Megyei díjátadó: méltó szezonzárás

A Kárpátaljai Megyei Labdarúgó Szövetség (KMLSZ) az idei szezon legjobbjait méltatta ünnepélyes díjátadó gála keretében. A munkácsi Savoy étteremben megtartott eseményen a megyei első osztály dobogósainak jutalmazása mellett több mint két tucat egyéni elismerés került átadásra.

A díjkiosztó előtt Ivan Duran, a szakszövetség elnöke rámutatott, az idei évad nem volt könnyű, ugyanakkor a nehéz ukrajnai helyzet dacára Kárpátalján töretlenül fejlődik az amatőr labdarúgás. Ellentmondó ez a kijelentés annak tükrében, hogy csak a magyarlakta járásokban több mint két tucat falusi csapat szűnt meg az elmúlt egy-másfél évben. A megyei élvonal létszáma 16-ról szép lassan 10 csapatra redukálódott. Pozitívum, hogy a másodosztály Nyugati és Keleti csoportjában 12-12 csapat küzdött a dobogós helyezésekért és a feljutásért. Az más kérdés, hogy Borhalom és a Kőrösmezői Hoverla él-e majd a lehetőséggel, amelyet az első hely megszerzésével kiharcoltak. Ugyanis tavasszal a szövetségnek gyakorlatilag ösztökével kellett az élvonal felé „terelgetni”a csapatokat. Az elvitathatatlan tény, hogy a megye I-ben szereplő gárdák közül egy-kettő kiemelkedik a mezőnyből. Köszönhető ez többek között annak, hogy Ukrajnában a válsággal a profi futball is jelentősen átalakult, több, az élvonalban és a másodosztályban is futballozó játékos tért vissza, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy jobb ajánlat híján húzta meg magát valamelyik megyei élcsapatban.

Lapunk hasábjain vidékünk legnépszerűbb sportágának hívei hétről hétre nyomon követhették a megyei labdarúgó élvonal és másodosztály – a megyei bajnokság, a téli, a megyei és a Szuper Kupa – eseményeit. Ha visszatekintünk, azt látjuk, hogy gyakorlatilag három csapat uralta a sorozatot. A bajnok Minaji FC, a második Szerednyei FC és a harmadik helyen finiselő Nagyszőlősi FC magasan a mezőny fölé nőtt. Például a negyedik helyezett közel 20 pontos lemaradással végzett a bronzérmes mögött. Az ugocsaiak sokáig partiban voltak az aranyért, ám ez a lendület, ami a minajiaknál gyakorlatilag két éve a debütálásukkal kezdődött, nem tartott ki végig. A fiatalokból álló Szerednye kihasználta a tavaly ezüstérmes nagyszőlősiek megingását és megérdemelten húzta be a második helyet.

Visszatérve a munkácsi dínomdánomhoz, a díjátadó a veteránok méltatásával kezdődött, több, egykor szovjet topcsapatban szereplő futballista (Havasi András, Tellinger Vilmos, Vojtkó István, Lengyel Imre, Varga István, Vaszil Turjancsik és Mikola Ruszin) vehetett át elismerő oklevelet, a szövetség ezzel jelezte, hogy nem feledkeztek meg róluk és az eredményeikről. A megyei közigazgatás és a megyei tanács részéről Hennagyij Moszkal kormányzó és Mihajlo Rivisz elnök, valamint Mihajlo Lanyo parlamenti képviselő, a megyei szövetség egykori elnöke elismeréseket adott át a járási szövetségek elnökeinek, klubelnököknek a megyei labdarúgásért tett elévülhetetlen érdemeikért. Oklevelet vehetett át Valerij Paraszoljak, a Minaji FC, Szerhij Csopik, a Szerednyei FC, Ivan Matrunics, a Nagyszőlősi FC, Bodnár József, a Koncházai Vitéz, Mihajlo Cirik, az Irhóci FC, Ivan Drohobeckij, az FK Polena, Tetjana Kohutics, az Alsókerepeci FC, Bodnár István, a Kincsesi Sólyom klubelnöke és Viktor Medvigy, a Rahói Kárpáti tiszteletbeli elnöke, valamint Ivan Kacsur, a megyei szövetség versenybizottságának elnöke.

A megyei szövetség elismerő oklevélben részesítette a Dolhai Borzsava, az Ilosvai Buzsora, a Huszti Obolony, az Ungvári FC, az Irhóci FC, az FK Polena, a Rahói Kárpáti, a Minaji FC, a Szerednyei FC és végül a Nagyszőlősi FC elnökét. 65. születésnapja alkalmából különdíjjal tüntették ki Sztepan Szelmenszkijt, a Szport Tajm megyei sporthetilap főszerkesztőjét.

Az edzők közül Volodimir Braila, a Minaji FC, Vaszil Varga, a Szerednyei FC és Valentin Szljuszar, a Nagyszőlősi FC trénere vehetett át oklevelet. Végezetül elérkezett a várva várt pillanat: az érmek, emlékplakettek és kupák átadása a dobogós helyezést elért csapatoknak. A bajnoki serleget, amit Hennagyij Moszkal adott át, története során első ízben hódította el a Minaji FC.

Zárásként a zenés program mellett a jelenlévők megtekinthették az évad legszebb pillanatait összefoglaló rövidfilmet.

Szabó Sándor

Sport Közzétette:

Post Author: KISZó