Széljegyzet: Megküzdeni a „békével”

A háború negyedik évében járunk. Ám a tapasztalatok azt mutatják, hogy a frontról hazatért katonák kérdése még mindig méltánytalanul kevés figyelmet kap, holott számuk folyamatosan nő. A teljes körű invázió előtt körülbelül félmillió ember volt a háborús veteránok egységes elektronikus állami nyilvántartásában, becslések szerint számuk a háború végére akár 4 millióra is nőhet. Szakemberek egyöntetű véleménye szerint a frontról senki sem tér haza úgy, ahogyan elment. Ha a testre nem is, de minden lélekre rányomja bélyegét a háború.

Szabó Sándor

Egy korábbi felmérés szerint a veteránok mintegy 50 százaléka úgy érzi, a társadalom nem tiszteli a hozzájuk hasonló embereket. A válaszadók 38,8%-a szerint inkább tisztelik őket, 34,3% pedig úgy gondolja, hogy inkább nem. A válaszadók 9,8%-a azt nyilatkozta, hogy az ukrán társadalom egyáltalán nem tiszteli a veteránokat, 4,5%-uk azonban meg van győződve arról, hogy határozottan tisztelik a kiszolgált katonákat. A válaszadók 12,6%-a nem tudott válaszolni erre a kérdésre. A kutatás egyértelműen arra utal, hogy az ukrán társadalmat is fel kell készíteni az ilyen élethelyzetek megfelelő kezelésére. A felmérés szerint a válaszadók mintegy fele (44,6%) azt válaszolta, hogy az állam inkább nem tesz eleget a veteránokkal szembeni kötelezettségeinek. A megkérdezettek egyötöde úgy gondolja, hogy az állam egyáltalán nem teljesíti a veteránokkal szembeni kötelezettségeit. Nyilvánvaló tény, hogy az állam egyértelműen nincs felkészülve a megjelenő veteránok fogadására. A katonák többsége nem tudja, hogy mi fog történni a leszerelést követően. Természetesen vannak kísérletek a helyzet javítására – támogató szolgáltatások, a helyi közigazgatásokban működő veteránügyi hivatalok létrehozása, valamint a lakosság felkészítése a veteránok fogadására.

Kárpátalján 34 szakember foglalkozik a veteránok és leszerelt katonák támogatásával. Azt nehéz meghatározni, hogy ez sok vagy kevés, hiszen az országban hadititokként kezelnek minden, a háborúval kapcsolatos adatot -, így a veteránok pontos számát is. Ám a lakosság arányából kiindulva ez elenyésző. A szakemberek egyelőre mindössze 25 településen nyújtanak támogatást és tanácsadást a katonáknak és családtagjaiknak. A veteránsegítő szolgáltatás tavaly októberi bevezetése óta régiónkban a szakemberek több mint 2700 kérelmet dolgoztak fel. A legnépszerűbb szolgáltatás a garanciákhoz és az ellátásokhoz való jogok elmagyarázása, segítségnyújtás az iratok kitöltésében, a rokkant státusz megszerzésében, koordináció és támogatás a komplex kérdések megoldásában. A veteránokat támogató szakemberek emellett tanácsot adnak a foglalkoztatással, rehabilitációval, pszichológiai segítségnyújtással, vállalkozás indításával, valamint számos regionális és állami támogatási programban való részvétellel kapcsolatban. Áprilistól az egészségügyi intézményekre is kiterjesztették a veteránsegítők intézményét a régióban. A támogatás, a fontos szolgáltatások és konzultációk így még közelebb kerülnek a rehabilitáción lévő katonákhoz és a családjaikhoz. Zajlik a szakemberek képzése, amelybe leszerelt katonákat és családtagjaikat vonják be, ugyanis első kézből ismerik, milyen démonokkal és problémákkal néznek szembe ezek az emberek. A fő cél az, hogy segítsék a veteránok sikeres beilleszkedését a civil életbe. Hangzatos ígéretekből továbbra sincs hiány…

Az már most látszik, hogy az állami struktúrák nem képesek megbirkózni a hatalmas feladattal, így, mint oly sok mindenben, ebben a kérdésben is elengedhetetlen a civil szervezetek szerepvállalása. Több olyan szervezet is működik a régióban, amely veteránokkal foglalkozik. De a leszerelt katonák is önszervezkedésbe kezdtek. A háborút megjárt harcosok az elmúlt időszakban több olyan csoportot és egyesületet alakítottak Kárpátalján, amelybe a hasonló problémákkal küzdő sorstársaikat várják.

Szorongás, dühkitörés, alvászavarok, állandó bűntudat – ezek a leggyakoribb tünetei az ukrán veteránoknak, akik nehezen találják az utat vissza a társadalomba. Ezeknek az embereknek komoly kihívást jelent megküzdeni a „békével”. És nagyon úgy fest, hogy családjukon, közeli hozzátartozóikon kívül egyelőre nincs más bajtársuk ebben a frontszolgálatnál is ádázabb harcban.

Forrás:
KISZó/Szabó Sándor

Post Author: KISZó