Legyünk büszkék a márciusi ifjakra

Kissé félve nézett vidékünk magyarsága nemzeti ünnepünk méltatása elé. Végül külső provokációktól, rendbontásoktól mentesen, méltósággal emlékezett a márciusi ifjakra és a szabadságharc hőseire. Az ungvári és a beregszászi központi megemlékezésekről már olvashattak, akárcsak a két kárpátaljai magyar külképviselet ünnepi fogadásáról. Ezúttal a nagyberegi, a técsői és a tiszabökényi eseményeket foglaljuk össze.

Nagybereg: sorsunk ide köt

Nagyberegen a KMKSZ helyi alapszervezetének rendezésében tisztelegtek a márciusi ifjak emléke előtt. A Himnusz eléneklése után Vas Bertalan, az alapszervezet elnöke köszöntötte a vendégeket. Majd Békésyné dr. Lukács Angéla, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja mondta el ünnepi beszédét. Püspöki Attila, a község polgármestere kiemelte, hogy hőseink emléke, küzdelmük bátorsága és összefogásuk ereje példaértékű a magyarok számára.
Géczi Tihamér, a Nagyberegi Középiskola igazgatója szintén köszöntötte az egybegyűlteket. Kifejtette, a forradalom kötelességet és feladatot hagyott a magyarságnak. Legyünk büszkék arra, hogy Kárpátalján magyarnak születtünk. Sorsunk ideköt, ez a szülőföldünk. Legyünk büszkék a márciusi ifjak tetteire! – hangzott el az igazgatótól.

Főhajtás Kossuth Lajos mellszobránál

Técső magyarsága idén is, a provokáció veszélye ellenére, szép számmal összegyűlt Kossuth Lajos emlékművénél, hogy méltó módon emlékezhessen meg 1848–’49 hőseiről, és annak üzenetéről, amely évszázadok óta nem veszített aktualitásából.
Történelmünk legkiemelkedőbb eseményére emlékezünk, melynek 170 éves kisugárzása máig sem veszített erejéből, s ez nem véletlen, hiszen most, amikor mi is egyfajta események középpontjába kerültünk, döbbenünk rá, hogy március 15. eszméje és céljai ma is érvényesek – mondta ünnepi köszöntőjében Ambrus Pál, az UMDSZ helyi alapszervezetének elnöke. Majd így folytatta: – Az elmúlt közel negyed évszázad minden március 15-éjén Kossuth Lajos mellszobra mellett tartottuk megemlékezésünket, de ilyen válságos még talán soha nem volt a helyzetünk. Biztos vagyok benne, hogy ma eljött az ideje annak, hogy félretéve világnézetünket, pártállásunkat, felekezeti hovatartozásunkat, vélt vagy valós sérelmeinket, vigyáznunk kell egymásra, mert csak együtt, egy emberként összefogva tudjuk leküzdeni az előttünk álló időszakot. Ha ügyelünk egymásra, akkor közös erővel megmaradhatunk, máskülönben nem sok esélyünk lesz a túlélésre. Már a múltban is megmutattuk, hogyha összefogunk, és bölcsen cselekszünk, akkor nagy tettekre vagyunk képesek.
Ezután Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki középszintű szervezetének elnöke méltatta a forradalom jelentőségét. Dr. Erdei Péter, a Beregszászi Magyar Konzulátus konzulja felolvasta Magyarország miniszterelnökének, Orbán Viktornak a külhoni magyarokhoz írt levelét, László Károly, református lelkész imát mondott, és megáldotta a jelenlévőket, majd a vendégek, a városi tanács és a társadalmi szervezetek képviselői elhelyezték a megemlékezés és kegyelet koszorúit Kossuth Lajos mellszobránál.

Tiszabökényben is emlékeztek

Az ugocsai ’48-as megemlékezések sarokköve gyakorlatilag a rendszerváltás óta Tiszabökény és Fóris István honvédhadnagy síremléke. Így volt most is. A Tiszabökényi Általános Iskola nagyterme megtelt a ’48-ra emlékező nebulókkal és a rendezvény vendégeivel. Szuszik Szergej intézményvezető elsőként a rendezvény díszvendégeit, Békésyné dr. Lukács Angélát és férjét, Békésy Józsefet a beregszászi konzulátus képviseletében, Weinrauch Mário atyát a nagyszőlősi ferences misszió képviselőjét köszöntötte. Az oktatási intézmény tanulói életképek, dalok, versek formájában elevenítették fel 1848 szellemét, a márciusi ifjak törekvéseit és a forradalom legnagyobb vívmányát: a nemzeti egymásra találást.
Békésyné dr. Lukács Angéla ezt követően Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke levelét tolmácsolta, majd a megemlékezés résztvevői elhelyezték a kegyelet és emlékezés koszorúit Fóris István egykori honvédhadnagy sírjánál. A hosszú és tartalmas életet élt katona, politikus és közéleti tisztviselő nyughelyénél Weinrauch Márió ferences szerzetes az emlékezés isteni adományára valamint a szív, az elme és a kar nemzetmegtartó erejére hívta fel a fiatalok figyelmét.

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó