Hiába zűrös hely Ukrajna, mégis jön a tőke

Ukrajnában a sok-sok probléma ellenére kétmilliárd dollárt meghaladó mértékben nőtt a külföldi befektetések terjedelme. Amennyiben hitelt érdemlőek az állami statisztikai hatóság adatai, a közvetlen nemzetközi befektetések volumene, azaz a külföldiek által jegyzett tőke 5,9 százalékkal, több mint 2,2 milliárd dollárral nőtt az év eleje óta októberig, meghaladva a 39,7 milliárd dollárt.

 

Az év kilenc hónapjában több mint 1,2 milliárd dollár új tőkebefektetést eszközöltek külföldről Ukrajnában, miközben mintegy 306 millió dollárt vontak ki az országból. Az adatok alapján a legaktívabb befektető Ciprus, ahonnan ebben az időszakban 464,6 millió dollár érkezett. A közvetlen külföldi befektetések legnagyobb része, 464,4 millió dollár ipari vállalatokba irányult, míg a pénzügyi és a biztosítási szférába 248,8 millió dollár áramlott. Eközben az ukrán vállalatok 2017 kilenc hónapja alatt összesen 10,2 milliárd dollárt fektettek be külföldön.

A statisztikai hivatal közleménye megjegyezte, hogy a most közöltekben nem szerepelnek adatok az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím-félszigetről és a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadár területekről. Az UNIAN hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a hivatalos statisztika szerint a tavalyi év egészében külföldiek több mint 4,4 milliárd dollárt invesztáltak az ukrán gazdaságba, ami 17,1 százalékkal, azaz 642 millió dollárral haladta meg a 2015. évit.

Sokakat nyilván meglep a külföldi beruházások növekedése. És nemcsak azért, mert Ukrajnában a kiszámíthatatlanság az úr. Sokáig a nemzetközi hitelezők a pénzüket sem kaphatták vissza. Az ukrán jegybank csupán nemrég engedélyezte a külföldi hitelezőknek, hogy havi 2 millió dollár értékben kivigyék a nyereségüket azon befektetéseik után, amit még 2013-ban helyeztek el Ukrajnában. Mostanáig ugyanis a kijevi központi bank csak a 2014–2016 közötti években befektetett hitelek után járó nyereség kiemelését engedélyezte, ám azt is csak megkötésekkel.

A kijevi jegybank az Euromajdan után, a valutaárfolyamok totális elszabadulása miatt – amikor néhány hónap leforgása alatt harmadára értéktelenedett le a hrivnya – kényszerült erre a „beruházógyilkos” lépésre. Az első feloldásra 2016 júliusáig kellett várni, akkor engedélyezték az azt megelőző két évben, azaz 2014-ben és 2015-ben befektetett összegek után járó nyereség kivitelét, de azt is csupán havi egymillió dollár értékben, vagy a kifizetésre váró összeg 10 százalékáig. Idén májusban jóváhagyták a 2016-os nyereség lehívását is, s egyúttal 1-ről 5 millió dollárra növelték a havi keretet. A jegybank mostani határozatával pedig engedélyezte a 2013-ban, azaz az új kijevi politikai elit hatalomra jutását megelőző évben befektetett tőke visszafizetését. Korábban, mármint Viktor Janukovics elüldözött elnök idején hasonló korlátozásokra nem volt példa.

A jegybanki döntés után felmerült, nem gyakorol-e túlságosan negatív hatást a hrivnya árfolyamára a dollár iránt várhatóan megnövekedő kereslet. A központi banknál azonban nem tartanak ettől. Magyarázatuk szerint a 2014–2016 közötti évek után járó kifizetések dollárosítása az országban értékesített amerikai valutamennyiségnek csak 4 százalékát emésztette csak fel.

Dunda György


Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó