Ukrajna havonta 130 milliárd hrivnyát költ a hadseregre

Ukrajna 2021-ben mintegy 156 milliárd hrivnyát költött a fegyveres erők fenntartására. A háború kezdete óta ez az összeg havi 130 milliárd hrivnyára módosult – jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök.

„A korábbi évek hadseregre fordított kiadásai egy háborús hónap ráfordításának felelnek meg. Természetesen jelentősen megemeltük a szociális kifizetéseket, az aknamentesítési és a sürgős helyreállítási költségeket, a belső menekültekre szánt kiadásokat” – fejtette ki a miniszterelnök.

Ukrajna teljes költségvetése háborús körülmények között megközelítőleg 250 milliárd hrivnya, amelyből 70-100 milliárd adók és vámbevételek formájában folyik be.

Smihal azt is elmondta, hogy júliusig Ukrajna csaknem 29 milliárd dolláros támogatásról állapodott meg nyugati partnereivel.

Az állami költségvetés kiadásainak mindössze 62 százalékára van fedezet

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó