KISZó-kérdés – Háború idején is fontos a pozitív gondolkodás

Megosztotta olvasóinkat a Facebook-oldalunkon legutóbb feltett nem reprezentatív felmérés. Arra voltunk kíváncsiak, vajon az emberek megtanultak-e együtt élni a háború félelmével?

Magyar Tímea

Ami a reakciógombos felmérés eredményét illeti, a válaszadók nagyobb hányada – pontosan 134-en – elismerte, hogy még mindig nem tud együtt élni a katonai konfliktus félelmével, míg 75-en ezzel szemben úgy érzik, hogy hozzászoktak a hadviselés következményeihez. Leszögezhetjük, hogy a szemléletbeli, mentális állapotból fakadó különbségek miatt mindenki más szemüvegen keresztül tekint a katonai viszályra és másként éli meg. Amint az egyik kommentelő helyesen megjegyzi, a háború az embernek nem természetes állapot. Bennük a háború, még ha nem is közvetlenül élik meg, bizonytalan, szorongó érzést, aggodalmat kelt. Abban mindenki egyetért, hogy legfőbb ideje volna már abbahagyni a katonai agressziót, hogy ne haljon meg ennyi ártatlan ember.

– A félelem egyébként normális reakció egy nem normális állapotra, helyzetre, mint amilyen a jelenlegi is.

Én abban szeretnék irányt mutatni, mit tehetünk, amíg így kell élnünk, és mi az, ami segíthet átvészelni e vészterhes időket – nyilatkozta lapunknak Héder Katalin iskolapszichológus.

A szakember szerint az egyik alapvető szükségletünk stresszhelyzetben a mozgás. Mert a félelem nagyon sokakat mentálisan és fizikailag is megbénít. Ezért fontos, hogy mindenképpen mozduljunk meg, még az óvóhelyen is. Ha szűk helyen vagyunk és fel sem tudunk állni, akkor is végezzünk fej-, kar-, felsőtestmozgást, mivel ez csökkenti a szorongás érzetét, ajánlja a szakember.

– Legalább ennyire fontos az elegendő, legalább két liternyi vízfogyasztás. Nehéz helyzetekben elfeledkezünk testünk szükségleteiről, melyekből további problémáink adódhatnak. Ugyanilyen a napi étkezés, legalább egyszer fogyasszunk főtt ételt. A hit is rengeteget segít egy nehéz helyzet túlélésében.

„Akár élek, akár halok, Isten kezében vagyok”, vallja a hívő keresztény ember. Ez is erőt ad, ha valaki nemcsak e földi világban hisz.

Olyan személyek, akik maguk is átéltek rendkívüli helyzeteket, tanúsítják, hogy akik hisznek és van életcéljuk, sokkal könnyebben és nagyobb eséllyel élnek túl nagy kataklizmákat, akár egy súlyos betegségről, akár természeti katasztrófáról vagy a mostanihoz hasonló válságról legyen szó.

A pszichológus azt ajánlja, ne vetítsük előre a rosszat.

– Sok emberrel beszélgetek, rengeteg belső menekült van elszállásolva a munkahelyemül szolgáló ungvári középiskolában is, és sokaktól azt hallom, már látja szétrombolva a házát stb. Ne szaladjunk előre, ne tetézzük a stresszt azzal, hogy olyasmit is behozunk a mába, ami még nincs itt. Ügyeljünk rá, hogy a jövőbeli képek, amelyeket vizualizálunk, pozitívak legyenek.

Az is veszélyes, ha a múlton rágódunk, mert abba is bele lehet ragadni, akár egy mocsárba.

Elszívhatja az energiánkat, ha nem a jelenben élünk, hanem folyamatosan a régi életünk után ácsingózunk.

Mivel a múltat nem tudjuk megváltoztatni, mindig az aktuális problémával kell megküzdenünk. Éljünk a jelenben! Tervezzük meg a napunkat, semmit ne tegyünk félre, mindenki lássa el a rutinfeladatát. Ezenkívül segítsünk másoknak, tegyünk valami jót, mivel ez is csökkenti a saját problémánk súlyát. Viszont ügyeljünk az egyensúlyra, nehogy „belerokkanjunk” a jótékonykodásba, javasolja a szakember.

– Azt tanácsolnám, kerüljük a konfliktushelyzeteket. Most csökkent a tűrőképességünk, ingerlékenyebbek vagyunk, a folyamatos stressz rengeteg erőt kivesz belőlünk mind mentálisan, mind fizikálisan. Fölösleges még különféle vitákkal, szócsatákkal, összetűzésekkel tetézni ezt. Tartalékoljuk az energiánkat. Ne tápláljunk haragot, gyűlöletet mások iránt. Ez mind felemészt.

Katalin szerint fontos, hogy a legnehezebb helyzetekben is keressük a jót, a pozitívumot. Sokat segít, ha minden napban találunk valamit, amiért hálásak lehetünk. Például, ma hálás vagyok azért, mert éjjel nem volt légiriadó stb.

– Mivel minden múlandó az életben, biztosak lehetünk benne, hogy egyszer a háborúnak is vége lesz. Beszéljünk az érzelmeinkről, ne fojtsuk el érzéseinket, ne akarjunk erőseknek mutatkozni. Hatalmas megkönnyebbülést hoz, ha elmondjuk valakinek, mi az, amit átélünk, mitől félünk. És ne terheljük túl magunkat információval. Figyeljünk arra, hogy a gyerekek ne lássák a háborús képkockákat a televízióban, az interneten, hisz ők még nehezebben tudják feldolgozni a számukra érthetetlen történéseket – javasolja.

A szakember hozzáteszi, ezekben az időkben fontos az önismeret fejlesztése, az önszabályozás, hogy az emberben tudatosuljon, mit érez, figyelje, bírja-e a rá nehezedő súlyt, szüksége van-e kívülálló szakember segítségére.

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó