Vizsgálják, ki a felelős a Mrija elpusztításáért

Vizsgálat indult a Mrija néven ismert An–225-ös óriás szállító repülőgép február 27-i megsemmisülése körülményeinek feltárására. Az ukrán főügyészség és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) azt vizsgálja, hogy a figyelmeztetések ellenére miért nem sikerült időben biztonságba helyezni a gépet. A történtek jogilag hivatali kötelességszegésnek, sőt, külföldi katonai hatalommal való együttműködésnek minősülnek – írták ukrán médiaforrások. Arról […]

Kárpátalján több mint 200 gyermek eltűnését jelentették idén

Az év eleje óta több mint 200 gyermek eltűnéséről érkezett bejelentés a kárpátaljai rendőrségre, közölte a hatóság sajtószolgálata. Az esetek több mint 80 százalékában a rendőri szervek gyorsaságának és együttműködésének köszönhetően néhány óra alatt, de legkésőbb egy napon belül sikerült megtalálni a csellengőt és hazavinni. A gyerekek eltűnése mögött nemcsak tájékozódási zavarok állnak, az esetek […]

Melegek lesznek-e a radiátorok idén télen?

Az elmúlt harminc év legnehezebb téli időszakára készül az ország. Most kiderült, mikor kapcsolják be a fűtést a szociális intézményekben, valamint a központi fűtésű tömbházakban. A hatóságok ígérete szerint a korábbi gyakorlathoz hasonlóan október közepétől bekapcsolják az óvodák, iskolák, kórházak, szülészeti otthonok fűtését. Kijevben néhány intézményben már ez meg is történt. Ugyanakkor az ígéretekkel ellentétben […]

Programajánló: Magyar Melódiák koncert Kodály Zoltán és Kálmán Imre legismertebb dalaival

Jaj, cica eszem azt a csöpp kis szád – Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjének egyik slágerét hamarosan együtt dúdolhatják a Magyar Melódiák énekesével. A Kárpátaljai Megyei Filharmónia Magyar Melódiák Kamaraegyüttese október 20-án nagyszabású gálakoncerttel várja az érdeklődőket. A közép-európai idő szerint 17:30-kor kezdődő műsort Kodály Zoltán és Kálmán Imre születésének 140. évfordulója alkalmából szervezik. Az előadáson a […]

Minden negyedik ukrán havi jövedelmének több mint a felét élelmiszerre költi

Minden harmadik ukrán még a következő fizetés előtt feléli a bérét – áll a grc.ua elemző központ felmérésében, számolt be az UNIAN. A jelentés szerint a munkájuk elvesztése és a jövedelmük csökkenése miatt – különösen a háborúval sújtotta területeken – még a középosztályhoz tartozók is hirtelen a szegénységi küszöb határára kerültek. A bérek csökkenése, a […]

Szigorították a járművezetők büntetését: hat hónapra is elvehetik a jogosítványukat

A Legfelső Tanács szigorította a rendszámtáblák helytelen vagy illegális használata miatti felelősségre vonást: a közigazgatási szabálysértések kódexében egy újabb 121-3. számú cikkely jelent meg ezzel kapcsolatban. A fent említett cikkely értelmében 50 adómentes létminimum, azaz 850 hrivnya összegű büntetés vár az alábbi szabálysértésekért: – rendszám nélküli autó vezetése; – idegen rendszámú gépkocsi vezetése; – az […]

Honnan informálódnak az ukrajnai menekültek?

A Lengyelországba menekült ukrán állampolgárok többsége a világhálón követi nyomon az ukrajnai eseményeket. A Gremi Personal felmérése alapján a Lengyelországban menedékre talált ukrajnaiak 69,3 százaléka a közösségi hálózatokon (Тelegram, Viber, Facebook, TikTok) szerez információkat az ukrajnai helyzetről. Az elemző központ közvélemény-kutatásában résztvevők 21,8 százaléka mondta azt, hogy értesülései leginkább otthon maradt rokonaitól, ismerőseitől származnak. A […]

Az ukránok negyedének van olyan családtagja, aki harcolt a hadseregben

Az ukránok 31%-ának van olyan családtagja, aki a teljes körű invázió kezdete óta az Ukrán Fegyveres Erők, a területvédelmi egységek, a Nemzeti Gárda vagy a határőrség soraiban szolgált vagy szolgál jelenleg is – derült ki a Gradus Research által végzett kutatásból, írja a Suspilne. A válaszadók 11,2%-a nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy van-e […]

A Tiszán keresztül akartak átszökni a határon

A tiszaújlaki határszakaszon szolgálatot teljesítő határőrök járőrözés közben két törvénysértőre bukkantak, olvasható a határőrség Facebook-oldalán. A két férfit a katonák akkor tartóztatták fel, amikor búvárruhában a Tisza sekélyebb részénél akartak átjutni Magyarország területére. Vízhatlan csomagjaikban váltóruhát, valamint telefont vittek magukkal. A hatóság nyomozást kezdeményezett, hogy kiderítse, volt-e segítője a hadköteles korú határsértőknek. A férfiak ellen […]

Hány nő szolgál az ukrán hadseregben?

Az Ukrán Fegyveres Erők kötelékében több mint 40 ezer nő teljesít szolgálatot. Szerhij Najev altábornagy, az Ukrán Fegyveres Erők egyesített haderejének parancsnoka tájékoztatójában azt is közölte, hogy a 40 ezer szolgálatot teljesítő nő közül mintegy 5 ezer van az aktív harci cselekmények térségében. A parancsnok a nemzeti telemaraton adásában elmondta, hogy nyolcezer nő tiszti feladatokat […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com