A történet nyár végére nyúlik vissza. A Nemzeti Sport két munkatársa, Csillag Péter újságíró és Mirkó István fotós kereste fel vidékünket, hogy riportsorozatot készítsenek, melyben bemutatják a kárpátaljai labdarúgás múltját és jelenét, valamint, hogy a futball szemüvegén keresztül betekintést nyújtsanak az emberek mindennapjaiba. A négyrészes sorozat szeptember végén és október elején jelent meg a Nemzeti […]
Hónap: 2017 december
Ajándékok a nagyszakállútól
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) több száz gyermeket ajándékozott meg Mikulás napján. A Beregszászi 6. Számú Általános Iskolában 181 gyerek vehetett át ajándékcsomagot a nagyszakállútól, emellett idén először ugyanilyen csomagban részesültek az iskola munkatársai is. A Fogadj örökbe egy gyermeket program keretében a beregszászi református templomban a Kárpátaljai Református Egyházzal együttműködve az NSKI több mint száz […]
Iszonyúak lesznek az útviszonyok
Arra sajnos kevés volt az esély, hogy az idén jelentősen javuljon közútjaink állapota, szögezte le lapunknak Eduard Maljar, a megyei infrastrukturális főosztály vezetője. A múlt évihez hasonlóan rossz a helyzet, mert most is csak a karbantartásra szükséges hárommilliárd hrivnya alig 6 százalékát kapta régiónk az állami költségvetésből. A vámhivatal pluszbevételeiből származó 44 milliót pedig elorozták […]