Lapunkat is méltatták az újságírók napján

Ukrajnában június 6-án méltatják az újságírók napját. A szakmai ünnep apropóján Ungváron díjazták a megye zsurnalisztáit és alkotó közösségeit. A megyeházán megtartott rendezvényen a vidék magyar sajtósait is elismerésben részesítették. Az ünnepi alkalom ellenére Viktor Mikita szomorú statisztikával kezdte köszöntőjét. Kárpátalja katonai kormányzója emlékeztetett, a háború kitörése óta 83 kolléga veszítette életét a fronton. 14-en […]

Egy parlamenti képviselő szerint idén legalább 110 ezer fő mozgósítására lenne szükség Ukrajnában

A katonaság szerint 2024-ben 110 ezer embert kell mozgósítani Ukrajnában – nyilatkozta Ruszlan Horbenko parlamenti képviselő, az emberi jogi bizottság helyettes vezetője az Ukrinformnak. „Az ellentámadás tervezése során Valerij Zaluzsnij főparancsnok vezetésével 500 ezer ember mozgósítására volt szükség, ehhez a nemzetközi partnerek segítsége sajnos elmaradt” – emlékeztetett. Hozzátette: 500 ezer fő kiképzéséhez és fenntartásához temérdek […]

Szubjektív objektív: Tarifasokk – elfeledett ígéretek…

Mintha nem volna elég a háború okozta sok szenvedés és nehézség, itt az újabb feketeleves. Június elsejétől drasztikusan megemelték a villamos áram díját. Nem aprózták el, közel duplája a drágulás. Ott tartunk, hogy többet kell fizetnünk az áramért (ami sokszor nincs is), mint a szomszédos Magyarországon. Az energetikai miniszterhelyettes pedig azzal „trónfolta” meg az egészet, […]

Magyarország is részt vesz a svájci Ukrajna-békecsúcson

Magyarország külügyminiszteri szinten részt vesz a június 15-én kezdődő svájci Ukrajna-békecsúcson, a kormány ugyanakkor sajnálatosnak tartja, hogy azon nem lesz jelen mindkét érintett fél – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön. A tárcavezető újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy Magyarország külügyminiszteri szinten fogja képviseltetni magát a konferencián. „A részvételünk oka, […]

EP-választások: békére van szükség, hogy a háború miatt Kárpátaljáról elmenekültek is hazatérhessenek

Az előttünk álló vasárnap, június 9-én európai parlamenti választásokat tartanak az Európai Unió valamennyi tagállamában. Az uniós állampolgárok az Európai Parlament 720 képviselői helyéről döntenek, Magyarország 21 tagot delegálhat a testületbe. Ukrajna egyelőre még nem EU-tag, ám egy kárpátaljai származású jelölt így is bekerülhet a brüsszeli döntéshozók népes táborába. Fontos tudni, hogy a magyar állampolgárok […]

Ukrenergo: júliusban lesz a legnehezebb az áramszolgáltatás helyzete

A nyár közepén jelentősen nő az áramfogyasztás, miközben az energiatermelés kevesebb, az atomerőművi blokkok pedig javítás alatt állnak. A energiaellátás terén Ukrajnában a legnehezebb helyzet nyár közepén várható. Ekkor ugyanis a klímák tömeges használata miatt megnő a fogyasztás, így az áramhiány is nagyobb lesz – számolt be róla az Ukrenergo áramszolgáltató vállalat egy interjúban. A […]

Jelentősen nőtt az utasforgalom a csapi vasútállomáson

A csapi vasútállomás a belföldi és nemzetközi járatok közötti átszállások csomópontjává vált. A Kijev-Csap vasútvonal utasforgalma idén májusban 221%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest – számolt be róla az Ukrzaliznicja sajtószolgálata. A 367/745-es Luck/Kijev-Chop és a 143/146-os Csap-Bécs járatok 2023 decemberi indulása után alternatív utazási lehetőség nyílt az ukránok számára Budapestre és Bécsbe […]

Változott a június 6-ra tervezett áramszünetek menetrendje

A Zakarpattyaoblenergo áramszolgáltató vállalat hivatalos oldalán arra figyelmeztet, hogy a június 6-ra tervezett áramszünetek menetrendje módosult. A leállás a fogyasztási korlátok túllépése miatt következik be. Az áramszolgáltatás szüneteltetése kényszerintézkedés a hatalmas rakéta- és dróntámadások miatt, amelyek jelentős károkat okoztak az ország energetikai infrastruktúrájában. IDE kattintva megtudhatja, hogy melyik sorba tartozik. „Fehér szín – van áramellátás. […]

Trükközni próbált a gázóra állásával – 188 ezer hrivnyás bírságot kapott érte

A Nagyszőlősi Kerületi Bíróság 188 000 hrivnya befizetésére kötelezte a megyei gázszolgáltató egyik fogyasztóját egy „elcsavart” gázóra miatt. A Zakarpatgaz vállalat képviselői ellenőrzés céljából szerelték le a mérőeszközt. A szakemberek arra lettek figyelmesek, hogy valaki állíthatott az eszköz mutatóin, így további vizsgálatra küldték az eszközt, melynek során fény derült a turpisságra. A szabálysértés kapcsán a […]

Tehervonatnak ütközött egy Ukrajnába tartó személyvonat Csehországban

Négyen meghaltak és húszan megsebesültek a kelet-csehországi Pardubicében, ahol szerdán röviddel éjfél előtt összeütközött egy személyszállító gyorsvonat és egy tehervonat – jelentette a közszolgálati cseh hírtelevízió. Három személy sérülése közepesen súlyos, a többiek könnyebb sérüléseket szenvedtek – közölte a helyszínen újságírókkal Vít Rakusan belügyminiszter. A súlyos baleset következtében leállt a forgalom a Prágából keletre, Brünn […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net