Az ukrán fegyveres erők soraiban jelenleg 68 ezer nő teljesít szolgálatot, ebből több mint 48 ezer hivatásos katona – közölte Ljudmila Darahan, a védelmi minisztérium államtitkára egy kijevi nemzetközi szemináriumon, amely a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozott.
Darahan hangsúlyozta, hogy „a nők egyenlő szerepet játszanak a férfiakkal Ukrajna védelmi képességének erősítésében”.
Hozzátette, hogy jelenleg körülbelül 5000 női katona szolgál közvetlenül a harci övezetekben.
Az államtitkár elmondása szerint az orosz invázió elleni küzdelem során a nők gyorsabban integrálódtak az ukrán hadseregbe.
„Ma már mindenhol ott vannak a nők – tartják a hátországot, nehéz feladatokat végeznek, és harcolnak a fegyveres erők soraiban. Ezzel azt bizonyítják, hogy az embereket a képességeik, hatékonyságuk és intelligenciájuk alapján kell megítélni, nem pedig a nemük alapján” – fogalmazott Darahan.
A védelmi tárca az elmúlt években több változást is bevezetett a genderpolitika terén. Példaként említette, hogy 2018-ban a nők számára megnyílt a lehetőség, hogy harci beosztásokat töltsenek be, de ez a gyakorlatban sokáig nem valósult meg. Ezt az akadályt 2022-ben sikerült elhárítani, amikor módosították a tiszti beosztásokat szabályozó rendeleteket.
Darahan továbbá beszámolt arról is, hogy javították a női katonák ruházati ellátását. 2023-ban bevezették a nyári női katonai egyenruhát, amely korábban nem állt rendelkezésre, csak díszegyenruhák léteztek.
Szó volt arról is, hogy Ukrajna jelentős előrelépést ért el az európai normákhoz igazodó törvénykezés terén.
„Ukrajna komoly sikereket mutat az inkluzív megközelítések bevezetésében. A nemek közötti egyenlőtlenségek leküzdésében, a nők aktív bevonásában a társadalom különböző területeire, valamint az inklúzió elveinek érvényesítésében kulcsszerepet játszanak ezek a lépések, különösen a védelmi minisztériumban” – emelte ki Darahan.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.