Brüsszel 248 millió euróval segíti a menekülteket befogadó öt kelet-európai országot

Csehország 27,4 millió eurót kap az ukrajnai menekültek ellátására az Európai Unió alapjaiból – közölte az Európai Bizottság szóvivője pénteken Brüsszelben a CTK hírügynökséggel.

Ugyancsak támogatásban részesül Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Románia. Az Európai Bizottság által a belső ügyek alapjaiból felszabadított összeg összértéke 248 millió euró – jegyezte meg a CTK.

A pénzt az érintett országoknak elsősorban az ukrán menekültek ellátására, elszállásolására és szállítására kellene felhasználniuk.

A 248 millió euró több mint felét, 144, 6 millió eurót Lengyelország kapja. Azt, hogy milyen összeget kap a további három ország, a CTK jelentése nem tartalmazza.

Az Európai Bizottság áprilisban kötelezte magát, hogy az ukrán menekülthullám által leginkább érintett országok között összesen 400 millió eurót oszt szét. Az összeg első része most került szétosztásra az öt kelet-európai állam között – emlékeztet a CTK.

Az ENSZ kimutatása szerint eddig mintegy hatmillió ukrajnai állampolgár menekült el a február végén kirobban háború elől. Többségük az Európai Unió tagállamaiban talált menedéket.

Csehország szigorít az ukrán menekültek befogadásának szabályain

A 400 millió eurós segélycsomag fennmaradó részét az Európai Bizottság azután szabadítja fel és osztja szét, hogy azt a tagállamok és az Európai Parlament is jóváhagyják – olvasható a cseh hírügynökség brüsszeli jelentésében.

Forrás:
KISZó/MTI

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó