Tovább drágul a kenyér

A következő hónapokban Ukrajnában várhatóan emelkedni fognak a kenyérárak, azonban a drágulás fokozatos lesz, és nem kell hirtelen áremelkedéstől vagy pánikhangulattól tartani – jelentette ki Oleh Pendzin, az Gazdasági Vitaklub tagja.

A szakértő elmondása szerint a tömegfogyasztásra szánt kenyérfajták ára havonta legfeljebb 1,5-2 százalékkal nőhet. Hangsúlyozta, hogy ezeknél a termékeknél az állami árkontroll továbbra is érvényben van, ezért a gyártók nem a kenyér árát emelik élesen, hanem a prémium termékek – például péksütemények, torták, kekszek – árában próbálják érvényesíteni a megnövekedett költségeket.

„A kenyérgyárak a költségnövekedést inkább a prémium pékárukra terhelik, így a tömegfogyasztásra szánt kenyér ára stabilan, havonta csupán 1,5-1,8 százalékkal emelkedik” – magyarázta Pendzin.

A szakértő mindenkit megnyugtatott: nem kell arra számítani, hogy hirtelen, havi 10-15 százalékos áremelkedés következik be.
„Az árak nőni fognak, de fokozatosan, nem lesznek kenyérért kígyózó sorok, a drágulás nyugodt ütemben zajlik majd” – tette hozzá.

Ez is érdekelheti:

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó