Egy menekült befogadásának története │KISZó-háttér

Újabb hullám érkezhet Kárpátaljára

A háború kirobbanását követő első nagy hullám során mintegy félmillió menekült tartózkodott vidékünkön. A megyei közigazgatás adatai szerint még most is több mint 400 ezer belső ukrajnai él Kárpátalján. Közülük viszont csak 150 ezren vannak hivatalosan nyilvántartva. A térséget hamarosan újabb menekülthullám érheti el, figyelmeztetnek az illetékesek. A miniszterelnök-helyettes szerint a fűtési szezon közeledtével megnő a nyugati megyékben menedéket keresők száma. A megyei vezetés tájékoztatása szerint az utóbbi időben már 20 ezren érkeztek hozzánk.

Simon Rita

Az ideiglenesen áttelepültek többsége albérletet keresett Kárpátalján. Egy részüket közintézményekbe szállásolták el. Az iskolákon, óvodákon, sportlétesítményeken elhelyezettek mellett többen családoknál leltek otthonra. Jelenleg mintegy 4200 kárpátaljai háztartást tartanak számon, ahol menekültek élnek. Több magyar család is vállalta, hogy segít a nehéz helyzetbe került ukránokon.

A Tiszapéterfalvai kistérségben áprilisban mintegy ezer ideiglenesen áttelepült élt. Augusztusban már csak nagyjából 400 menekült tartózkodott a térségben, közülük is csak 36-an voltak közintézményekben – tájékoztatott Bakacs Viktor, a kistérség alpolgármestere. Ezeknek a személyeknek nincs hová hazamenniük, a háború miatt elveszítették az otthonukat. Elmondása szerint már egy hónapja nem érkezett senki a térségbe, nemrég viszont ismét menedékkérők fordultak hozzájuk. A tanintézményeket szerencsére sikerült kiüríteniük, csupán a fertősalmási, a csepei és a csomai óvodában maradtak menekültek, de ott most nem folyik oktatás.

Tiszapéterfalván Mezei Enikőék egy régi ismerőst fogadtak be az otthonukba, akik azóta már Nagyszőlősre költöztek, mert unták a falusi életet.

– Három nő érkezett hozzánk, egy lembergi édesanya a Kijevbe férjhez ment lányával és az unokájával – kezdi beszélgetésünket Mezei Enikő. – Március közepén, az első lembergi rakétatámadás után jöttek, és nagyjából két hónapot töltöttek nálunk. A férjek a nyugat-ukrán nagyvárosban maradtak, jobbnak látták nem eljönni ide, ahol rögtön nyilvántartásba veszik őket és megkapják a behívót. Én a fiatal anyukát ismertem, öt évvel ezelőtt ismerkedtünk meg egy törökországi nyaraláson. Azóta tartottuk a kapcsolatot, és amikor kitört a háború, érdeklődtünk felőlük. Felajánlottuk, hogy ha baj van, jöjjenek Kárpátaljára, találok nekik szállást vagy akár nálunk is meghúzhatják magukat. Akkor még a református líceum és a szakközépiskola kollégiumában, óvodákban is volt hely. Kijevből előbb Lembergbe, majd ide menekültek már csak a négy és fél éves gyermek biztonsága érdekében.

A légiriadók idején, még éjszaka is fel kellett kelteni a gyermeket, és levinni az óvóhelyre, a tömblakás pincéjébe.

– Hogy érezték magukat a környéken?

– Eleinte furcsa volt nekik. A kis lakáshoz voltak szokva, nem a mi tágas családi házunkhoz. Körbevezettük őket a faluban, megmutattuk nekik, hol lehet sétálni, merre van a játszótér. Az első két hétben tetszett is nekik az új környezet, aztán elkezdtek unatkozni. Minden napjuk ugyanolyan volt. Mindkét nő távmunkában dolgozott, ezért délelőtt a számítógép előtt ültek, a gyerek addig játszott az enyémmel. A kislányaink jól elszórakoztak annak ellenére, hogy nem beszélték egymás nyelvét. Délután általában sétáltak 1-2 órát, este megvacsoráztak és elvonultak a szobájukba.

– Ha unatkoztak, miért nem segítettek be a ház körüli teendőkbe?

– Tavasszal, amikor megérkeztek, már el volt ültetve a kertben az uborka és a szamóca, de azért akadt munka bőven. De nem voltak ehhez hozzászokva, úgyhogy csak a mosogatásból vették ki a részüket. Többször hallottam azoktól, akik szintén menekülteket fogadtak be a faluban, hogy a náluk élők unalmukban az utolsó fűszálat is kihúzták, csak hogy elfoglalják magukat. A mieink inkább órákon keresztül sétáltak. Néha-néha beszálltak a bevásárlásba vagy főztek, ha édesanyám már nagyon későn végzett a kerti munkával. De ezenkívül semmivel sem foglalkoztak. Egyre inkább úgy tűnt, hogy szállodában érzik magukat. Mivel mi már a nyár elején készültünk meglátogatni a nővéreméket, jeleztük nekik, hogy jó lenne, ha keresnének más szállást. Felajánlottuk, hogy ha még nem szeretnének visszamenni Lembergbe, akkor átköltöztetjük őket a falu egyik menekültszállójára. Hallani sem akartak róla.  Azt mondták, nekik azok a körülmények nem felelnek meg, mert emeletes ágyon kell aludni és közös konyhát kell használni. Pedig igazán kifogástalan körülmények között lehettek volna, a magyar állam által felújított kollégiumok csodaszépek, minden szobához fürdőszoba jár, játszósarkot alakítottak ki a gyerekeknek. Ráadásul meleg, bőséges ebéddel várták őket a líceumban. De mivel többször is hangoztatták, hogy számukra unalmas a környék – se egy kávézó, se egy szórakozóhely – végül Nagyszőlősön béreltek lakást.  Búcsúzáskor könnyek között hálálkodtak nekünk, viszont azt még a legelején kijelentették, hogy fordított helyzetben ők ezt nem tették volna meg értünk.

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó