Kárpátaljai kutatók: Állapotjelentés a Tiszáról

Nemrég olvashattak lapunkban Dr. Kolozsvári István kutatóról, hidrobiológusról. A tiszaújlaki származású férfi a jelenleg a Fodor István Kutatóközpont igazgatója. Disszertációja a Tisza élővilágához kötődik, pontosabban a folyó felső szakaszának élőhelyi sokszínűségét vizsgálja. Most kutatási eredményeinek egyik szegmensével találkozhatnak a Kárpáti Igaz Szó tudománynépszerűsítő rovatában.

Kárpátalja tájalakításában a Tisza és mellékfolyói máig meghatározók, területe teljes egészében a Tisza vízgyűjtőjéhez tartozik. A megye vízhálózatát tekintve kifejezetten gazdag, vízfolyásainak száma meghaladja a 9000-et, összhosszuk pedig a 19 000 km-t. A Tisza kárpátaljai szakaszával kapcsolatos kutatásokat évtizedek óta nehezítik a határfolyó jellegéből adódó bürokratikus nehézségek és a szakemberhiány. A Felső-Tisza élővilágát érintő adathiány miatt a közelmúltbeli szennyeződések hatásait sem tudjuk pontosan megbecsülni, több vízhez kötődő élőlénycsoport esetében nincsenek korábbi összehasonlításra alkalmas adataink. A 2000-ben levonuló cianid, majd az azt követő nehézfémszennyezés rávilágított élővilágának sebezhetőségére és regenerációs képességére is.

Dr. Kolozsvári István, a Fodor István Kutatóközpont igazgatója

Nyaranta, ha teheti, sok kárpátaljai tölti szabadidejét vízparton vagy meglátogatja valamelyik hegyvidéki kirándulóhelyet. Hazaérve aztán megjegyzi, hogy ugyan szép volt, de megint több volt a szemét és kevesebb a fa, régebben halat is fogtunk, hangosan zúgott a markológép, a parti kőszórás helyén óriási gödrök, olajfoltok voltak stb. A probléma felismerése és a környezettudatos hozzáállás nagyon fontos, viszont a valódi okok és a lehetséges megoldások megtalálásához önmagában nem mindig elegendő. A vidékünket érő jó és rossz hatások hétterét folytatólagos kutatások adataiból ismerhetjük meg.

A vízfolyások művi szabályozása miatt Európában már csak kevés helyen maradtak meg a Tisza kárpátaljai szakaszához hasonló folyóágrendszerek. Ezzel az unikalitással sokan Kárpátalján sincsenek tisztában. A Tisza Husztot követően kiér a síkvidékre, a meder esése csökken, mely magával vonja a hordalékszállítási kapacitás csökkenését.

Mindezek eredményeként a Nagyszőlős és Tiszaújlak közötti szakaszon a mederben zátonyok, illetve szigetek sora képződött és képződik most is, sajátos, fonatosan szétágazó ágrendszert, úgynevezett szárazföldi deltát kialakítva.

Például a Duna esetében is hasonló folyamatok révén alakul ki a delta torkolat az alsó szakaszon. A vízáramlás a kisvizes időszakokban nem képes a hordalék további mozgatására, emiatt az lerakódik a mederben. A Tisza főága mellett így több mellékág, holtág és holtmeder is kialakulhat. Jellemzőek az épülő alacsonypartok és a rombolódó szakadópartok, melyek kiváló fészkelőhelyei az Európa-szerte fogyatkozó partifecskéknek és az egzotikus szépségű gyurgyalagoknak is.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán folyó kutatásaink alkalmával végzett mérések egyes partszakaszok esetében évi 30–40 métert kitevő, vagy azt meghaladó elmozdulásokat is rögzítettek. Ökológiai szempontból ennek óriási jelentősége van, mivel egy viszonylag kis kiterjedésű terület dinamikusan változó élőhelytípusai alakíthatták ki a maguk sajátos élőlényközösségeit. További eredményeink azt mutatták, hogy a fajösszetétel mintázata alapján is elkülöníthetők a különböző ágtípusok, aminek komoly kutatásmódszertani vonatkozásai vannak.

A Tiszapéterfalva és Tiszaújlak közötti szakaszon bizonyítottuk mind a négy, Kárpát-medencében előforduló folyami szitakötőfaj (Gomphidae) együttes előfordulását, ami szintén jelentős természetvédelmi értéket hordoz, tudva, hogy ezek a fajok nagyon érzékenyek a rossz vízminőségre és az élőhelyi bolygatottságra nézve, így sok európai folyóból már régen eltűntek.

A szitakötők mellett az olyan további aljzathoz kötődő taxonok esetében, mint a több mint 40 itt élő kérészfaj, az álkérészek, tegzesek, árvaszúnyogok, csípőszúnyogok, kisrákok stb. életterét a bányászatból eredő mederbolygatás súlyosan érinti. Eltűnésük a halak és madarak egyedszámcsökkenésével járhat. A jövőben újabb, Kárpátaljáról nem publikált fajok előfordulására is számítunk, mint a Tisza tiszapéterfalvai holtágában 2017-ben általunk fellelt kékszemű légivadász (Erythromma lindenii) nevű szitakötő volt.

A Debreceni Egyetem kutatói révén a Sebes-Körösből 2016-ban leírt bihari márna (Barbus biharicus) szenzációs felfedezése bizonyítja, hogy akár Európa közepén is találhatunk eddig ismeretlen fajokat.

Bár az élővilágban minden fajnak pótolhatatlan helye van, a vízi élőlények közül talán a halak azok, amelyek állományalakulása a legtöbb embert foglalkoztatja. A Tisza nagy halbőségéről már a középkori feljegyzésekben is írtak, viszont a XIX. század folyószabályozási munkálatainak következményeit megszenvedték. A vízügyi szakemberek az árvízmentesítés mellett a középszakasz nagy kiterjedésű alföldi elöntéseit mezőgazdasági területté akarták alakítani, lecsapolva a folyót kísérő mocsarakat, lápokat. Kárpátalján is ennek az elképzelésnek esett áldozatul a Borzsa és a Latorca öntésterületei között létezett Szernye-mocsár, több lefűződött folyóág vagy Kárpátalja szomszédságában, Szatmárban az Ecsedi-láp. A pangóvizes területek a halak ívásakor kiváló ikrázó és ivadéknevelő helyek voltak. Felszámolásuk és a főág kanyarulatainak lerövidítése a Tisza középső és alsó szakaszát egyfajta vízelvezető csatornává alakította, drasztikusan csökkentve azt a sokszínűséget, ami korábban itt jellemző volt. A sokak számára megélhetést jelentő ősi mesterségek közül szintén eltűnt a pákászat, rákászat és csikászat.

A halállomány vélhetően soha nem fog már teljesen regenerálódni. Természetvédelmi szakemberek Kárpátalján és Magyarországon is rendszeresen végeznek ivadéktelepítéseket. Ennek a munkának köszönheti lassú tiszai állománynövekedését a dunai galóca (Hucho hucho), mely a legnagyobb méretűre növő lazacfélénk. Az elmúlt 2–3 évben a kárpátaljai horgászok is egyre gyakrabban találkozhatnak akár 2–3 kg-os példányaival is, viszont szeretném felhívni a figyelmüket e halak kíméletére és lehetőség szerinti visszaengedésére. A dunai galóca szerepel Ukrajna Vörös Könyvében, elpusztítása jogi felelősségre vonást von magával. A lazacfélék közül a forrásvidéken és a felső szakaszon jelen vannak a sebes pisztráng, a pataki szajbling és a pénzes pér állományai is. Az olyan gyakoribbnak mondható fajok, mint a fogassülő és a kősüllő, a magyar és német bucó, a kecsege, a különböző keszegfélék, illetve a szintén vörös könyves közönséges márna (Barbus barbus), valamint a petényi márna (Barbus peloponnesius) is tudatos kíméletre, a tilalmi időszakok betartására, az orvhalászat megfékezésére szorulnak.

Az árterekhez kötődő emlősfajok közül alacsony példányszámban, de jelen vannak a vidrák és a korábbi, elsősorban magyarországi telepítések eredményeként a 2000-es évek elejétől visszatértek a hódok. A hódok őshonosak voltak Kárpátalján, viszont élőhelyeik visszaszorulása és a túlvadászat kipusztította őket. Adataink dinamikus térhódításukat mutatják megyeszerte. Mivel maguk is markáns tájalakítók, további gyarapodásuk a jövőben indokolttá teheti állományszabályozásukat.

Biológiai jellegű természetkárosítónak minősíthetjük a távoli területekről behurcolt, tájidegen, agresszíven terjedő invazív fajokat.

A Tisza és mellékfolyói tekintetében a hullámtéren sokfelé észlelhetjük a japán keserűfű, a kanadai aranyvessző, a kaukázusi medvetalp, a süntök vagy a selyemkóró területet uraló, az őshonos növényfajokat visszaszorító tömegeit. Az állatok terén is vannak ilyen jellegű problémás fajaink. Óriási mértékű ivadékpusztítást végez az Észak-Amerikából betelepített törpeharcsa és a naphal, illetve az Ázsiából behurcolt amúrgéb. A jövőben vélhetően nálunk is jelentkeznek majd a Kárpát-medencébe már betört, felénk viszont még kevésbé elterjedt további géb-, rák-, rovar- és kagylófajok is.

A Tisza Tiszaújlak feletti szakaszának kémiai és biológiai vízminőségi állapota összességében még jónak mondható, bár egyre fokozódó terhelésnek van kitéve. Vize szerves szennyezőanyagokat számottevő mértékben nem tartalmaz, a szervetlen növényi tápanyag mennyisége sem jelentős. A kevés tápanyag következtében a biológiai produkció nagysága nem számottevő, általában a víz klorofill-tartalma is alacsony. Az ipari termelés visszaesése, illetve a kommunális vízszolgáltatások alacsony színvonalú működtetése révén

Kárpátalján az 1990–2000 közötti időszakban folyamatosan csökkent a Tiszából kiemelt és felhasznált víz mennyisége.

A jó vízminőséget jelenleg két markáns szennyezőforrás fenyegeti: az aknaszlatinai bányák sós vize és a Tisza makro, mezo, illetve mikroműanyagokkal való szennyezése. A sóbánya vize egyelőre nem éri el számottevő mértékben a Tisza medrét, viszont a mikroszkópikus műanyagrészecskék káros élettani hatásait csak most kezdik felfedezni világszerte.

A Tisza völgyének természeti értékeit állami szinten is elismerik. A Kárpáti Bioszféra Rezervátum több alegysége is érinti, illetve a Tiszamelléki Regionális Tájvédelmi Park tiszai, Tiszaújlaktól Técsőig húzódó részlegének kialakítása az ártéri fenntartható gazdálkodás megvalósításáért jött létre, viszont a gyakorlat nem mindig ezt mutatja. Sajnos a kommunális eredetű szemét ártéri kihelyezése, az erdőirtás, a mezőgazdasági vegyszerhasználat, az átgondolatlan kavics- és homokbányászat problémákat fog okozni, ami a Tisza élővilágára nézve állandó és komoly veszélyforrást jelent. Önmagában nem a természeti erőforrások hasznosításával van a probléma, hanem azok gyakorlati megvalósításával.

A sopánkodáson túl a maga szintjén mindenki tehet a környezetéért. Természetesen nem az átlagember okolható olyan bányák, ipari létesítmények szennyezéseiért, aminek a kapuján sem engednék be, viszont abban már van felelősségünk, hogy a folyóparton mosunk-e autót, hogyan bánunk a lejárt gyógyszereinkkel, vegyszereinkkel, kiöntjük-e az árokba a fáradt olajat, hová dobjuk a szemetünket és a szárazelemeket, a természet nyakára szabadítunk-e olyan tájidegen fajokat, amiket jó ötletnek gondoltunk tenyészteni, vagy termeszteni, mert például gyorsabban nőnek. Mindennek ára van, amit valamikor valakinek meg kell fizetnie. Kárpátalja lakosságának jelentős része talajvizet, esetleg valamilyen felsőbb rétegvizet használ vízforrásként. Ezek a vízrétegek pedig szoros kapcsolatban állnak folyóink vízbázisával.

Korábbi írások a rovatból:

Kárpátaljai kutatók – Nyelvkopás három dimenzióban

Kárpátaljai kutatók – A hallgatói sportolás jellemzői és hatásai a Kárpát-medencében

Kárpátaljai kutatók – A múzeumpedagógia eszközeinek felhasználása az iskolások pályaorientációjában

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó