogaival és rehabilitációjával foglalkozó elnöki megbízott közölte, hogy az orosz invázióban már 28 gyerek vesztette életét, 64-en pedig megsebesültek. Heraszimcsuk közölte, hogy az orosz támadások során szülészetek, […]

Betiltották az orosz TV-csatornák sugárzását Kárpátalján

Betiltották az orosz tévécsatornák sugárzását Kárpátalján – erről a regionális védelmi tanács döntött. A korlátozás a megye szállodáira, éttermeire, rekreációs központjaira, szállóira, kollégiumaira, szanatóriumaira, illetve a falusi turizmusban részt vevőkre vonatkozik. Az illetékesek felhívták a polgárok figyelmét arra, hogy a Miniszteri Kabinet határozata értelmében a rendelkezés végrehajtása kötelező jellegű. Háborús élő hírfolyamunkat itt találja: Élő, […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com