A hitleri Németország 1942 januárjában tette hivatalos politikájává a 11 milliós európai zsidóság megsemmisítését, ,,a végső megoldást” (Endlösung). Az auschwitzi haláltábort 1945. január 27-én a szovjet Vörös Hadsereg I. Ukrán Frontjának katonái szabadították fel. Ennek emlékére az ENSZ Közgyűlése ezt a napot a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza ,,az emlékezés és a tanítás kötelességét”, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét. Kárpátalját hogyan érintette ez a tragikus időszak? – kérdezte a KISZó Kosztyó Gyula doktorjelölt történészt, a Clio Intézet munkatársát.
– Milyen kárpátaljai vonatkozása van a holokausztnak?
– A zsidó lakosság összegyűjtése közvetlenül Magyarország német megszállása után, 1944 márciusában kezdődik Kárpátalján. A németek már 1942-től forszírozták a „zsidó kérdés megoldását” a magyar kormányoknál, ám a megszállást követően létrejött, erősen németbarát, Sztójay Döme vezette kormány idején léptetik életbe az első olyan intézkedéseket, melyek már a zsidók konkrét megkülönböztetésére irányultak. Például a sárga csillag viselését, a kijárási tilalmat, a magasabb pozíciókból való elbocsátásokat, az utazási korlátozásokat stb.
Kárpátalján 1944. április 16-án látnak neki – először a hegyvidéki területeken – a zsidó lakosság összegyűjtéséhez.
Létrehozzák a gettókat, illetve koncentrációs táborokat, súllyal Ungváron, Munkácson, Beregszászon. Ez azt jelenti, hogy a többségében magyarok által lakott síkvidéki területekre 95-115 ezer zsidót gyűjtöttek össze. A begyűjtés után május 14-én gördülnek ki az első deportáló vonatok a vidékről Auschwitzba.
– Összesen hány zsidó élt akkor Kárpátalján?
– 1941-ben népszámlálást tartottak Magyarországon, annak alapján az ország zsidó lakosságának 21 százaléka Kárpátalján élt, 120-130 ezer főre becsülték a számukat. Az akkori Kárpátalja lakosságának nagyjából a 12 százalékát tették ki. A valós létszámuk viszont ennél némivel kevesebb lehet, mivel a ’41-es népszámlálás az év elején volt, azonban augusztusban igazolatlan állampolgársági ügyeik miatt közel 17 ezer zsidót kiutasítottak Kárpátaljáról Galíciába, a német-szovjet háború miatt német fennhatóság alá került területre.
Ők azok között a 23 600 zsidók között voltak, akiket 1941 augusztus végén a németek főbe lőttek Kamenec-Pogyilszkban.
– Akadtak-e túlélők?
– Tudni kell, hogy amikor megkezdődnek a deportálások, Magyarországon először Kárpátaljáról és Észak-Erdélyből gyűjtötték össze a zsidókat. Újabb adat, ami érzékelteti, mennyire súlyosan érintette a vidéket a holokauszt, hogy az 1944-es Magyarország területéről kb. 440 ezer zsidót deportáltak a haláltáborba, vagyis
minden negyedik elhurcolt kárpátaljai volt.
A túlélők számáról megoszlanak a vélemények. Vannak, akik 3-4 százalékra teszik a visszatérők arányát, tehát nagyjából 3000 emberre. Ám ezt nem tudjuk pontosan, mivel mikor hazaérkeznek, itthon egy sajátságos helyzet fogadja őket. A szovjet katonai közigazgatás keményen bánt velük, nem kapták vissza a vagyonukat, a többség nyugatra, majd ’48 után Izraelbe emigrál.
– Hogyan viszonyult a zsidók összegyűjtéséhez a helyi társadalom?
– Amikor zajlottak a felkutatások, akadtak, akik igyekeztek elrejteni a zsidókat, de én úgy gondolom, a polgári lakosság inkább tétlen volt. Nagyon kevesen kockáztattak, viszont vannak pozitív példák. Tudomásunk van például a beregszászi Linner Bertalan sebészről, aki még pénzt is gyűjtött a megsegítésükre és kiállt mellettük.
A keresztény orvos nem tűrte a kirekesztést, a kórházban levetette a kollégáiról megbélyegző jelöléseket.
– Mik lehetnek a tanulságok?
– Láthatjuk, mi történik, ha a többségi társadalom megfoszt egy nemzeti kisebbséget a jogaitól, és ezzel másodrendű polgárokká redukálja őket. Egy olyan kisebbséget, amely alapvetően törvénytisztelő polgára akar lenni az országnak.
Simon Rita
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
