Tiszteld a múltat, hogy értsd a jelent és munkálkodhass a jövőn. Széchenyi István intelmével üzen a jövő generációjának az az emlékmű, melyet vasárnap avattak fel az ungvári járási Palágykomorócon. Elkészítése a Bethlen Gábor Alap, valamint Magyarország miniszterelnöksége támogatásával valósulhatott meg.
Az emlékművet a szabadságharc 170. évfordulója alkalmából állította a település KMKSZ alapszervezete, melyre rávésték 82 egykori palágykomoróci nemzetőr nevét. Az egykori szabadságharcosok kilétét dr. Csatári György, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanszékvezetője, valamint Kiss Béla pedagógus, a település szülötte kutatta fel.
A majd száz megjelenthez Loppert Balázs, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, Balogh Lívia, a szervezet ungvári járási szervezetének elnöke, Kiss Béla pedagógus, Szkoropádszky Péter görög katolikus parochus, valamint Kovács Attila református lelkész szólt, hangsúlyozva, hogy ha elfeledjük, és nem foglalkozunk a múltunkkal, vétkezünk önmagunkkal szemben. De ahol az emberek összefognak, és közösen őrzik a múlt emlékét, ott az élet győz a felejtés felett.
Az avatóünnepséget a helyi általános iskola tanulóinak szavalatai, valamint az Örökzöld Nyugdíjasklub fellépése színesítette. Végezetül az egyház képviselői megszentelték az emlékművet, majd a jelenlévők elhelyezték a tisztelet virágait és koszorúit.