Szircsák Erzsébet: „…ha bármi gondom is van, azt kifelé soha nem mutatom…”

Céltudatos, határozott. Gyermekkora óta az egészségügyben szeretett volna tevékenykedni, célját sok-sok munkával el is érte. Szabad idejében legszívesebben a virágaival foglalkozik, de feltölti és kikapcsolja az utazás is, idegen tájak, országok, városok megismerése. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Szircsák Erzsébet professzor, az Ungvári Állami Egyetem Belgyógyászat Alapjai Tanszékének a vezetője. Hegedűs Csilla – […]

Idén még kétszer korrigálják a minimálnyugdíjat

Több mint 600 ezer még dolgozó idős ember júniusban már megkapja korrigált nyugdíját, közölte Jelena Ohrimenko, az Ukrán Nyugdíjalap nyugdíjfolyósításért illetékes osztályának vezetője. A juttatások következő újraszámfejtésére július 1-jén kerül sor, amikor is változik a létminimum összege. Ennek kapcsán emelkedni fog mind a nyugdíj minimális és maximális összege is, valamint mindazon kiegészítések, amelyek a létminimumhoz […]

Majomhimlő: kell-e félnünk tőle? │KISZó-háttér

Már több mint ezer majomhimlős esetet regisztrált a WHO. A háborús viszonyokhoz lassan hozzászokó ukrajnai lakosságot nem olyan könnyű megijeszteni, mégis utánanéztünk, mire számíthatunk a terjedő új vírus, a majomhimlő kapcsán. Ugyan jelenleg még nem észlelték megjelenését Ukrajnában, előbb-utóbb behurcolják az országba, vélekednek a szakemberek. Ám Igor Kuzin, országos tisztifőorvos szerint járványtól nem kell tartanunk, […]

Nyári folyadékbevitel idős korban │KISZó-háttér

Idősebb korban – többek között a kevesebb fizikai aktivitás következtében – ritkábban alakul ki szomjúságérzet, ezért még fontosabb az egyenletes folyadékpótlás! Nyáron, a nagy kánikulában ezért nagyobb a dehidratáció veszélye, ha nem iszunk eleget. Egy átlagos felnőttnek naponta kb. 2 liter folyadékot kell fogyasztania ahhoz, hogy elkerülje a kiszáradást. Magyar Tímea – A folyadékpótlás szerepet […]

Péter Kitti: „…szeretnék elismert előadóművész lenni” │KISZó-portré

Péter Kitti csodás hangjával többször is elvarázsolta már a kárpátaljai közönséget. A badalói lány rendkívül alázatos, szorgalmas. Vallja: kellő gyakorlással minden cél elérhető, s minden akadály legyőzhető. Varga Brigitta – Mikor tudatosult benned, hogy énekelni szeretnél? – Egészen pici korom óta énekelek. Valamit mindig dúdolgattam, viszont nem volt lehetőségem arra, hogy fejlesszem tudásomat. Zeneiskolába ugyan […]

Hétfőtől jön a kánikula

Pénteken változóan napos-felhős időben lesz részünk, délután 24 és 30 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet, de a záporokat, zivatarokat követően hirtelen több fokot hűlhet a levegő. Szombaton sokat fog sütni a nap, az időnként megjelenő felhőkből csapadék nem várható. Keleten, délkeleten helyenként még élénk lesz az északi-északkeleti szél. Hajnalban 8-17, délután 26-31 fokot mérhetünk. […]

A hét kérdése: megkapja-e Ukrajna az EU-s tagjelöltséget?; Meghitt évzáró a técsői középiskolában és a líceumban; Versenyképes tudással vértez fel a tiszapéterfalvai szakképző; Elapadtak a megtakarítások: nincs lehetőség tartalékolni

KISZó – minden időben! Friss lapszámunkat kérje a postástól, keresse a megszokott pontokon – a Kárpáti Igaz Szó csütörtöki számából ajánljuk: A HÉT KÉRDÉSE: MEGKAPJA-E UKRAJNA AZ EU-S TAGJELÖLTSÉGET? – Magyarország támogatja Kijev integrációs törekvéseit, ám egyes tagországokban fenntartásokkal fogadják azt. MEGHITT ÉVZÁRÓ A TÉCSŐI KÖZÉPISKOLÁBAN ÉS A LÍCEUMBAN – A végzős diákokra László Károly […]

Felidézett vadászemlékek

Látogatás a Blaskovich Múzeumban. Évekkel ezelőtt hallottam először a tápiószelei Blaskovich Múzeumról. Bár tudtam a létezéséről, sosem gondoltam volna, hogy valaha eljutok oda. Most, hogy sikerült, rengeteg emléket idézett fel bennem. Stók Lajos Gyermekkorom óta odavagyok a vadászatért. Mindig is szívesen hallgattam az idős emberek elbeszéléseit, melyek során többször is elhangzott a Blaskovich név. Minél […]

Változott a nyugdíjbiztosításhoz szükséges szolgálati idő megvásárlásának rendje

Hogyan számítják ki a befizetendő összeget? Ahhoz, hogy valaki 2022-ben 60 évesen nyugdíjba mehessen, annak 29 évnyi biztosított munkaviszonnyal kell rendelkeznie. Magyar Tímea Akinek nincs ennyi, annak még 3-5 évet kell várni és kénytelen 63 vagy 65 éves koráig dolgozni. Gyakran előfordul azonban, hogy az illetőnek nincs meg a nyugdíjazásához szükséges szolgálati ideje, van, hogy […]

Domokos Emőke Zsuzsanna: „…ha egy mód van rá, elkerülöm a gyanús embereket”

Kedves, figyelmes, előzékeny. Hivatását szíve teljes szeretetével végzi, ami nem csoda, hiszen kisgyermekkora óta óvodapedagógus szeretett volna lenni. Családanyaként is megállja a helyét, minden szabad percét gyermekeivel, és a férjével tölti, kikapcsolódni barátaikkal, testvérével és annak családjával szoktak. A Kárpáti Igaz Szó rovatának mai vendége Domokos Emőke Zsuzsanna, a Kisbégányi Csillagocska Óvoda vezetője. Hegedűs Csilla […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com