Mint ahogyan az várható volt, az alkotmánybíróság megsemmisítette a 2012-ben elfogadott, Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvényt. A nemzetiségi közösségek természetesen egy újabb támadásként értékelték a lépést. A döntés előzményeiről, illetve utóhatásáról Tóth Mihály, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Koreckij Állami- és Jogtudományi Intézetének tudományos munkatársa értekezett.
Az alábbi összeállításban – Ambrus Attila (Erdély), Neszméri Tünde (Felvidék) és Tóth Lívia (Vajdaság) kollégáink segítségével – annak néztünk utána, milyenek a nyelvhasználati gyakorlatok az olyan országokban, mint Románia, Szlovákia és Szerbia, ahol jelentős számú magyar nemzetiségi közösségek is élnek.
Románia: olykor „csak” az állam akadályoz
A nyelvtörvény Romániában más fogalmat takar, mint Ukrajnában. Az – ha létezne – nem a kisebbségek anyanyelvhasználatát könnyítené meg, hanem a kizárólagos államnyelv, a román felsőbbrendűségét lenne hivatott szolgálni.
Számos kísérlet történt az elmúlt években egy ilyen anyanyelvhasználatot visszaszorító jogi norma átverésére a törvényhozáson, azonban rendre elbukott a bizottságokban, még akkor is, amikor a sajtótörvénybe csomagolva próbálták átvinni. Abba bele lett volna foglalva az előírás, hogy a közszolgálati műsorok kötelezően és egy időben kétnyelvűek kell legyenek stb. Nem is tárgyaltak róla. Szerencsére. Igaz a kisebbségvédelmi törvényről sem, sajnos, amely összefoglalta volna az anyanyelv használatát szabályozó, különböző törvényekben – például a közigazgatási törvényben – biztosított jogokat.
Románia elfogadta, ám sok esetben nem tartja be a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amelyhez elméletileg hozzáigazítják a nyelvhasználati jogok gyakorlásának lehetőségét más törvényekben is. Így azokon a településeken, ahol a kisebbségek aránya eléri a 20 százalékot, azok képviselői használhatják az anyanyelvüket a hatóságokkal való ügyintézéseik során. Kivéve az igazságszolgáltatást, ahol a románul nem tudók tolmácsot fogadhatnak.
Egy tavaly elfogadott törvény értelmében a kórházakban és a szociális ellátást végző intézményekben azokon a településeken, ahol a magyarok számaránya eléri a húsz százalékot vagy az 5000 főt, kötelesek lesznek magyar nyelven beszélő dolgozókat alkalmazni. Ez azonban a mai napig nem történt meg, egyrészt pénzforrások hiányára hivatkoznak, másrészt arra, hogy a jogszabály ellentmond a közigazgatási törvénynek, amely nem teszi lehetővé ott, ahol a kisebbségek aránya nem éri el a 20 százalékot, a kisebbségi nyelvhasználatot. Így történhetett meg, hogy néhány napja a román nyelv nem ismerete miatt alázott meg egy temesvári orvos egy székelyföldi gyereket.
Ami az oktatást illeti: minden magyar gyereknek joga van az óvodától az egyetemig magyarul tanulni. Minden tantárgyat magyarul tanulnak és magyarul is vizsgázhatnak belőlük. A magyar osztályokat minisztériumi engedéllyel kisebb gyereklétszámmal is működtetni lehet, mint román osztályokat. A többletköltségek miatt a magyarul tanuló gyerekek után nagyobb kvótapénzt fizet az állam az iskolák működtetésére. Román nyelvből azonban kötelező azonos tananyagból érettségizni, mint a többségi diákoknak.
A nyelvhasználat elméletileg zavartalannak tűnik, azonban számos ürüggyel lép fel az állam ellene. Például tiltja a magyar feliratok használatát az állami intézményeken, nem alkalmaz magyarul tudó kommunikációs szakembereket a közigazgatási intézményekhez. Így történt meg, hogy mivel a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal google-fordítót használt, nem marosvásárhelyiekként, hanem tisztelt tragamurákként szólította meg a város magyar lakóit és szilveszterkor boldog születésnapot kívánt mindannyiuknak. És az is igaz, hogy számos esetben a magyar tisztviselők sem élnek anyanyelvhasználati jogukkal.
Szlovákia: többletfeladat, amit vállalni kell
A jelenlegi szlovák szabályozásról két világháború közötti jogállapottal történő összevetésben nem túl sok jót mondhatunk el. Az első csehszlovák köztársaság idején a nyelvhasználat vonatkozásában a községek autonómiája sokkal kézzelfoghatóbb volt. A törvény az önkormányzatok hatáskörébe utalta saját „tárgyalási és ügyintézési” nyelvük megválasztását. A helyi lakosság többségének nyelvét azonban mindig „tárgyalási és ügyintézési nyelvként” kellett elismerni. A nyelvi szabályozás ugyan az államnyelvnek kiemelt pozíciót biztosított, ám sokkal ésszerűbb, rugalmasabb volt és jobban tekintetbe vette a helyi viszonyokat.
Ugyan mára már nincsenek szlovákul egyáltalán nem értő százezrek, tehát az állam részéről megszűnt az a kényszer, hogy magyarul kommunikáljon az állampolgáraival, ha meg akarja értetni magát és rendelkezéseit végre akarja hajtatni, de a hivatali magyar nyelvhasználat fontossága magyar szempontból nemhogy csökkent volna, hanem inkább nőtt. Az asszimiláció, nyelvváltás és nemzetiségváltás problémakörének kiterjedt tudományos irodalma van, amely egyértelműen megállapítja, hogy egy nyelv visszaszorulása a magánéletbe, kiszorulása a hivatali és nyilvános nyelvhasználati terekről előbb vagy utóbb a nyelvi közösség asszimilációjához vezet.
A szlovák nyelv használatának a helyi viszonyoktól függetlenül mindenre kiterjedő kötelező előírása mellett – ami egyébként gyakran a józan ésszel is szembemegy – a magyar nyelv használata többletfeladatként jelenik meg. De ez az a többletfeladat, amit egyszerűen vállalnunk kell, ha gyermekeinket és unokáinkat is meg akarjuk tartani magyarnak.
Alapvetően három típusba sorolhatjuk a törvényi rendelkezéseket, az első csoportba azok a kötelességek tartoznak, amelyeket az önkormányzatnak hivatalból teljesítenie kell. A második csoportot azok a törvényi kötelességek alkotják, amelyek állampolgári igény, az ügyfél kérelme esetén merülnek fel, de természetesen ezek feltételeit is előre meg kell teremteni. A harmadik pedig már valóban csak lehetőség, amit a törvény kimondottan megenged, vagy legalábbis nem tilt meg az önkormányzat számára.
A hatályos jog szerint egyebek mellett kötelessége az önkormányzatnak, hogy a település kezdetét és végét jelző magyar helységnevet tartalmazó közúti táblát kihelyezze; a községi, városi hivatalt és intézményeket magyar nyelvű táblával is megjelölje, amelyen a magyar helységnévnek is szerepelnie kell; a hivatalon belül tájékoztatást helyezzen ki arról, hogy a magyar nyelv használható (kormányrendelet rendezi részletesen ennek tartalmát); alapvető információkat magyarul is kifüggesszen; a képviselőtestületi ülések programját, jegyzőkönyvét, az önkormányzati rendeletek tervezetét és az elfogadott önkormányzati rendeleteket magyar nyelven is közzétegye; a veszélyre figyelmeztető információkat magyarul is feltüntesse, közzétegye (ez a kötelesség egyébként nemcsak a közigazgatási szervekre, de minden cégre és vállalkozásra is vonatkozik.); választások előtt a választópolgároknak kétnyelvű értesítést küldjön ki.
Az ügyfél részéről megnyilvánuló igény, kérelem esetén az önkormányzat, illetve annak alkalmazottja (ha kell, tolmács útján) köteles: megérteni a magyarul beszélő ügyfelet, és magyarul válaszolni neki szóbeli kommunikáció során; írásban a szlovák mellett magyar nyelven is válaszolni, ha magyar nyelvű beadványt kapott; kétnyelvű formanyomtatványokat biztosítani; határozatát kétnyelvűen kiadni; kérelemre kétnyelvű okiratot kiadni, melyek körét a törvény meghatározza (anyakönyvi kivonatok, választói igazolvány, engedélyek, jogosítványok, igazolások, nyilatkozatok és rendelkezések); a jogszabályokról, előírásokról magyarul tájékoztatást adni; ugyan nem ügyfélről van szó, de jellegét tekintve hasonló kötelesség biztosítani a képviselők számára a magyar nyelv használatát a testületi üléseken (ha a tárgyalás nem magyarul zajlik).
A törvényben pedig lehetőségként kerül megfogalmazásra, hogy a település krónikáját magyarul is vezesse; magyar nyelvű utcanévtáblákat, más földrajzi megjelöléseket is kihelyezzen; a hangosbemondóban magyarul is hirdessen; bármiféle egyéb feliratot, közleményt, információt magyarul is kihelyezhessen.
Szerbia: káderhiány és érdektelenség
Mivel Szerbiában jelentős számú kisebbség él, a szerb Alkotmány és jó néhány törvény (pl. Törvény a hivatalos nyelv és írásmód használatáról, Törvény a bíróságokról, Közigazgatási eljárásokról szóló törvény stb.) szabályozza a nyelvhasználati jogokat. Érdekes, hogy Szerbiában jogilag nem az államnyelv, hanem a hivatalos nyelv kifejezést használják. Az Alkotmány 79. szakasza részletezi a nyelvhasználat különböző aspektusait, így a hivatalos nyelvhasználatot, valamint az oktatás és a tájékoztatás nyelvvel összefüggő kérdéseit is.
Szerbiában a szerb nyelv és a cirill írásmód van hivatalos használatban, valamint a latin írásmód a törvénnyel összhangban. Azokon a területeken, ahol kisebbségek élnek, a szerb nyelvvel együtt a kisebbségek nyelve és írásmódja is hivatalos. A hivatalos nyelv és írásmód használata alatt értendő többek között a szóbeli és írásbeli értekezés az állami szervekkel, eljárások levezetése, okiratok kiadása, helység-, földrajzi, utcanevek kiírása, szervek és cégek megnevezése stb.
A Szerb nyelvhasználati törvény előírja, hogy a büntető, peres, közigazgatási és egyéb eljárások szerb nyelven vezetődnek, de azokban a helységekben, ahol kisebbségek élnek, az eljárás vezethető az ő nyelvükön is. Amennyiben két fél van, szerb és kisebbségi, a törvény szerint az eljárás szerb nyelvű, de a kisebbségi fél kérésére biztosítani kell tolmácsot, valamint az iratok és a döntések lefordítását.
Sajnos a gyakorlatban a kisebbségi írásmód és nyelvhasználati jogok gyakran sérülnek. Ennek oka lehet a káderhiány, vagy az érdektelenség – sok esetben éppen annak a személynek az érdektelensége, akinek joga lenne az anyanyelvét használni (tipikus példa: minek bonyolítsuk, úgyis tudok szerbül). A bírósági és egyéb ügyek során pedig azért mondanak le erről a jogukról, mert az az eljárások elhúzódásához vezet (amennyiben magyar eljárást vagy tolmácsot kér, akkor új dátumot határoznak meg).
Vajdaság Autonóm Tartomány statútumának 26. szakasza szerint a tartományi szervek, szervezetek munkájában a szerb nyelven és a cirill írásmódon kívül még a magyar, a horvát, a szlovák, a román és a ruszin nyelv van hivatalos használatban. Ez a határozat a tartomány területén található önkormányzatokra, azok szerveire és más kormányzati szervekre is vonatkozik. Például: a helyi önkormányzat köteles bevezetni a magyar nyelvet hivatalos használatba, ha az adott községben a lakosságnak minimum 15%-a magyar. E kritérium alapján a magyar nyelv 28 vajdasági község/város teljes területén van hivatalos használatban – Vajdaság 45 önkormányzatából.
Az is előfordulhat, hogy a magyar nyelv nincs hivatalos használatban az önkormányzat egész területén, viszont a vajdasági nyelvhasználati határozat lehetővé teszi a magyar nyelv hivatalos használatát egy-egy olyan település/helyi közösség területén, mely lakosságának 25%-a magyar.
Minden olyan munkáltatónál, amelyet az állam irányít (állami szervek, közszolgálatok, helyi önkormányzati és tartományi szervek stb.), gondot kell fordítani arra, hogy az alkalmazottak körében annyi magyar legyen, amekkora a magyarok százalékaránya az adott helyi önkormányzatban (lásd az Alkotmány 77. szakaszát vagy az állami hivatalnokokról szóló törvény 9. szakaszát). Ezzel szemben az Alkotmány azt is hangsúlyozza, hogy nem kötelező a nemzeti hovatartozásról nyilatkozni!
Minden olyan község (önkormányzat vagy város) területén, ahol létezik magyar nyelven is oktató intézmény, illetve, ahol a magyar nyelv hivatalos használatban van, a Magyar Nemzeti Tanács jóváhagyására van szükség valamennyi olyan döntés esetében, amely az oktatást érinti. Magyar osztályt 15 tanuló részére nyithatnak, a kisebb létszámú osztályoknál külön kérelem benyújtására van szükség, és 5 tanuló esetében már jóváhagyják.
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
