Oroszországban eltemettek egy katonát, akinek a holtteste még Ukrajnában van

Azonosították, majd családja el is temette azt az orosz tisztet, aki az orosz invázió során esett el Ukrajnában. Csakhogy a kijevi katonai vezetés azt állítja, a katona holtteste még mindig Ukrajnában van, írta az UNIAN.

Az ukrán vezérkar feltételezése szerint nem egyedi esetről van szó, rendszeresen előfordulhat, hogy más holttestét adják ki a családnak. A konkrét esettel kapcsolatban azt írták, hogy az orosz tisztet április 19-én katonai tiszteletadás mellett helyezték végső nyugalomra a Volohodszkij megyei Totyma városában. Mindeközben a megszálló holtteste a Kijev megyei Mosun település térségében van elhantolva. Ezt egy a helyszínen készült videófelvételre hivatkozva álltja a kijevi katonai vezetés. A videón bemutatják az orosz katona maradványait, és a nála talált iratokat, amely annak a tisztnek a nevére lett kiállítva, akit állítólag eltemettek Oroszországban. A hadnagy holttestére aknamentesítés során bukkantak rá egy betemetett lövészárokban.

– Az orosz katona egy tüzérségi találat során vesztette életét, holtteste súlyosan roncsolódott. Nem tudni, kit temetett el a család – áll a közleményben.

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó