A kormány a munkanélkülieket vonná be Ukrajna újjáépítésébe

A kormány úgy döntött, megreformálja az ukrajnai foglalkoztatási szektort. Elsősorban a munkanélkülieket tervezik bevonni a társadalmilag hasznos munkába – jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök.

„A hivatalosan nyilvántartott, 30 napja nem foglalkoztatott munkanélkülieket közhasznú munkába vonnánk be. Ide tartozhat a törmelék bontása, menedékházak építése, tereprendezés, javítási folyamatok vagy mezőgazdasági munka. Hogy pontosan mire lesz szükség az egyes régiókban, azt a helyi hatóságok határozzák meg” – fejtette ki Smihal.

A miniszterelnök hangsúlyozta: az állam 6500 hrivnya minimálbért fizet majd mindenkinek, aki közérdekű munkát végez.

„Tulajdonképpen megszüntetjük annak lehetőségét, hogy az emberek pénzt kapjanak az államtól, és visszautasítsák a felajánlott munkát. Háborús időben az államnak erre nincs forrása. Mindenkinek vagy harcolnia kell és megvédenie a hazát, vagy a győzelemért kell dolgoznia” – mondta.

Denisz Smihal kifejtette, hogy a státusz és a munkanélküli segély megszűnik, amennyiben az illető a hadiállapot alatt 30 napnál hosszabb ideig tartózkodik külföldön.

„A feladatunk egyszerű és világos – mindenkinek tennie kell a győzelemért. Ehhez minden lehetséges erőforrást össze kell vonnunk” – fogalmazott a miniszterelnők.

Forrás:

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó