Őszinte, meggondolt, maximalista, családcentrikus, bátor és elkötelezett. Negyvenesen váltott. Több szempontból is szerencsésnek tartja magát, mert a munkája a hobbija. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Gogola Éva, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nevelőpedagógusa, kézműves oktató.
Hegedűs Csilla
– Talán nincs olyan fesztivál, vagy gyermekünnepség vidékünkön, ahol ne találkoznánk önnel, mint kézműves oktatóval. Milyen messzire nyúlik vissza ez a foglalatosság?
– Tiszacsomai vagyok, nagymamám és édesanyám hagyta rám örökül a kézügyességet. Nagymamám nagyon szépen horgolt, édesanyám horgolt és kötött, hímzett, ruhákat is varrt. Gyermekkoromtól ezt szívtam magamba. Tizenegy éves lehettem, amikor az iskolában az egyik oktató kezdeményezésére karácsonyra az osztályunk tagjai díszeket, különféle figurákat készítettek. Az volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy a kézműveskedéssel fogok foglalkozni. A faluba az első adventi koszorút én készítettem el természetes alapanyagokat felhasználva, amihez mind a mai napig ragaszkodom.
– Mégis hosszú évekig teljesen más úton haladt tovább.
– Így van. Ápolónő lettem, hosszú évekig az egészségügyben dolgoztam, a Beregszászi Járási Kórház alapellátási poliklinikai részlegén. Amikor megnyitotta kapuit a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete, oda kerültem ápolónak, s tíz éven keresztül tevékenykedtem abban a munkakörben, amit nagyon szerettem. Egy éve immár nevelőpedagógusként dolgozom a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kollégiumában. Ebbe is külső bátorítás útján vágtam bele, hogy a pedagógián keresztül közelebb kerüljek a kézművességhez. Őszintén bevallom, sokat vacilláltam, hogy negyvenes fejjel kezdjek el tanulni, végül a 2022-es könnyített felvételi kapcsán döntöttem. Beadtam a felvételi pályázatomat, ami az óvodapedagógia felvételi bizottság szerint nagyon jól sikerült. Emellett a Debreceni Egyetem szociálpedagógiai kihelyezett képzésére is benyújtottam a jelentkezésemet, így most a harmadik évet fejeztem be szociálpedagógiai és óvodapedagógus szakon.
– Nagy kihívást jelentett önnek a gyökeres váltás?
– Igen, és mivel maximalista vagyok, az első két évben arra törekedtem, hogy határidő előtt adjam le a munkáimat. Fontos volt számomra, hogy azok meghaladják a 90 pontot. Nagyon számít nekem a teljesítmény, mert így önmagamnak is bizonyíthatok. De semmi nem megy egyedül, mindenhez segítségre van szükség, a legfontosabb a Jó Isten kegyelme, az Ő segítsége, aztán pedig a családom, a férjem és a lányaim támogatása, rájuk mindig, minden körülmény között számíthatok. De mindennek több oldala van, a lányok például miközben én a tanulással voltam/vagyok elfoglalva, a takarítás és mosogatás mellett megtanultak sütni-főzni. Amikor vizsgaidőszak van, a lányok és a férjem, István teljes mértékben átveszik az otthoni teendőket.
– Maradjunk a családnál.
– 2003-ban házasodtunk össze. A férjem beregszászi, azóta a Vérke-parti városban élünk. Két lányunk született, az idősebb, Éva (Vica) a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének turizmus szakos hallgatója, Eszter 15 éves, és a Bethlen Gábor Líceum diákja.
– A lányok örökölték öntől a kézügyességet?
– Abszolút, sőt, gyakran felülmúlnak engem, amire nagyon büszke vagyok. Sok téren tehetségesek, többek mellett mindketten a Rezeda néptáncegyüttes tagjai, Eszter énekversenyeken is kiválóan teljesít. Apósom festőmész, s ezt a hajlamot is örökölték, tehát minden, ami képzőművészet és kézműveskedés, ők abban jeleskednek. Gyöngyöt fűznek, nemezelnek, gyertyát készítenek, pont úgy mint én, minden kézműves foglalatosságban otthon érzik magukat.
– Gyakran szokott a szülőfalujába látogatni?
– Természetesen. Mind a mai napig nagyon szívesen megyek haza és ahogy a rengeteg elfoglaltságom engedi, meglátogatom a családomat. Szeretem a kis falumat, az emlékpark felavatása, fejlődése mind a mai napig büszkeséggel tölt el, és az, hogy a kezdeteknek valahol én is a részese lehettem. 14 éves tinédzser voltam, amikor 1994-ben a társaimmal együtt ott álltunk zászlóval a kezünkben, és az ott készült fotó a Világlap címlapjára került. Akkor ez egy falusi kislány számára óriási szenzáció volt.
– Belefér az életébe a halogatás?
– Szoktam halogatni, de mindig szem előtt tartom, hogy mi a fontosabb, és természetesen azt teszem előre. Ha a tanulást veszem példának, akkor a határidős feladatokat igyekszem előtérbe helyezni. Sok feladat van a mindennapokban, ezért okosan kell összehangolni és megszervezni az életünket, ezért kell fontossági sorrendet felállítani.
– Hogy áll a pontossággal?
– Ez egy igen kényes kérdés, és itt a pontosságra gondolok, mert a feladatokat mindig időre elkészítem, viszont késni szoktam. Ennek az az oka, hogy rengeteg dolgot szeretnék besűríteni egy napba, ami nem mindig úgy sikerül, ahogy én szeretném.
– A kézműves táborokban, vagy fesztiválokon mindig nyüzsgő gyereksereget látok ön körül. Van türelme az általuk feltett sok kérdéshez?
– Úgy vélem, hogy igen, a gyerekekhez mindig türelmesnek és empatikusnak kell lennünk, és talán az egyik legnehezebb feladat a gyerekekkel való kapcsolatteremtés.
– Szokott aggódni? Ha igen, mi miatt?
– A gyerekeim miatt aggódom. Hiába már szinte felnőttek, folyamatosan a biztonságuk jár a fejemben. Hogy milyen jegyet hoznak az iskolából, az sosem volt a legfontosabb, megbízom a döntéseikben, eddig még nem hoztak rossz döntést, és remélem, ezután sem fognak.
– Több helyen dolgozott már, s az évek alatt megannyi emberrel megismerkedett. Jó emberismerőnek tartja magát?
– Igen. Fontosnak tartom, hogy minél több emberrel megismerkedjünk, mert az új ismeretek erősíthetik a jellemünket, még akkor is, ha végül csalódunk, mert ebből is épülni tudunk. Nagyon sok emberrel találkoztam már eddigi életem során is, és mindig mindenkit igyekszem úgy elfogadni és szeretni, amilyen. A rosszakat is, a jókat is, a könnyű és nehéz természetűeket egyaránt.
– A csalódást hogyan kezeli, miképpen dolgozza fel?
– A csalódás, mint mindenki számára, számomra is kellemetlen. Először megpróbálom azt keresni, hogy miért csalódtam az illetőben, hogy miért nem tudtunk egymásra hangolódni. Lehet, hogy én váltottam ki belőle ezt a viselkedési formát, ami nekem is rosszul esik, tehát igyekszem a dolgok mögé tekinteni, és megérteni, hogy mi miért történt. Aztán a végén már nem is csalódásként fogom fel, inkább úgy könyvelem el, hogy mindenkinek más a személyisége, amit el kell fogadni. De olyan is előfordult már, hogy leültem az illetővel tisztázni a történteket.
– Van olyan emberi tulajdonság, amit nem tud elfogadni?
– Nekem nagyon magas az igazságszeretetem, ezért számomra az igazságtalanság bántó. Nemcsak az, amit talán az én irányomba mutatnak, hanem az is, ha valaki egyszerűen igazságtalanul viselkedik bárki mással.
– Mint fentebb kiderült, tizenéves kora óta kézműveskedéssel foglalkozik, ami másnak csak hobbi. Önnek mi a hobbija?
– A kézműveskedés. Mint már említettem, a munkaköröm 2000-től hosszú évekig az egészségügy volt, dolgoztam a szemészeten és fül-orr-gégészeten, aztán a gyerekosztály klinikai részlegén. Az első gyermekünk megszületése után erősödött meg bennem ismét a kézműveskedés, amit a mai napig a hobbimnak tartok. Főképpen gyapjú feldolgozásával foglalkozom, de emellett készítek díszgyertyákat, adventi koszorúkat, tavaszi, őszi, téli dekorációkat, terítőket azsúrozok és még sokáig sorolhatnám. Számomra fontos a természetes alapanyagok felhasználása és megmunkálása. Engem ez kapcsol ki, regenerál és tölt fel. Tehát szerencsés embernek mondhatom magam, hiszen a munkám a hobbim, s a hobbim a munkám, ezzel teljes az életem.
– Nyár közepén járunk, milyen közös programot, pihenést terveznek a következő hetekben?
– Remélem, idén nyáron is sikerül pihennünk egy keveset. A jelenlegi helyzet miatt ezt sajnos csak a lányokkal tudjuk megvalósítani. Családlátogatásra, külföldi rokonlátogatásra készülünk. A lányok folyamatosan táboroznak, tehát nekik már megkezdődött a kikapcsolódás, én is készülök egy kézműves- és alkotótáborba. Ezt a találkozót minden évben sok kézműves kollégám nagyon várja, közöttük én is, hiszen együtt alkotunk, együtt csodálkozunk rá új dolgokra, és közben nagyon jól érezzük magunkat.
Kedvencek: étel: sült krumpli ital: rostos almalé állat: kutya, macska zene: klasszikus növény: virágok, minden, ami zöld gyümölcs: málna évszak: mind napszak: egész nap könyv: Jane Austen: Büszkeség és balítélet szín: bordó erényének tartott tulajdonsága: empátia negatív vonás: időérzék hiánya
