Putyin váratlanul bejelentette: hajlandóak ismét tárgyalni Ukrajnával

Oroszország kész egy újabb tárgyalási fordulót tartani Ukrajnával, esetleg Isztambulban, bár a tárgyalás helyében és időpontjában még meg kell állapodni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő Minszkben, újságíróknak nyilatkozva pénteken. Az orosz elnök szerint a két fél által a korábbi tárgyalásokon benyújtott javaslatok homlokegyenest ellenkeznek egymással, de reményét fejezte ki, hogy a folytatólagos párbeszéd […]

Százhúsz milliós óvadék ellenében maradhat szabadlábon az ukrán miniszterelnök-helyettes

A Legfelsőbb Korrupcióellenes Bíróság pénteken megelőző intézkedést indítványozott a korrupciós ügybe keveredett Olekszandr Csernyisov miniszterelnök-helyettessel szemben, aki jelenleg a menekültek visszatéréséért felelős új Nemzeti Egység Minisztériumát vezeti – számolt be az Unian ukrán hírügynökség. A bírósági határozat értelmében Csernyisov 120 millió 2 ezer 668 hrivnya óvadék ellenében maradhat szabadlábon, ha a miniszterelnök-helyettes nem teljesíti a […]

Eltűnt egy határőr Kárpátalján, Szlovákiába szökhetett a háború elől

Eltűntként keresnek egy határőrt Kárpátalján. A férfi tartózkodási helye egyelőre ismeretlen, nem kizárt, hogy külföldre szökött, hogy elkerülje a frontszolgálatot – közölte az rbc.ua hírportál. A határőr állítólagos szökéséről először Vitalij Glagola számolt be Telegram-csatornáján. A hasonló ügyekben jól értesült ungvári újságíró azt írta bejegyzésében, hogy az ukrán–szlovák határszakasz ungvári ellenőrzőpontján kutyás határőrként teljesített szolgálatot. […]

NMT: a matematika jelentette a legnagyobb kihívást

91%-os részvétel a 2025-ös ukrajnai érettségin. Több mint 284 ezer ukrán diák vett részt az idei több tantárgyból álló nemzeti multiteszt (NMT) fő vizsgaidőszakában – a matematika vizsgán 11% nem érte el a minimális pontszámot. Az ukrán felsőoktatási felvételi rendszer kulcseleme, a nemzeti multiteszt (NMT) fő szakasza lezárult. A 2025-ös év vizsgáin több mint 284 […]

Ukrajna 42 millió eurós támogatást kap a csernobili szarkofág helyreállítására

Nemzetközi partnerek 42,5 millió euró értékű támogatást jelentettek be a csernobili atomerőműnél található új biztonsági szarkofág helyreállítására, amelyet 2024. február 14-én rongáltak meg orosz erők. A hírt Szvitlana Hrincsuk, Ukrajna környezetvédelmi és természeti erőforrásokért felelős minisztere jelentette be. A támogatást Franciaország, Nagy-Britannia és az Európai Bizottság biztosítja, az alábbi elosztás szerint: Franciaország: 10,6 millió euró […]

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a szabálytalan autósnak

Közlekedési szabálysértés elkövetése miatt a rendőrök megállítottak egy VAZ márkájú autót és sofőrjét a kárpátaljai megyeszékhelyen. Az igazoltatás során a sofőr kábítószer-fogyasztás jeleit mutatta, azonban a szakorvosi vizsgálat elvégzésétől elzárkózott. Ráadásul vezetői engedélyt sem tudott felmutatni az egyenruhásoknak, kiderült, hogy jogosítványát már korábban bevonta a bíróság. A halmozott szabálysértést jegyzőkönyvezték, ami alapján a vétkes sofőrt […]

Hétvégi időjárás: átmenetileg enyhül a kánikula

Átmenetileg enyhül a kánikula a hétvégére, a hőmérséklet csúcsértéke 30 Celsius-fok körül alakul. Pénteken még elsősorban a keleti országrészben valószínű zápor, zivatar, de a hétvége további részében napos, száraz időre van kilátás – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez. Pénteken általában sok napsütés várható fátyol- és gomolyfelhőkkel – […]

Az EU vezetői támogatták a tárgyalások megkezdését Ukrajna csatlakozásáról

Az Európai Bizottság támogatja az első fejezet megnyitását Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásain. Ukrajna teljesítette feladatát, így most rajtunk a sor, mert a csatlakozási folyamat érdemeken alapul, és Ukrajna kiérdemelte a jogot, hogy továbbhaladjon – jelentette ki a brüsszeli szerv elnöke az EU-tagállamok vezetői találkozóját lezáró sajtótájékoztatón. Az Európai Tanács elnöke, António Costa, és az Európai Bizottság […]

Minden második lengyel ellenzi a katonai segítségnyújtást Ukrajnának

A lengyelek attól tartanak, hogy ez a segítség gyengíti a lengyel hadsereget, derül ki a Stand With Ukraine alapítvány és a Defence24 portál megbízásából végzett új közvélemény-kutatásból. A lengyelek közel fele úgy véli, hogy országuknak csökkentenie vagy teljesen meg kell szüntetnie a katonai segítségnyújtást Ukrajnának, bár a lengyel kormány egy évvel ezelőtt kijelentette, hogy többé […]

Július 1-jétől új szabályok szerint működnek a gyógyszertárak

Viktor Ljasko egészségügyi miniszter bejelentette, hogy minden gyógyszertár köteles csatlakozni az állami Elérhető gyógyszerek programhoz. Elmondása szerint azok a gyógyszertárak amelyek nem hajlandóak csatlakozni a programhoz, működési engedélyük bevonását veszélyeztetik. Az Elérhető gyógyszerek (Dosztupnyi liki) egy állami kezdeményezés, amelynek célja, hogy a lakosságot kedvezményes áron vagy teljes térítéssel lássa el az életbevágóan szükséges gyógyszerekkel. A […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net