A Hagyományok Háza is segít az ukrajnai menekülteknek

Felhívás a néphagyományt ápoló előadóművészek és kézművesek számára

A Hagyományok Háza felhívással fordul a népi kultúra ápolóihoz, táncosokhoz, zenészekhez, kézművesekhez és mesemondókhoz. A szomszédunkban kitört háború elől menekülők várhatóan hosszabb ideig kényszerülnek magyarországi átmeneti szálláshelyeiken berendezkedni. Az elmúlt napokban a Hagyományok Háza vezetőségében és munkatársaiban is megfogalmazódott a kérdés, hogyan is segíthetnének a bajbajutottakon. A válasz az Intézmény hivatásából született, felajánlja mindazt, amihez a legjobban ért: a népzene csodáját, a néptánc lendületét, a mesehallgatás varázsát, az alkotás boldog izgalmát és főképpen…,a közösség gyógyító erejét.

E páratlan kinccsel talán mosolyt varázsolhat a gyerekek arcára, elterelheti a gondolatokat az elhagyott otthonról, az ott maradt szeretteikről, s minden korosztálynak megteremtheti az együttlét örömét.

Ennek szellemében a Hagyományok Háza Corvin téri székházában március 9-étől hetente rendszeres alkalmat biztosít a menekült gyerekeknek és családjaiknak a találkozásra, és a népi kultúra különböző ágai által nyújtott kikapcsolódásra.

Az Intézmény arra kéri fel a népművészet alkotóit, előadóművészeket és kézműveseket, hogy kapcsolódjanak be e közös munkába, melynek részleteit a kitöltendő kérdőív tartalmazza. Amennyiben helyszínként csatlakoznának a kezdeményezéshez, a szervezők egybehangolják azt más felajánlásokkal.

A Hagyományok Háza várja a jelentkezőket!

Itt találhatja az aktuális programot:

https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/tul-az-operenciankazkova-kraina/20220316-1630

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó