ZNO helyett: Mit kell tudni a nemzeti multitesztről? │KISZó-háttér

A pedagógusok véleménye a több tantárgyat magába foglaló érettségiről.

Ismeretlen formátum, fordítás nélkül, szűkös időkerettel – így lehetne összefoglalni a ZNO-t helyettesítő idei új, több tantárgyat magába foglaló multitesztet. Az érettségi sikeres megírása nem lehetetlen, mégis akad egy-két buktató, amire érdemes felkészülni. Oktatókkal elemeztük, hogyan néz ki a vizsga.

Simon Rita

Általános tudnivalók

Mint ismeretes, az ukrán oktatási minisztérium a háború miatt az idei tanévben egyszerűsítette az érettségi és felvételi rendszerét. A hagyományos külső független tesztelés (ZNO) helyett a végzősöknek egy nemzeti multidiszciplináris tesztet kell megírniuk. A vizsga nem kötelező. A multiteszt elsősorban azoknak szükséges, akik szeretnének továbbtanulni. Fontos megjegyezni azonban, hogy nem mindegyik felsőoktatási intézményben és nem mindegyik szaknál elvárás a multiteszt. Egyes képzéseknél a jelentkezőknek mindössze egy felvételi kérvényt és egy motivációs levelet kell benyújtaniuk. A nemzeti multiteszt eredménye az állami ösztöndíjas helyekre pályázóknál mérvadó. Illetve a pontszám azoknak fontos, akik úgynevezett versenyképes szakirányokra jelentkeznek, mint például az orvosi, a humán tudományok (kivéve a filológia), a társadalom- és magatartástudományok, az újságírás, a jog, a vendéglátás és a nemzetközi kapcsolatok.
Az oktatási tárca közlése szerint a teszt három blokkból áll – ukrán nyelv, matematika és Ukrajna története –, tantárgyanként 20 kérdést foglal magába, amely megoldására 120 perc áll a rendelkezésre.

Korábban mindössze 90 percet szántak a tesztírásra, de miután kitöltötték a mintafeladatot, rájöttek, ennél jóval több időre van szükség.

A tesztet számítógépen írják, viszont nem lehet otthonról vizsgázni. Tesztközpontokat hoznak létre, külföldön is, ahová elmehetnek a diákok és megírhatják a vizsgát. Arról, hogy az európai nagyvárosokban hol lesz lehetőség érettségizni, még nincs pontos információ.

ZNO: A jelentkezőknek meg kell erősíteniük a részvételi szándékukat!

Annak ellenére, hogy nem kötelező a vizsga, több mint 400 ezren regisztráltak. Május 10-ig kellett, hogy a jelentkezők megkapják a belépési adataikat a saját információs fiókjukhoz. Amennyiben ez valamilyen oknál fogva nem történt meg, forródróton fordulhatnak segítségért az Ukrán Oktatásminőségi Értékelő Központhoz. A tanulóknak május 20. és június 7. között meg kell erősíteniük a részvételi szándékukat is, illetve be kell jelölniük, hol fognak tartózkodni a vizsgaidőszak alatt. A végzősöknek az is stressz, hogy nem tudják előre, melyik napon vizsgáznak, körülbelül egy héttel a teszt előtt értesítik őket.

A július 18-án kezdődő vizsgaidőszak csaknem 20 napig tart, naponta két vizsgáztatást szerveznek.

A jelenlegi helyzet miatt augusztus 16-tól 20-ig pót-, aztán szeptember 12-16-án speciális vizsgaidőszakot is terveznek arra az esetre, ha a diákot megzavarná valami a vizsgaírás közben (például légiriadó).

A magyar iskolások hátrányban

Szilágyi Lajos, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség alelnöke higgadtságra int mindenkit, véleménye szerint a teszt teljesítése nem lehetetlen, viszont a fordítás hiánya okozhat némi fennakadást a magyar diákoknak.

– A pedagógusszövetség hiába fordult kéréssel az illetékesekhez ez ügyben, elutasítottak minket. Az indok, hogy nagyon sok változatot kell készíteni, fizikailag nincs rá lehetőség.

Mi természetesen erre is ajánlottunk megoldást, miszerint vállaljuk, hogy segítünk a fordításban, de erre sem volt fogadókészség.

Pedig a feladatlapokat látva több teszt is a régi füzetekből köszön vissza, így megoldható lett volna a fordítás. Ennek hiánya komoly problémát jelent a magyar végzősöknek. Szakmai szempontból egyik blokk sem kirívóan nehéz, de megfelelő (nem felszínes) nyelvismeret nélkül problémás lehet a megoldás. Aggodalomra azonban nincs ok, az ígéret szerint amennyiben valaki legalább 1 pontot elér a teszten, már sikeresnek számít a vizsga. S mivel a nem államilag finanszírozott tanintézményekben nem is elvárás a multiteszt, a beregszászi főiskola legtöbb szakára anélkül is felvételizhetnek. Mindössze egy kérvényt és egy motivációs levelet kell megírniuk. Ezenkívül a 2019-es, 2020-as és 2021-es évben tett ZNO eredményeit is elfogadjuk.

Ukrán nyelv: kevés az idő

Az Ukrán Oktatásminőségi Értékelő Központ leírása szerint a teszt ukrán nyelv blokkja teljes mértékben meg fog felelni a korábbi ZNO ukrán nyelv programjának. A fonetika, helyesírás, frazeológia, morfológia, stilisztika, szószerkezet és egyéb témák mind szerepelnek a tantárgyi tematikának megfelelően. 15 tesztkérdés és 5 párosítási feladat szerepel benne. A rövid és hosszú szöveges válaszok elmaradnak, így fogalmazást sem kell írni. Viszont több kérdés feltételezi a szabad nyelvhasználatot.

A Beregszászi Kossuth Lajos Líceumban 38 végzős van.

Zseltvay-Vezsdel Emese igazgatónő elmondta, váratlanul érte őket az újítás, az intézményük azonban az elmúlt évek során kialakított egy kiválóan működő platformot az online oktatás minőségének biztosítása érdekében, így a távoktatás alatt is zavartalan a felkészülés.

A teszt ukrán nyelv része kapcsán megjegyezte, a diákok jelezték, hogy néhány kérdés megválaszolásához szükség van az ukrán irodalomból tanultakra is.

– Tanárként úgy gondolom, hogy a teszt megüti a korábbi évek szintjét, a kérdések megfelelő mértékben fedik a tananyagot és a mostani kérdéssorok is megfelelnek a tanmeneti követelményeknek. Úgy vélem, azoknak a diákoknak okozhat nehézséget a vizsga, akik például történelemből nem készültek érettségizni. Nem minden diák tud gyorsan és rugalmasan váltani. Viszont a Kossuth Lajos Líceum végzős diákjai jellemzően a felsőoktatásban folytatják a tanulmányaikat, így jelen helyzetben ez a lehető legjobb megoldás arra, hogy megmutassák és felmérjék a megszerzett tudásukat, és a főiskolán vagy egyetemen tanuljanak tovább. Azon diákok számára, akik nem kívántak felsőoktatási intézményben tovább tanulni, a vizsga önkéntes jellege nagyfokú könnyítés.

Mire számíthatunk az idei ZNO és felvételi kapcsán? │KISZó-háttér

A Beregszászi Bethlen Gábor Líceum végzősei is szorgalmasan készülnek a megmérettetésre. Még azok is, akik jelenleg külföldről kapcsolódnak be az oktatásba. Mázor Júlia öt éve tanít ukrán nyelvet és irodalmat az intézményben.

Érdeklődésünkre elmondta, annak ellenére, hogy tavaly már frissítették az érettségi programját, az idei multitesztnél inkább a korábbi évek ZNO-feladataiból merítettek.

– Ha engem kérdeznek, ezek könnyebbek, főleg a magyar diákok számára – jegyzi meg a pedagógus. – A tavalyi új teszt már a logikus gondolkodásra ment rá, a szinonimakeresésre, tehát a nyelv maradéktalan ismeretére. Szerintem most az okoz nehézséget, hogy kevés időt adnak. Ha kapkodni fognak, elronthatják. Minden kérdésre 2 perc jut. Ez kevés. Főleg úgy, hogy a magyaroknak el kell olvasni, megérteni, értelmezni a kérdést, és még gondolkodni is kell a helyes válaszon. Mi épp ezért már időre gyakoroljuk a feladatok elvégzését az órákon. A gyerekek gyakran panaszkodnak arra, hogy még végig sem tudták olvasni a kérdést a megadott időn belül. Az sem elhanyagolható, hogy a tanulóknak a 120 perc alatt három tantárgyra kell átkapcsolniuk az agyukat.

Mázor Júlia megjegyzi, akik már évek óta készülnek a vizsgára, nem valószínű, hogy megbuknak. Inkább a stressz, az időkorlát miatt képzelhető el az, hogy kevesebb pontot fognak szerezni. Ezt leszámítva a tanárnő bizakodó, úgy érzi, a diákjai többsége jól fog szerepelni.

Történelem: eddig nem volt kötelező

Tavaly még választható tantárgynak számított az Ukrajna története vizsga, az idén azonban a multiteszt részeként mindenkinek vizsgáznia kell belőle. Azok, akik eddig nem tervezték a történelem érettségit, most vakarják a fejüket, ám jó hír, hogy az utolsó két év tananyagát kérdezik vissza.

– A Tiszapéterfalvai Református Líceumban 34 végzős készül tesztet írni. Törit eredetileg csak 20-an választottak volna. Annak ellenére, hogy sokan Magyarországon készülnek továbbtanulni, a multitesztet mindenki bevállalja.

A többség tudatosan készült a vizsgára, nekik feltehetően nem okoz dilemmát. Annyiban nem tragikus a helyzet azok számára sem, akik nem készültek töri vizsgát írni, hogy csak a 10-11. osztályos tananyagból vannak kérdések. Tehát az ez évi anyagot az óra keretében átvettük, most csak annyi a teendőnk, hogy a tavalyi anyagot is megismételjük az online oktatás során, ami, valljuk be, nem könnyű, de általában a tanulók szorgalmán is sok múlik. Az idei részben nincsenek új típusú feladatok.

Ugyanúgy épül fel, mint a ZNO, csupán eddig 30 kérdés vonatkozott a középiskolai tananyagra, 30 pedig az ötödik osztálytól a 9.-ig tanultakat foglalta össze, most viszont a 20 kérdés mindegyike az utolsó két évből van.

A legnagyobb mínusz viszont az, hogy nincs fordítás. Ez megzavarhatja a diákokat. A forráselemzések szintén nem egyszerűek ukránul, azok még anyanyelven is elgondolkodtatóbbak. Vannak olyan kifejezések, rövidítések, amelyeket már ismernek az államnyelven. Átnéztük a mintafeladatokat, a próbatesztre is jelentkeztek tőlünk, tehát az alapján is tudjuk majd csiszolni a felkészülést. Sokat segít az is, hogy többen megvették az ukrán nyelvű ZNO-felkészítő füzetet. De alapvetően nem erre készültünk. Erre még nincs stratégia, viszont az elkövetkező évekre muszáj, hogy legyen, mert ha nem módosítanak az oktatási törvényen, valószínűleg már csak ukránul vizsgázhatnak a magyar középiskolák végzősei is. Bízunk abban, hogy a diákjaink sikerrel veszik az akadályt. A líceumban általában magas a továbbtanulási arány, és az élvonalban vagyunk az érettségi eredmények rangsora alapján is. Nem hiszem, hogy ez az idén másképp alakulna.

Matematika: jó szövegértelmezés is kell hozzá

Szilágyi Lajos, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának matematikatanára megjegyezte, a feladatok szövege, nyelvezete bonyolult még a matematika blokknál is, pontos értelmezés nélkül könnyű hibázni.

– Amennyiben a diák érti a szöveget, bőven belefér az időkeretbe, érkezik megoldani a feladatokat, mert azok nem annyira komplikáltak. Viszont egy-két kulcsszón el lehet csúszni, ha nem megfelelően értelmezi. Csak hogy egy általános példát hozzak fel: a prímszám ukránul proszte cseszlo. Ennek a szó szerinti fordítása egyszerű szám, viszont ez nem létező fogalom a matematikában.

Tehát nem elég ukránul érteni, a szakkifejezéseket is tudni kell.

A feladatok több mint fele pedig a matek résznél is hosszabb, szöveges leírásból áll. Azt tudom tanácsolni, és mi most épp ezt tesszük a diákokkal, hogy gyakorolják, írják ki a kulcsszavakat, kifejezéseket, amelyek segítenek helyesen értelmezni a feladatot ukránul. Érdemes akár egy kis miniszótárt is létrehozni. A matematikánál az alapszintű tudást mérik, így nem kell félniük azoknak, akik nem emelt óraszámban tanulták a tantárgyat. Az előző évekhez hasonlóan az idén is joguk lesz a diákoknak képletgyűjteményt használni.

Kiderült, hogyan fog zajlani a 2022-es felvételi kampány

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó