Egybillió euróra becsülik az Ukrajna újjáépítésére szükséges összeget

Több mint 1 billió euróra lesz szükség Ukrajna újjáépítéséhez, Európának pedig vezető szerepet kell betöltenie a lebonyolításban – fejtette ki véleményét Werner Hoyer, az Európai Beruházási Bank (EIB) elnöke.

„Egybillió euróra saccolom a szükséges összeget, ugyanis ha az ukrajnai pusztítás mértékét nézem, a számok, amelyek eddig napvilágra kerültek, teljesen irreálisak” – mondta Hoyer.

Az Európai Beruházási Bank vezetője szerint az újjáépítésben „Európának kell a legnagyobb szerepet játszania”. Az EIB vezetője már azon dolgozik, hogy 1-1,5 milliárd dollárt különítsenek el Ukrajna újjáépítésére.

Hoyer az Európai Unió vezetőinek június 23-24-i találkozója előtt jelentette be előrejelzését. Ezen a csúcson kaphat Ukrajna EU-tagjelölti státuszt.

Orbán-Zelenszkij tárgyalás – Magyarország támogatja Ukrajna uniós tagjelöltségét

Mint ismeretes, Denisz Smihal miniszterelnök arról számolt be, hogy a háború által okozott infrastrukturális károk meghaladták a 104 milliárd dollárt, és az ország veszteségei összességében meghaladták a 600 milliárd dollárt.

Háború: 104 milliárd dollár értékű infrastruktúra semmisült meg Ukrajnában

Forrás:

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó