Lengyelország nem talált a területén orosz rakétától származó darabokat

Lengyelország szombaton befejezte a szárazföldi kutatást, miután nem találta meg annak a feltételezett orosz rakétának a darabjait, amely előző nap reggel sértette meg az ország légterét – közölte a lengyel hadsereg. „Délután három órakor a kijelölt terület átfésülése befejeződött. A kutatás eredménye negatív volt”- írta a lengyel hadsereg hadműveleti parancsoksága az X közösségi médiában. „A […]

Belgorodi ukrán támadás

Ukrajna megbosszulta a pénteki orosz rakétaterrort

Ukrajnai sajtójelentések szerint válaszlépés lehetett ukrán részről az a rakétatámadás, ami szombaton érte az oroszországi Belgorod városát. Sok a halott és a sérült, köztük gyerekek. Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának információi szerint már 14 halottja és 108 sérültje van a támadásnak. Úgy tudni, egy kiskorú is életét vesztette. A Belgorodot ért ukrán támadás válaszlépés lehet […]

Egyeztetett az amerikai és az ukrán védelmi miniszter

Az ukrajnai harctéren kialakult helyzetről és a nyugati országok támogatásának kilátásairól egyeztetett telefonon Lloyd Austin amerikai és Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter – közölte a Pentagon sajtószolgálata helyi idő szerint pénteken kiadott közleményében. A Pentagon vezetője azt mondta ukrán kollégájának, hogy az Egyesült Államok, valamint szövetségesei és partnerei továbbra is „elkötelezettek Ukrajna támogatása mellett”. Antony […]

A britek több száz légvédelmi rakétát küldenek Ukrajnának

Grant Shapps brit védelmi miniszter elmondta, hogy több száz brit gyártmányú légvédelmi rakétát küldenek Ukrajnába, hogy megvédjék azt az orosz agressziótól – írja az Index. Az Egyesült Királyság gyorsan lépéseket tesz Ukrajna légvédelmének megerősítésére Putyin halálos légicsapásai nyomán. Több száz brit gyártmányú légvédelmi rakétát szállítanak, hogy Ukrajna rendelkezzen mindennel, amire szüksége van ahhoz, hogy megvédje […]

Már több mint félmillió ukrán állampolgár szerepel a hadkötelesek elektronikus nyilvántartásában

Ukrajnában a hadkötelesek elektronikus nyilvántartása, az „Oberih” már több hónapja sikeresen működik, és folyamatosan bővítik új információkkal. Fejlesztése a végéhez ért, már most több mint félmillió férfi adatait tartalmazza, írja a GolosKarpat. A hadkötelesek elektronikus nyilvántartása folyamatosan bővül. E rendszer 2023. decemberének végén 750 ezer bejegyzéssel bővült – jelentette ki Katerina Csernohorenko védelmi miniszterhelyettes. Az […]

Újévi „ajándék”: a felmentést élvező férfiak sem utazhatnak külföldre

Kellemetlen újévi „ajándékkal” szolgált az Ukrán Állami Határőrség azon hadköteles korú férfiak számára, akik eddig kedvezményt élvezhettek, és átléphették az államhatárt. Egybehangzó sajtóbeszámolók szerint 2023. december 29-e óta már nem utazhatnak ki szabadon a felmentést élvezők sem. A határőrség munkatársai tegnap este óta visszafordítják azokat is, akik eddig szabadon közlekedhettek, például a háromgyermekes családapákat, a […]

Januártól emelkedik a jogosítvány kiállításának díja és a járművek regisztrációs költsége

Január 1-től emelkedik a vezetői engedély, a járművezetői vizsgák és a jármű nyilvántartásba vételi díja, írja a Pmg.ua. A módosítások értelmében a járművezetői engedély kiadásának költsége 26 hrivnyáról 230 hrivnyára nő, a járművezetői elméleti vizsga díja 13 hrivnyáról 250 hrivnyára emelkedik, míg a járművezetői gyakorlati vizsga 13 hrivnyáról 420 hrivnyára nő. Továbbá drágul minden kategóriájú jármű nyilvántartásba vétele, […]

Újabb részletek derültek ki Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij találkozójáról

Egyre intenzívebbek az egyeztetések Kijev és Budapest között, hogy tető alá hozzák a régóta várt találkozót Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij közt. A közeljövőben találkozóra kerülhet sor Volodimir Zelenszkij és Orbán Viktor között – fogalmazott csütörtökön Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője, miután Szijjártó Péter külügyminiszterrel egyeztetett telefonon. Jermak az X közösségimédia-oldalon közzétett bejegyzésében […]

Fokozott rendőri jelenlét lesz szilveszter éjjel Kárpátalján

Szilveszter éjjelén megerősítik a biztonsági intézkedéseket a megye autóútjain. Több gyalogos és autós járőr teljesít majd szolgálatot az ünnepi időszakban.  130-ról 180-ra növelik a közutakon és a városokban járőröző rendőri egységek számát, árulta el Olekszand Prixogyko, a megyei rendőrség bűnmegelőzési főosztályának vezetője. „A rendőrség továbbra is fokozottan dolgozik a megye minden lakosának biztonsága érdekében” – […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net