Kit veszélyeztet a vesebaj?

A krónikus vesebetegség világméretű közegészségügyi probléma, amelynek veseelégtelenség és korai halál lehet a következménye. Idén a vese világnapja és a nemzetközi nőnap egybeesett, ennek apropóján az Egészségügyi Világszervezet hangsúlyozta a nők egészségének fontosságát, különös tekintettel a vesére. Vajon Kárpátalját milyen mértékben érinti ez a kór, s mennyivel vannak nagyobb veszélyben a nők, mint a férfiak? – kérdeztük Vaszil Sztrizsakot, a Kárpátaljai Megyei Klinikai Kórház főorvos-helyettesét.

Kik a leghajlamosabbak a veseproblémák kialakulására?

– Krónikus vesebetegség nagyobb valószínűséggel alakul ki a nőknél: a szebbik nemnél átlagosan 14 %-os az előfordulási arány, m        íg a férfiaknál 12 %-os. A dialízis-kezelésben részesülő nők száma azonban alacsonyabb, aminek az állhat a hátterében, hogy a betegség romlása náluk lassúbb, és a dialízis-kezelést gyakran később kezdik meg, vagy nem is kerül rá sor. A krónikus vesebetegek aránya világszerte folyamatosan nő, de a legnagyobb veszélyben a cukorbajjal, magas várnyomással és túlsúllyal küzdők vannak.

Miként érinti megyénk lakosságát ez a kór?

Vidékünkön 2164 súlyos vesebeteget tartunk nyilván. 341-en közülük súlyos stádiumban vannak. 299 fő csak a vesedialízis- kezeléseknek köszönhetően képes élni, 35-en közülük veseátültetésen estek át (23 férfi és 12 nő). Országosan a lakosság 14 százalékának életét nehezíti meg a kór. Egyébként néma kórként is szoktuk emlegetni, mivel a taglalt szervben nincsenek idegreceptorok, emiatt fájdalom nélkül alakul ki.

A kezelés viszont rendkívül költséges, az utóbbi időben arra is akadt példa, hogy humanitárius segélyből biztosították az életmentő készítményeket az érintettek számára.

– Ivano-Frankivszk megye után Kárpátalján van a legtöbb – 8 – dialízis központ. Tavaly több mint 70 millió hrivnyát, az idei évre 58, 5 millió hrivnyát különítettek el dialízis kezelésre.  Ám tény, hogy az egészségügyi minisztérium és a monopóliumellenes bizottság tétlensége következtében volt már rá példa, hogy nem sikerült beszerezni a végstádiumú veseelégtelenségben szenvedő kárpátaljai betegek számára szükséges dialízis-készítményeket. Tavaly februárban a betegek életének megmentése érdekében Magyarországtól kértünk segítséget, a magyar kormány két napon belül négymillió forint (kb. 400 ezer hrivnya) értékű életmentő gyógyszerszállítmányt küldött, mely egy hónapig fedezte a szükségletet. Hogy mennyire költségigényes a kezelés, könnyű kiszámolni, egy alkalom ugyanis 1500 hrivnyába kerül. Számoljunk utána, mennyibe kerül ez éves szinten egy olyan betegnél, akinek heti három alkalommal be kell feküdnie a kórházba.

Mit tehetünk a megelőzés érdekében?

– A nefrológusok aranyszabálya: aktív életmód, rendszeres vércukor-, testsúly- és vérnyomásmérés, napi 1,5 liter folyadék fogyasztása, a káros szenvedélyek kerülése. Fontos, hogy ne foglalkozzunk öngyógyítással, csak az orvos által előírt mennyiségben szedjünk gyógyszereket. Ha pedig dagadnak a végtagjaink, megváltoznak a vizelési szokásaink, állandóan mérsékelt a lázunk, feltétlenül menjünk szakemberhez. A korai stádiumban megkezdett gyógyítás ugyanis eredményes.

Magyar Tímea

 

Forrás:
KISZó

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó