Hamisított iratokkal bukott le a hadköteles Kisszelmencnél

Határátlépésre jelentkezett egy hadköteles korú férfi a kisszelmenci ellenőrzőponton keresztül. Az útlevele mellé egy rokkantsági igazolást is csatolt, amivel azt szerette volna alátámasztani, hogy gyerekkorától fogyatékossággal él. A zöldsapkások hamisítás jeleit fedezték fel az igazoláson, valamint arra is fény derült, hogy az orvosszakértői és szociális bizottság által kiadott dokumentum ideje alatt a férfi külföldön tartózkodott. […]

XIV. Leó pápa emberközeli portréja

2025. május 8-án a konklávé több mint 130 bíborosa a vatikáni Sixtus-kápolnában Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta Ferenc pápa utódává. A 69 éves egyházfő a XIV. Leó nevet választotta, tisztelegve a 19. század reformpápája előtt. Több szempontból is történelmi választásnak számít: ő az első amerikai születésű pápa és az első, aki az Ágoston-rend tagjaként […]

Ukrajna bemutatta legújabb fegyverét, amely 1600 kilométerre juttatja 120 kilogrammos robbanótöltetét

Egy nagy hatótávolságú, fegyveres drón fejlesztését jelentette be Ukrajna, amely már tömeggyártásban van, és stratégiai célpontok elérésére is alkalmas – közölte egy hivatalos eseményen az ukrán védelmi ipar képviselete. A FP-1 névre keresztelt pilóta nélküli eszközt egy megemlékezés keretében mutatták be. A rendszer akár 1600 kilométeres távolságot is képes megtenni, miközben akár 120 kilogrammnyi robbanótöltetet […]

Az ukrán kormány megadóztatná az orosz hadifoglyok jövedelmét

Május 9-én az ukrán kormány jóváhagyott egy törvényjavaslatot, amely módosítaná az adótörvénykönyvet, hogy az orosz állampolgárságú hadifoglyok munkáért kapott jövedelme után személyi jövedelemadót és katonai illetéket kelljen fizetni. A javaslatot Tarasz Melnyicsuk, a kormány képviselője jelentette be. A tervezet külön kategóriaként kezeli a hadifoglyokat, mint nem rezidens természetes személyeket, akik a genfi egyezmény és annak […]

A Kreml reagált az európai „ötök” tűzszüneti javaslatára

Oroszország már hozzászokott a korlátozásokhoz, ezért újabb szankciókkal ijesztgetni „értelmetlen” – jegyezte meg Dmitrij Peszkov. Oroszország nem fogadja el az Ukrajnára vonatkozó tűzszüneti határidőt, amelyet az úgynevezett „hajlandók koalíciója” szabott meg, mivel nem tart az újabb szankcióktól. Erről beszélt a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov szombaton, május 10-én. „Már hozzászoktunk a szankciókhoz, és már előre el […]

Tűzszüneti javaslat: az európai „ötök” üzentek Putyinnak

Ukrajna május 12-től kész a feltétel nélküli 30 napos tűzszünetre, s innentől kezdve Oroszországon múlik a béke megteremtésének az esélye, jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Kijevben megbeszélést folytatott Friedrich Merz német kancellárral, Emmanuel Macron francia elnökkel, Keir Starmer brit miniszterelnökkel és Donald Tusk lengyel kormányfővel. A külföldi vezetők közleményük szerint megerősítették országaik további […]

A békéről, a hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő első beszéde

A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő megválasztása után, a vatikáni palota Szent Péter térre néző balkonjáról elmondott beszéde csütörtök este. XIV. Leó a feltámadt Krisztus első köszöntésével kezdte beszédét: „béke mindannyiótokkal!” Szeretném, hogy ez a békeköszöntés belépjen a szívünkbe, eljusson mindenkihez, minden néphez: „Béke legyen veletek!” […]

Kárpátaljai turizmus: idén már 10,8 millió hrivnya idegenforgalmi adó érkezett a helyi költségvetésekbe

2025 első négy hónapjában 10,8 millió hrivnya idegenforgalmi adó érkezett a helyi költségvetésekbe. Ez az összeg 33,7 százalékkal magasabb 2022 azonos időszakához képest – közölte a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás turisztikai főosztálya. A magánszemélyek részéről 4 millió 390 ezer 800 hrivnya, míg a jogi személyektől 3 millió 439 ezer 500 hrivnya érkezett be a költségvetésbe […]

Ellenőrizik a kárpátaljai vendéglátóhelyeket

Áprilisban a Kárpátaljai Megyei Adóhatóság 19 helyszíni ellenőrzést végzett a vendéglátóipari és éttermi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások körében. A legtöbb szabálysértés a pénztárgépek használatával volt kapcsolatos. Az ellenőrzések eredményeként a következő szabálytalanságokat állapították meg: öt vendéglátóhelyen nem volt elérhető bankkártyás fizetési lehetőség, így a vendégek kizárólag készpénzzel tudtak fizetni; hat esetben munkaügyi jogsértéseket észleltek, amikor is […]

Vérbankot nyitottak a Munkácsi Szent Márton Kórházban

Május 7-én a Munkácsi Szent Márton Kórházban vérbankot nyitottak. Az első véradási akcióra május 22-én kerül sor, amelyre minden segíteni szándékozó polgárt várnak. A vérbank létrehozása az ukrán kormány határozatának megfelelően történt, az „A donorvér és vérkomponensek biztonságáról és minőségéről” szóló törvény alapján. Ez az intézkedés Ukrajna európai integrációs kötelezettségvállalásainak részét képezi. A Szent Márton […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net