Pénteken a naposabb reggelt követően napos-gomolyfelhős időre van kilátás, néhol futó zápor is kialakulhat. Élénk, erős lesz az északnyugati szél. Délután 16 fok körül alakul a hőmérséklet. Szombaton délelőtt várható több napsütés, délután gyakrabban lesz erősen felhős az ég, és és elszórtan záporok, néhol zivatarok is kialakulhatnak. Sokfelé erős, helyenként viharos lesz a nyugati-északnyugati szél. […]
Kategória: 7néző
BMG- és családi nap a beregszászi líceumban több mint 500 résztvevővel
Régi szép hagyomány, hogy a Beregszászi Bethlen Gábor Líceumban fordított napot szerveznek, vagyis a diákönkormányzat veszi át az iskola vezetését, a tanárok pedig átadják a helyüket – legalábbis szimbolikusan – a diákoknak. A tanulók által talán ez a leginkább várt esemény, hiszen ilyenkor a megszokott rend felborul, de éppen ettől válik igazán emlékezetessé. Hegedűs Csilla […]
50%-os rezsikedvezmény nagycsaládosoknak: ki jogosult az állami támogatásra?
A nagycsaládosok jelentős állami segítségben részesülhetnek az Ukrajnában elérhető rezsikedvezmények révén. A jogszabályok értelmében azok a családok, akik három vagy több gyermeket nevelnek, akár 50%-kal kevesebbet fizethetnek a gázért, villanyért és vízért. Az ukrán jog szerint nagycsaládnak minősül az a háztartás, ahol legalább három gyermeket nevelnek. Az ilyen családok jogosultak többféle állami támogatásra, amelyek közül […]
Nagycsaládos édesanyák hete│KISZó-tudósítás
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) színes programokkal kedveskedett az édesanyáknak. A több gyermeket nevelő anyukák számos program közül válogathattak, a szervezők több helyszínen szerveztek megannyi szórakozási és hasznos, tartalmas, előadásokkal egybekötött találkozókat. Hegedűs Csilla A programsorozat előadással egybekötött vacsorával indult a makkosjánosi Helikon Hotelben. Bocskor Szedlákovics Zita dietetikus, a KMNE tagja A család egyensúlyának […]
LAPAJÁNLÓ: Ukrán–magyar kémügy; Brutális mikróbák szaporodnak a fronton; Folyamatos a KárpátHáz segítségnyújtása; Ökobál a técsői református líceumban
KISZó – minden időben! Friss lapszámunkat kérje a postástól, keresse a megszokott pontokon – a Kárpáti Igaz Szó csütörtöki számából ajánljuk: UKRÁN–MAGYAR KÉMÜGY – Az elmúlt héten kémügy rázta meg az amúgy sem felhőtlen magyar–ukrán kapcsolatokat. BRUTÁLIS MIKRÓBÁK SZAPORODNAK A FRONTON – Ukrajna a világ legveszélyesebb baktériumtörzseinek melegágya. FOLYAMATOS A KÁRPÁTHÁZ SEGÍTSÉGNYÚJTÁSA – A szervezet […]
Kárpátaljai művészdinasztiák: a természet szépségét bemutató Kocsut házaspár│KISZó-beszámoló
Családi értékek címmel nyílt tárlat szerdán Magyarország Ungvári Főkonzulátusán, amely a neves kárpátaljai művészházaspár, Andrij Kocsut és Oleszja Kocsut munkásságába nyújt betekintést. A kiállítás a kárpátaljai művészcsaládokat bemutató sorozat része, amely a térség kulturális sokszínűségét és gazdag alkotói hagyományait hivatott megismertetni. Simon Rita A megnyitón Albertné Simon Edina konzul köszöntötte az egybegyűlteket, majd Bacskai József, […]
Nagy Bogi fellépésével indított a Kárpátaljai KultúrKaraván│KISZó-beszámoló
Mint arról korábban beszámoltunk, egy év kihagyás után a Kárpátaljai KultúrKaraván idén ismét programokat szervez. Jó hír ez sokak számára, hiszen a kárpátaljai lakosok, főleg a mostani nyomasztó időkben szó szerint ki vannak éhezve egy kis kikapcsolódásra. Meghívásukra elsőként Nagy Bogi magyarországi énekes érkezett a makkosjánosi Helikon Hotelbe, ahol felejthetetlen koncertet adott zenésztársaival. A tény, […]
NMT: 450 érettségiző vizsgázik magyar nyelven
Közel 500 résztvevő fogja letenni a több tantárgyból álló nemzeti multitesztet (NMT) valamely nemzetiségi nyelven – közölte az Ukrán Oktatás-minőségértékelő Központ. Összesen 478 résztvevő kérte legalább egy tantárgy feladatainak fordítását lengyel, román vagy magyar nyelvre. A legtöbben magyar nyelven kívánják letenni a multitesztet – több mint 450 fő. További 4-en lengyelül, 22-en pedig román nyelven […]
Folytonos a KárpátHáz segítségnyújtása│KISZó-beszámoló
A KárpátHáz Civil Szervezet Segítő kezek! programja folyamatosan támogatja az egyedül maradt, rászoruló nyugdíjasokat, akikből sajnos egyre több van. A szervezet a beregszászi kistérség összes településén jelen van, szociális munkatársaik rendszeresen látogatják az idős embereket, s abban segítenek, amire a legnagyobb szükség van. Hegedűs Csilla Tóth Győző, a szervezet ügyvezető igazgatója negyedévente egyszer személyesen is […]
Ökobál a técsői református líceumban │KISZó-tudósítás
Azt hinnénk, hogy minél fejlettebb egy társadalom, annál többet törődik a környezetével, a folyók tisztaságával. A valóságban ennek sajnos az ellenkezőjét tapasztaljuk szinte mindenütt: erdőben, folyóparton, kirándulóhelyeken szeméthegyekkel találkozik az ember. Ezzel a töméntelen hulladékkal próbálják felvenni harcot a Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceum növendékei, Dejneka Katalin, biológia tanár vezetésével. A tanárnő a környezettudatos életmódot […]