Mindent rendben találtak Csernobilban

Nem lépte túl a megengedett határértéket a csernobili atomerőműnél a radioaktivitás mértéke az orosz csapatok által helyben elvégzett földmunkák nyomán – közölte Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség főigazgatója.

Grossi, az ukrajnai atomerőműben tett e heti látogatása után elmondta, hogy a NAÜ szakemberei által mért radioaktivitás szintje bár megemelkedett a földmunkák következtében, de nem lépte át a környezetre veszélyes értéket.

“Természetesen volt szintnövekedés, de az általunk elvégzett mérések idején a helyzetet nem lehetett olyanként értékelni, mint ami nagy veszélyt jelentene a természetes környezetre, vagy az emberekre” – tette hozzá Grossi.

A főigazgató hangsúlyozta, hogy a méréseket a NAÜ szakemberei végezték el a csernobili atomerőmű közelében lévő Vörös erdő határában. Hozzáfűzte, hogy az ügynökség számára fontos volt szemrevételezni a környéket, ahol a földmunkák folytak. Mindemellett nem tudott arra válaszolni, hogy milyen mértékű egészségügyi kockázatnak voltak kitéve a földmunkálatokat végzők.

Grossi beszélt arról is, hogy hamarosan találkozni fog Oroszország képviselőivel, hogy megtárgyalja a megszállás alatt álló zaporizzsjai atomerőmű ügyét. Az ukrán vezérkar szerint az orosz csapatok a közeli Melitopol repülőterén harci helikoptereket- és repülőgépeket állomásoztatnak.

Oroszország február 24-én indított ukrajnai hadművelete során orosz csapatok megszállták a csernobili atomerőművet, ahol 1986-ban súlyos nukleáris baleset történt. A csapatok helyben lövészárkokat ástak. Miután március végén az orosz csapatok elvonultak, Kijevben arról szóltak az értesülések, hogy állítólag több orosz katona is súlyos sugárfertőzést kapott az erőmű környékén.

36 éve történt a csernobili atomkatasztrófa

Forrás:
KISZó/HírTV

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó