A megyei áramszolgáltató vállalat vezetőivel tárgyalt Viktor Mikita

A Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője vasárnap tanácskozást tartott a Zakarpattyaoblenerho vezetőségével a megyei áramszolgáltató központi hivatalában, ahol a kormányzó mellett a járási közigazgatási hivatalok vezetői, valamint a rendőrség, a Biztonsági Szolgálat és több kistérség vezetője is részt vett.

Viktor Mikita elmondta, a megbeszélésen szó esett a rendszertelen áramszünetekről a pontatlan leállási ütemtervek miatt, hiszen egyesek folyamatosan áram nélkül vannak, míg másoknál szüntelen az áramellátás. Hozzátette: nincsenek kezdeményezések és valódi javaslatok a válsághelyzetből való kilábalásra.

A kormányzó megegyezte, megoldásként először ellenőrizni fogják a lekapcsolási ütemtervek betartását.

Továbbá létrehoznak egy Facebook-csoportot, ahol a lakosok jelenthetik a rendőrség, a megyei áramszolgáltató vállalat és a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás felé, ha nem az előírt időpontban van áramszünet a településen. A vállalkozások számára pedig azt javasolják, szerezzenek be áramfejlesztőket.

„A mai naptól fokozott figyelemmel követjük a Zakarpattyaoblenerho vállalat munkáját, és segítjük őket feladatuk hatékonyabb ellátásában” – mondta Viktor Mikita.

Naftogaz: a fűtési időszak átvészeléséhez 4 milliárd dollárra van szükség

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó